Igaz történet
Varga Ferenc József
2010. 09. 22. · Hócipő 2010/19
Feleségem tajvani (kínai) állampolgár, és az idén - hosszú évek internetes élete után úgy döntöttünk, végre normális életet szeretnénk élni itt Magyarországon. Ez az utóbbi félmondat sajnos sci-fi, és erre mi is csak akkor jöttünk rá, amikor felhívtuk a bevándorlási hivatalt, hogy egy szimpla tartózkodási kártyát kérelmezzünk az asszonynak. Két nap alatt kb. négy telefonbeszélgetésem volt négy különböző hivatali alkalmazottal. A négy hang négy teljesen eltérő információt közölt a szükséges dokumentumokat illetően. Az egyik szerint kell eltartási nyilatkozat, a másik szerint nem. A harmadik szerint saját, kézzel írott eltartási szerződést hozzak, a negyedik szerint azt töltsem ki, ami a sokszor elérhetetlen honlapjukon van.Volt olyan alkalmazott, aki azt mondta, elég a lakásom adás-vételi szerződése, de egy másik ezt határozottan cáfolta (mintegy lehülyézve a kollegáját), merthogy csak a tulajdoni lap jó. A tulajdoni lapot a földhivatalban kell kérni kb. hatezer garasért, és az ottani kérelmező-lap kitöltése még azok számára is komoly kihívás, akik a celebek előtt helyezkednek el a táplálkozási láncban. A tulajdoni lapon szerepel a nagymamám, aki haszonélvezőként volt feltüntetve. Ő sajnos már öt éve nincs velem. Ugye kitalálják? A feleségem tartózkodási engedélyéhez a nagymama halotti anyakönyvi kivonata is kell. No és persze a feleségemnek legyen egészségbiztosítása. No ez volt a nagy buli! Itt aztán olyan információözön árasztott el minket, hogy majdnem hazarepültünk Tajvanra. Merthogy a Bevándorlási Hivatal szerint menjek el egy magánbiztosítóhoz, és kössek egy egészségbiztosítást. Elmentünk egy biztosítóhoz, ahol Yodára guvvadt a szemük az igényünktől, és közölték, hogy biztos rossz az info, mert ilyet csak a TB-nél lehet kérni. Megint felhívtam az immigrációs irodát, ahol egy újabb hang közölte, hogy a tb-nél is lehet, igen, ha a feleségemnek van munkahelye. Munkahelye meg csak akkor lehet, ha van érvényes tartózkodási engedélye.

Az ugye még nincs, mert arra hajtunk most. Akkor mi legyen? Mégiscsak magánbiztosító. Véletlenül (!!) van egy ismerősöm, akinek szintén tajvani a neje, és őt felhívván ismertünk meg egy biztosítót, ahol végül összejött a dolog. A biztonság kedvéért ekkor bementem a legközelebbi templomba - az is lehet, hogy zsinagóga volt, nem néztem - és imádkoztam a jó Istenkéhez, hogy az eddig megszerzett papírokkal már ne legyen baj. Kezdek hívő lenni, mert az ima nélkül biztos hogy lett volna még pár gubanc. (További szükséges dokumentumok: jövedelemigazolás, ha vállalkozó vagyok, akkor a Bt.-nek a céges papírjai, bankszámlakivonat, okmánybélyeg és fotó. A többi majd később eszembe jut.) Innen már csak egy lépés a hivatal... egy baromi hosszú lépés. Előtte jól jön egy nagyfröccs.
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18 • VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve!
Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is!
Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is
Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut
Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is
Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot
A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona
Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues