Elég volt!
Varga Ferenc József
2015. 12. 09. · Hócipő 2015/25
Tüntetést szerveztek az állami cégvezetők, mert úgy vélik, munkájukhoz mérten aránytalanul keveset keresnek. „Havi ötmillióból hogy tartsak fenn egy családot és három felső kategóriás autót?” – kérdezte felháborodottan egy nevét nem vállaló résztvevő. A tüntetők egy petíciót is átnyújtottak Lázár Jánosnak, amelyben azt követelik, hogy az Országgyűlés tegye lehetővé a nyomorúságos körülmények között élő felső vezetők illetményének emelését.
„Havi több százezer forint megy el ápolónők, pedagógusok és más közalkalmazottak bérezésére, véget kell vetni a társadalmi igazságtalanságnak” – üzenik a tüntetés szervezői, miközben Hegedűs Zsuzsa a „Minden Cégvezető Lakjon Jól Alapítvány” részéről pezsgővel és kaviáros szendviccsel támogatta a demonstrálókat.
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues