Orbán egymaga megjavította a gyárat!

A Fidesz szerint az ellenzéki szervezzen magának választásokat!

Smuzewitz Ilona
2014. 03. 19. · Hócipő 2014/06
Elképzelhetőnek tartja a nemzetgazdasági tárca, hogy az elmúlt négy évben a külföldi tőke egy része elhagyta Magyarországot, de úgy véli: ez csak azért történhetett meg, mert Szijjártó Péter egymaga annyi új tőkét vonzott be az országba, hogy kellett a hely.

*

Valahol megdöbbentőnek és nagyon szomorúnak nevezte Selmeczi Gabriella azt, hogy azok a pártok és politikusok, akik az elmúlt négy évben csak gyalázni tudták a kormány munkáját, a hazájukat és a nemzet teljesítményét, most mégis részt vesznek a kormány által szervezett választásokon, és még pénzt is kérnek a kampányukhoz. „Úgy gondolom, talán az sokkal tisztességesebb lenne, ha Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy, akiknek egy jó szavuk nem volt a kormány munkájáról, most következetesek lennének, és nem indulnának a választásokon. Mindent bíráltak, amit a nemzeti kormány tett, támadták az Alaptörvényt és a választási rendszert, és azt mondták, az a kormánynak kedvez. Most mégis elindul ezeken a választásokon az a bukott baloldal, amelyiknek egyetlen szavát sem lehet elhinni”, mondta Selmeczi, aki szerint az lenne a tisztességes, ha „a bukott baloldal pártjai most nem ácsingóznának a magyar emberek pénzére, hanem a saját pénzükön szerveznének maguknak saját választásokat”. Így a Fidesz szerint a magyar embereknek is lenne egy választása, meg a többieknek is, akik aztán azt csinálnának az eredményükkel, amit csak akarnának. „Így a magyar emberek pénzét nem pazarolnánk hiába, mert kisebb szavazólapok is elegendőek lennének”, mondta Selmeczi, akit Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy nevének említésekor kirázta a hideg.

*

Hoppál Péter beismerte, hogy nem nagyon ért a focihoz, ám azt még ő is meg tudja állapítani, hogy a Puskás Akadémiánál jobb csapat még nem nagyon volt Magyarországon.

*

Cáfolta a Goldman Sachs, hogy Matolcsy Györgytől bennfentes információkat kaptak volna. Közleményükben hangsúlyozzák: valóban azért utaztak gyakran Magyarországra, hogy találkozhassanak Matolcsyval. Az akkori minisztertől azonban nem információkat vártak, hanem arra kérték, mesélje el, hogyan látja a világot, magyarázza el nekik, miként indul be Magyarország gazdasági fejlődése, és mikor lesz a térség tudásközpont és a gazdasági fejlődés központja. „A mi világunk rideg, kissé élettelen, és a számok uralják. Igazi felüdülés olyannal találkozni, akit nem béklyóz meg a matematika logikája, akinek szelleme a közgazdaság-tudomány kereteit szétfeszítve szabadon szárnyal, és aki őszintén képes valóságként megélni álmait”, olvasható a közleményükben. „Na, ezért szerettünk Magyarországra jönni, és ezért kerestük Matolcsy úr társaságát”, írták a bankárok.

*

Szili Katalin mozgalma bizakodva várja a választási eredményeket. Mint mondták, szerintük a Fidesz- KDNP kormánynak a következő négy évben is szüksége lesz néhány autentikus, lojális, a szocialistákat és liberálisokat egyaránt utáló, igazi baloldali képviselőre.

*

Egy vidéki főtér ünnepélyes átadására igyekezett Orbán Viktor, amikor észrevette, hogy az egyik gyár teljesen elromlott. A gyárban nagyon fontos alkatrészeket gyártottak, és a kormányfő azt látta, hogy nem mennek a gépek. Ezért megkérdezte Orbán Viktor a gyár külföldi tulajdonosát: mi a baj? Nagyon nagy a baj, mondta neki a külföldi tulajdonos, mert a gyárunk éppen elromlott, és minden gép leállt. És mi lesz a gyárban dolgozó magyar munkásemberekkel?, kérdezte Orbán Viktor. Ha nem sikerül megjavítani a gyár gépeit, akkor nekik nem lesz munkájuk, sóhajtott a külföldi tulajdonos. Na, azt már nem, mondta Orbán Viktor, és belső zsebéből elővette a csavarhúzót és a fogót, és fél óra alatt megjavította az egész elromlott gyárat, de olyan gyorsan, hogy még a kormányszóvivő sem győzött csodálkozni. Amikor a gyár újra működött, a meglepett külföldi tulajdonos annyira hálás volt, hogy azonnal magyarul kezdett beszélni Orbán Viktorhoz, akinek így beigazolódott a sejtése, hogy ez a külföldi tulajdonos a jó külföldi tulajdonosok közül való. Aki a magyar emberekkel közösen akar értékeket teremteni, és vásárolni magyar üzletlánc boltjaiba jár. Orbán Viktor így egyedül mentett meg ezerhétszáz magyar munkahelyet, és további kétszázat teremtett, mert megállapodott a külföldi tulajdonossal, hogy további magyar emberek dolgoznak majd a gyárában. Erre egyetlen bukott baloldali jelölt sem lenne képes, mert nem hordanak maguknál csavarhúzót. Ezután Orbán Viktor elment a megjavított gyárból, és átadott egy felújított vidéki főteret.

*

A finnek tehetnek a magyar fociválogatott vereségéről, mondta a magyar szövetségi kapitány. Szerinte a finnek direkt nyerésre játszottak, hogy megalázzák és legyőzzék a magyar válogatottat. A kapitány szerint a finnek néhány kommunista provokátort is magukkal hoztak.

*

Elismerte a kormány, hogy a pedagógusoknak és a mentőknek véletlenül emelték a fizetését. „Többé ilyen nem fordul elő”, mondta a kormányszóvivő. A Fidesz azonban nem tartja tragédiának a tévedést, és közleményükben azt írták: lehet, hogy a pedagógusoknak és a mentőknek most vissza kellett adni a tévedésből kifizetett pótlékokat, de ez semmi ahhoz képest, ha majd „a gyurcsánybajnaimesterházy kormány minden hónapban elveszi a fizetésüket, mert a bukott baloldal nem akarja, hogy a magyar emberek jól éljenek”. „A Fidesz teljesíti vállalását”, írták, „visszaadja az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülését”. A párt szerint arról nem volt szó, hogy a társadalmi megbecsüléshez pénz is járna.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2017/9  •  IV. 26. – V. 9.
ROGÁN ÉS A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYEK Smuzewitz Ilona a szomorú és sértődött csecsenekről Farkasházy Tivadar elismerte, hogy 636 társával ő volt a Sándor-palota harmadik mázolója Para-Kovács Imre tudósítása a civil szervezetek több tízezres szívecskéjéről Bakács Tibor Settenkedő végre bevallja, hogy Szabadkára átdobott Soros ügynök Trunkó Barnabás számba vette Forbesz Forbeszovics vagyonát Exkluzív háromoldalas képriport Rogánról és bizniszeiről Látta ön már Gulyás Mártont lila nyakkendőben, Trump sapkában az M1-es tudósítójaként? A Heti Hamu megtudta, tenyérgombától szenved Orbán Viktor
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.