A lemondás és magyarázatok

Smuzewitz Ilona
2009. 12. 03.
Elfogadta a rendészeti és igazságügyi miniszter lemondását a kormányfő. Draskovics Tibor távozása találgatás-hullámot indított el, amit a miniszter szűkszavú indoklása sem csitított. Draskovics szerint elvégezte azt, amire vállalkozott, nincs már több feladata: most derült ki, hogy a miniszter politikai-biológiai órája majd’ fél évet siet. Draskovics lemondásáról a minisztert és ellenzéki politikusokat kérdezte a Hócipő riportere.Hócipő: Miért mondott le?
Draskovics Tibor, távozó miniszter: A következő időszak nem a szakmai munkáról, hanem a pártpolitikai csatározásokról szól majd és én ebben nem óhajtok részt venni.
Hócipő: Lesz, aki ezt elégséges magyarázatnak tartja majd?
Draskovics Tibor, távozó miniszter: Nem.
Hócipő: Ha mástól hallja, elégségesnek tartaná az indoklást?
Draskovics Tibor, távozó miniszter: Nem.
Hócipő: Hogyan értékelik a liberálisok Draskovics lemondását?
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke: Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az SZDSZ már megszűnt parlamenti párt lenni, amiben nekem is van érdemem. Másrészt viszont a Kóka mondjon le, ezt kéri tőle a párt vezetése, azaz én. Legutóbbi tanácskozásomon egyöntetűen megszavaztam a javaslatomat, úgyhogy nyomatékosan kérem a Kókát, ne feszítse a húrt, ne feszítse, mert már nagyon elegem van. A nyilvánosság útján szólok hozzád, Kóka! Ne csináld a feszültséget! Mondjál le!
Hócipő: Draskovics távozásáról mi a véleménye?
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke: A liberálisok szerint vigye magával a Kókát.
Hócipő: Miért van önnél hálózsák?
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke: Egyelőre nem tudtam parlamenti belépőt szerezni. Amíg nem jutok be valahogy, itt alszom a hetes kapu mellett.
Hócipő: Mi a véleménye Draskovics lemondásáról?
Dávid Ibolya, az MDF elnöke: Az MDF konzervatív párt, határozott értékrenddel és formálódó képviselő-jelölti listával és soha nem volt a szocialisták szövetségese, a baloldal szekértolója, hanem éppen ellenkezőleg, ez az egyetlen hiteles jobboldali párt, és én az elnöke vagyok, és aki szerint meg nem, az ki van zárva.
Hócipő: Ennek mi köze Draskovics lemondásához?
Dávid Ibolya, az MDF elnöke: Semmi. Miért? Lemondott?
Hócipő: Igen.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke: Az MDF következetesen felhívja a figyelmet arra, hogy sem a baloldal, sem a Fidesz nem képes kihúzni az ország szekerét a kátyúból, hogy a nép egyik kedves fordulatával éljek. Hanem majd mi kihúznánk, ha hagynák.
Hócipő: De Draskovics lemondása…
Dávid Ibolya, az MDF elnöke: Jaj, hagyja már… Egyáltalán, melyik az a Draskovics?
Hócipő: Ön szerint nem kizárt, hogy Draskovics az Omninvest miatt mondott le.
Pesti Imre, a Fidesz képviselője: Igen, énszerintem ez nem kizárt, mert erre rengeteg jel utal.
Hócipő: Például?
Pesti Imre, a Fidesz képviselője: Hát az, hogy kommunista, például.
Hócipő: Ennél nincs valami konkrétabb?
Pesti Imre, a Fidesz képviselője: De. Konkrétan mocskos kommunista.
Hócipő: És hogy jön ide az Omninvest?
Pesti Imre, a Fidesz képviselője: Úgy, hogy Draskovics egy vírus, amit részeg KISZ-titkárok szabadítottak ki az Ominenvest laboratóriumában még 1983-ban, és azóta az államigazgatás szervezetét pusztította egészen addig, amíg az új védőoltással megjelent az ellenszer. És ezért most menekül.
Hócipő: De akkor ezek szerint az Omninvest jót tett?
Pesti Imre, a Fidesz képviselője: Ennek még utána kell néznem a jegyzeteimben. Kapcsolja ki! Kapcsolja ki!
Smuzewitz Ilona
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Smuzewitz Ilona
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.