A délpesti felkelés
2015. 10. 28. · Hócipő 2015/22
Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosok Közalapítvány elnöke forradalmi tevékenysége miatt 1959-ig rendőri megfigyelés alatt állt. Utána talán már nem kellett, ezért lemerülhetett, és kibekkelhette a kommunizmust, ehhez a legjobb búvóhely a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat volt, melynek igazgatóhelyettesévé 1965-ben nevezték ki, mint általában az 56-osokat akkoriban. 1971-től a rendszerváltásig igazgatója. Itt vert éket munkásőr és munkásőr, szocialista brigád és szocialista brigád közé. Göncz és Mécs 1963-ban szabadult általános amnesztiával az életfogytból, de a Talajjavító Vállalatnál és a Híradástechnikai Szövetkezetnél ezt nem merték. Szerencsére valaki megőrizte a Délpesti Hírlap pár 40 éves számát, így közre tudunk adni két cikket a vállalat életéből, hogy sikerült a harcászati gyakorlat a taksonyi erdőben, mit hordtak haza a géppuskások, mennyire becsülni valók, akik nem holt anyaggal, hanem emberekkel vannak állandó kapcsolatban. A kongresszusi munkaverseny nagy buzdítójának kitüntetéséhez, ha nem késő, most gratulálunk.

Kutatásaink szerint a délpesti felkelést leverték, a pincéreket és a főurakat Recskre vitték, és hazánk még 15 évig sínylődött a kommunista rabigában.
A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/25 • XII. 3. – XII. 16.
Para moszkvai, Bartus amerikai tudósítása!
Para-Kovács Imre megszerezte Orbán tolmácsának fordítását, avagy hogyan köszöntötte Putyin az Európai Unióban ideiglenesen állomásozó Orbánt
Smuzewitz Ilona: Ha Magyar Péter nem is tervez olyanokat, mint amikről a fideszes propaganda beszél, akkor minek a kormányváltás?
Bartus László megtudta, miért nem a McDonald’s-ban látta Trump vendégül Orbánt
Farkasházy Tivadar ünnepélyesen megeszi szalmakalapját, ha Orbán a gáz és az olaj miatt ment Moszkvába
Váncsa István: már a hírek értelmezéséhez is szakértő kell! Vagy kisüsti! Vagy robbanó vécé!
Havas Henrik a miniszterelnök búcsú-mauzóleumának építésére kiírt pályázatról
Lendvai Ildikó az unokáit a hatvanpusztai ételliftben kereső Orbánról
Dési János: a lebontott szabad ellensúlyok helyébe lépett NER-es ellensúlyokról
Verebes Istvánnak fogytán a humora
A Heti Kamu megtudta: a Tisza brutális adót vetne ki a bölcsisek nyuszimotorjaira is
Selmeczi Tibor: így főzzünk bográcsban a gázrezsón!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.