Mészáros Lőrinc mégsem veszi meg Velencét!

Lázár kilépett az Unióból!

Smuzewitz Ilona
2016. 07. 06. · Hócipő 2016/14
A kormány úgy döntött, hogy a belga–magyar focimeccs eredménye 3:1 lett. A hivatalos indoklás szerint „annyi is pont elég lesz”. A kabinet határozott arról is, hogy a magyar válogatott valójában veretlenül esett ki a foci Eb-n.



Elkészült a Nemzeti Magyar Kaszinó Stratégia – közölte a miniszterelnökség. A koncepcióra azért volt szükség, hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb figyelmet és jelentőséget kapjon a kaszinózás régi magyar hagyománya. „Egyfajta kulturális missziót teljesítünk ezúttal is”, mondta Balog Zoltán az NMKS ismertetésekor. Az emberminiszter szerint a magyar néprajztudománynak kötelessége feltárni, milyen fontos szerepet játszottak a kaszinók a magyar emberek életében. „Hihetetlenül fontos események történtek e nagyszerű intézmények falai között”, mondta a miniszter, aki emlékeztetett, hogy egy-egy jobb lapjárással birtokok, ménesek, családi vagyonok és örökségek cserélhettek gazdát. „A kaszinók összehozták a magyar embereket, amikor az egyik család kisemmizte a másikat, akkor olyanok is megismerkedtek, akik enélkül talán sohasem találkoznak az életük során.” Az emberminiszter kezdeményezi Fazekas miniszternél, hogy a kaszinózást vegyék fel a hungarikumok listájára, és kezdeményezze más államoknál, hogy zárják be kaszinóikat addig, míg meg nem állapodnak a magyar kormánnyal az engedélyek kiadásáról.

A kormány megvizsgálja azt a lehetőséget is, hogy a középiskolások szervezett keretek között látogassák meg a magyar kaszinókat. Az előterjesztés szerint ez jó alkalom lehet arra, hogy a tanulók megismerhessék a ma is élő nemzeti hagyományokat. Látogatásukkal ráadásul hozzájárulnának a magyar nemzeti kezekben lévő kaszinók profitjához, amivel a nemzeti nagytőke megerősödését és boldogulását is elősegítik. És ezt nem lehet elég korán elkezdeni.




Cáfolta a kormányszóvivő, hogy Mészáros Lőrinc akciója diplomáciai feszültséget okozott volna Olaszország és Magyarország között. Meg nem erősített hírek szerint a feltűnően szerencsés polgármester, a vagyona miatt is népszerű és tisztelt oligarcha félreértett egy újsághírt, ami arról szólt, hogy Velence körül is élénkül az ingatlanpiac. Ekkor az oligarcha felajánlotta az olasz nagykövetnek, hogy igyanak egy kávét valamelyik luxusszállodában, mert ajánlatot kíván tenni az egész Velencére. Az olaszok elutasító válaszát nem fogadta el, mint mondta, ő eddig mindent megszerzett, ami csak eszébe jutott, úgyhogy a taljánoknak se kellene nagyon szívózniuk, mert a következő ajánlatok már csak rosszabbak lehetnek. Megrökönyödött a válaszon, hogy ha akarnák se adhatnák el neki Velencét, mert ott is emberek élnek, és nem vehetik el lakásaikat, vagyonukat. „Dehogynem”, mondta az oligarcha, mert szerinte vannak fontosabb dolgok és magasabb szempontok mások vagyoná­nál, például a nemzeti nagytőke megerősítése. Az olaszok a magyar külügy közbenjárását kérték. Azt nem tudni, mivel győzték meg Mészárost, de megfogadta a tanácsot, hogy az olaszországi Velence helyett a magyar Velencei-tavat vegye meg, annál is inkább, mivel ez esetben nem kötik gúzsba felesleges és értelmetlen szabályok. Ráadásul itt már mindenki pontosan tudja, kivel van dolga, és nem kell újra bemutatkoznia.



Lázár János gyakorlatilag kilépett az Európai Unióból. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ő tizenkét év alatt annyit csalódott, hogy már semmi értelmét nem látja a bennmaradásnak. Abban bízott, hogy ha mindenki annyit ér, amennyije van, akkor ő jóval többet fog érni a mai árfolyamnál. De ebben is csalódnia kellett, akárcsak a lézerblokkolók legalizálásában. Fácánból se lett számottevően több, menekült-bevándorlóból se kevesebb, és újabban Zürichben sincs mit megtárgyalnia. A megcsömörlött és csalódott Lázárnak azok az ezermilliárdok sem jelentenek vigaszt, amiket az EU küld Magyarország fejlesztésére.

A miniszter szerint ez elenyésző elégtétel azért a sok igazságtalanságért, amivel az álszent nyugati világ Magyarországot sújtotta. A kétségbeesett Lázár látványa annyira megindította Kovács Zoltánt, hogy közölte, amint lesz népszavazás, azonnal a kilépésre fog szavazni. A miérteket még nem szedte koherens érvrendszerbe, csupán visszakérdezett: „De sikerült?”




Rogán Antalnak a héten senki semmit nem vitt, különösen nem tízmilliót. A Fidesz szerint erről is a menekültek pártját fogó baloldal tehet.



„A brit emberek úgy döntöttek, hogy elegük van a kioktatásból és a brüsszeli diktátumokból, ezért úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a sorsuk irányítását”, mondta Orbán Viktor a Brexitről szóló népszavazás után. Megfigyelők szerint ugyanakkor az Egyesült Királyság távozása nehéz helyzetbe hozza a magyar miniszterelnököt. Eddig ugyanis következmények nélkül támadhatta az EU-t. Most azonban attól tart a budapesti kormány, hogy az Unió radikális változás előtt áll, és a közös politikákat meghiúsító tagállamokat súlyosan megbüntetik, és vagy elveszik tőlük a pénzt, vagy kirakják a közösségből. Budapest a kizárással még meg is békélne, de az nagyon aggasztja, hogy mihez kezd, ha Brüsszel egyszer csak nem küld több pénzt.



A Fidesz szerint nem Mészáros Lőrinc villáját találták meg Horvátországban. Az oligarchának tulajdonított ingatlan valójában Soros György tulajdona, de a háttérhatalom összekuszálta a tulajdoni lapokat, hogy megrágalmazhassa a feltűnően sikeres, feddhetetlen előéletű, többszörösen ártatlan polgármestert.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21  •  X. 9. – X. 23.
Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.