Mészáros jövőre népmesei hős lesz

Elkészült a Nemzeti Teveprogram!

Smuzewitz Ilona
2016. 04. 13. · Hócipő 2016/08
Kiss László lemondása után Mészáros Lőrinc lehet az úszók új szövetségi kapitánya. A sportért is felelős emberminisztérium szerint a legtehetségesebb magyar mezőgazdász képes lesz arra, hogy soha nem látott látott szintre emelje az úszósportot. A felkérésen még gondolkodó Mészáros jelezte, hogy kinevezése esetén valószínűleg alapítana egy sportszereket forgalmazó céget és egy sportmenedzseri irodát is – elképzelései szerint ezek a cégek szerveznék az összes magyarországi sporteseményt. A potenciális szövetségi kapitány azt is jelezte, hogy becslése szerint legalább 80 milliárd forinttal többet kellene sporttámogatásra költeni, méghozzá a Sportbankon keresztül. A Sportbank még nem létezik, de igény esetén a vasúti építkezésekben is érdekelt mangalicatenyésztő kész lenne létrehozni. Mészáros jelezte, hogy szükség lenne egy Nemzeti Úszóprogramra, ennek keretében pedig az ország szinte minden településén medencéket lehetne építeni. A medencéket pedig többféleképpen hasznosíthatnák: az edzések közötti szünetekben búzát vagy disznókat tartanának bennük. A medencék duális felhasználása biztos alapokra helyezné a magyar nemzeti úszás jövőjét, és még egy kis extrabevételhez is juttatná a szövetséget. Mészáros közölte, hogy konzorciuma bármikor képes végrehajtani bármilyen medenceügyi fejlesztést, ráadásul a gázt is bevezethetik, és még a klímát is megszerelik. „Az úszósportnak további fejlesztésre is szüksége lenne”, mondta a reménybeli elnök. Szerinte a mostaniak mellett be kéne vezetni az 1300 hektáros gyorskaszálást is.



Az elmúlt héten Mészáros Lőrinc érdekeltségei vélhetően nem szereztek 100 hektárnál több földet.



Elkészült a Nemzeti Teveprogram. Az agrártárca közlése szerint a stratégiai dokumentumtól azt várják, hogy fellendülést hoz a már most is sikeres ágazatban. A Teveprogram fontos eleme a Nemzeti Teveszövetség létrehozása: a köztestület egyesíti majd a magyar tevetenyésztőket és tevekereskedőket. Feladatai közé tartozik majd a tevemarketing, a tudatos tevetartás és teveétkezés népszerűsítése is. A Nemzeti Teveprogram célja, hogy a világszerte egyre keresettebb magyar teve tenyésztését biztos alapokra helyezze, ezért az állam kiemelt támogatást biztosít a tevetenyésztőknek. A Nemzeti Teveszövetség élére – meg nem erősített információk szerint – Mészáros Lőrinc a legesélyesebb, akinek egyik cége tevetenyésztéssel is foglalkozhat. Az ambiciózus polgármester szerint ahhoz, hogy a magyar tevetenyésztési ágazat stabilizálódjon, a mostaninál sokkal jelentősebb állami részvételre van szükség. Számításai szerint évi 60 milliárdos támogatásból biztosíthatók lennének az alapvető fejlesztések, a meglévő állomány bővítése, illetve a vágóhídi kapacitások bővítése. A Nemzeti Teveprogram szerint a tevetartásban hatalmas turisztikai potenciál is van: arra számítanak, hogy főként az arab államokból jönnének turisták, hogy megnézzék a magyar tevéket és vásároljanak a magyar teveipar termékeiből.



Véletlenül nyithatott pékséget Mészáros Lőrinc. Meg nem erősített hírek szerint a magyar polgármesterek legügyesebbje valójában szépségszalont akart nyitni, de a papírok kitöltése közben a szépség helyett pékséget gépeltek. Mire a hibát észrevették, már a kemencét és a dagasztógépeket is megvették, és már egy hipermarkettel is megállapodtak a kenyér árusításáról, ezért úgy gondolták, nincs értelme lefújni a projektet.



„Élt egyszer egy király és három fia, a legkisebb a Mészáros Lőrinc…” – jövőre sok magyar népmese kezdődhet így. Az emberminisztérium ugyanis elvégezte a Nemzeti Tankönyvstratégia első felülvizsgálatát, és néhány apróbb módosítást eszközölt a jelenleg kapható és kötelezően használandó két kiadványban. A legfontosabb változás, hogy a magyar népmesék állandó szereplője, a legkisebb fiú – vagy a legkisebb királyfi – Mészáros Lőrinc lehet. Az emberminisztériumban ugyanis úgy vélik: a mai magyar gyerekeknek pozitív hősökre, példaképekre van szükségük. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy a legkisebb királyfinak – vagy a legkisebb fiúnak – kezdetben nincs semmije. De ő szereti a földet, szereti a mangalicákat és a trafikokat, ezért a nyakába veszi a világot, hogy megszerezze azokat. És közben megküzd az életére törő szocialistákkal és néhány független képviselővel is. A legkisebb Mészáros – dacolva ezer veszéllyel – megvédi a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, és létrehozza a Nemzeti Sárkányölő Szövetséget, amelynek évi 40 milliárd költségvetését az állam biztosítja. A magyar gyerekeknek ezek a példaképek azt mutatják meg, hogy minden akadály leküzdhető, és névtelen szerelőből is oligarchává válhat az, aki nem fél a sok munkától, aki nem ugrik el a kihívások és embert próbáló feladatok elől. Ha állhatatosan, keményen és hűségesen dolgozik, akkor nem csak a királylány kezét nyeri el, de lesz egy királyságnyi földje, trafikja, autókereskedése, péksége, még egy kis földje, sertéstelepe, kastélya, alapítványa, földje, adósa. Az emberminisztérium megállapította, hogy ezeknek a feltételeknek ma csak Mészáros tesz eleget. Ő ugyanis felfoghatatlan sebességgel, minden képzeletet meghaladóan bebizonyította, hogy Magyarországon nem a hétfejű sárkány uralkodik, és nem is a gonosz boszorkány. Hanem ő.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.