Mesterséges intelligenciát fejlesztett a Fidesz

Börtönbe zárják a kötélfonókat!

Smuzewitz Ilona
2014. 02. 04. · Hócipő 2014/03
Mesterházy Attila lemondását követeli a Fidesz, mert a kormánypárti sajtó szerint az MSZP kampánynyitóján valaki valamit bekiabált, és attól a szocialista pártelnök nem határolódott el. A Fidesz szerint szörnyűséges, hogy valaki állítólag azt kiabálta, „kötelet”, pont amikor Mesterházy arról beszélt, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester három év alatt beverekedte magát a leggazdagabb magyarok közé. Mások szerint valójában az hangzott el, hogy „börtönbe”, és a bekiabálást úgy kell értelmezni, hogy bebörtönzik a kötélfonókat, és akkor megint a zsidók járnak jól. A Fidesz szerint nyilvánvaló, hogy a szocialisták győzelmével vörös terror kezdődne Magyarországon, és a GyurcsányBajnaiMesterházy kormány bosszút állna minden magyar emberen. A Fidesz úgy tudja, hogy a GyurcsányBajnaiMesterházy kormány nem csak arra készül, hogy eltörli a rezsicsökkentést: a terveik szerint mindezt úgy hajtanák végre, hogy a bekiabálásban emlegetett kötéllel szorosan rögzítenék székükhöz a magyar embereket, akiknek végig kellene nézniük a csökkentett rezsiszámlák megsemmisítését. Akadt olyan fideszes is, aki el tudja képzelni, hogy Mesterházy beszéde alatt valójában azt kiabálták, hogy „börtönbe”. Ha ez így volt, az még rosszabb, vélik a kormánypártiak, mert az azt jelentené, hogy a szocialisták elszámoltatnának az elmúlt négy évért, és akár be is börtönöznék a törvényszegőket. A Fideszben ezt rémálomnak tartanák, és nem tudják elképzelni, akkor ki művelné a kiosztott földeket, és ki üzemeltetné a trafikokat.

*

Lezajlott a rezsiháború első csatája. Özv. Szabóné a partvissal kergette el a díjbeszedő munkatársait, akiket nyugatbérenc ügynököknek, uzsorásoknak és feketézőknek, illetve brüsszelita árulóknak nevezett. A kormánypárti sajtónak azt nyilatkozta: ő kész megvédeni a rezsicsökkentést, nem fél a kommunista díjbeszedőktől és extraprofitőr óraleolvasóktól. „Miniszterelnök úrnak jelentem: az imperialisták itt nem törnek át!” – mondta. Meg nem erősített hírek szerint özv. Szabóné helyet kaphat a Fidesz választási listáján, a munkás- paraszt tagozat tiszteletbeli kádereként.

*

Még egyáltalán nem született döntés arról, hogy a Fidesz esetleges választási győzelme után a kormányt átnevezzék minisztertanáccsá.

*

Hoppál Péternek csütörtökön délután már nagyon fájt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon megszorítása. Az ügyészség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz.

*

Meg nem erősített hírek szerint Békemenet készül a felcsúti polgármester mellett. A szervezők szerint elfogadhatatlan, hogy Mesterházy Attila a szájára vegye Mészáros Lőrincet csak azért, mert a polgármester sikeres, gazdag, ügyes, szép, okos, tehetséges, szexi, ápolt, művelt és földbirtokos. És mert a baloldal már megint rárontana a nemzetre.

*

Hoffman Rózsa szerint a harmadik osztályosok már elég érettek ahhoz, hogy megtanulják: a rezsicsökkentés miatt több pénz maradt az emberek zsebében, akik ezért többet fogyaszthatnának, amivel felpörgethetik a keresletet és így hozzájárulhatnak a gazdasági fellendüléshez. Szerinte a Klik javasolhatná az iskoláknak, hogy ezt a rövid definíciót minden számtan-és népismeretóra előtt mondja el az osztály, később pedig előírnák, hogy azt a gyerekek otthon, szüleikkel együtt naponta fennhangon ismételjék el. Azt határozottan cáfolta, hogy arra biztatnák a gyerekeket, jelentsék, ha szüleik nem veszik komolyan a kezdeményezést, vagy nem hajlandók elismételni a mondatot. Hoffmann szerint emiatt senkit sem érhetne hátrány, mert a munkaalapú kapitalizmusban is rengeteg olyan állás van, amit még ellenzéki szülők gyermekei is betölthetnek.

*

Elkészült a Fidesz kommunikációs robotja: a berendezést a párt sajtótájékoztatóin használják majd, de elképzelhető, hogy a párt közleményeit is az írja meg. A szerkezet irányítója eldöntheti, hogy a robot Selmeczi Gabriella, Zsigó Róbert, Kocsis Máté vagy Hoppál Péter hangján szólaljon meg. A robot képes arra, hogy tetszőleges sorrendben értelmesnek ható kijelentéseket alkosson a következő kifejezések felhasználásával: „Gurcsány-Bajnai kormány”, „bukott baloldal”, „magyar ember”, „nem magyar emberek”, „bankok és multinacionális cégek”, „megvédjük a rezsicsökkentést”, „erős és sikeres”, „Brüszszel”, „extraprofit”, „több pénz”, „még több pénz”, „nem voltak képesek”, „a Fidesz politikája viszont”, „megkönnyítettük”, „eltöröltük”. A fejlesztők beszámoltak arról is, hogy a projekt elején felmérték a lehetőségeket, és arra jutottak, hogy kénytelenek lesznek mesterséges intelligenciát kifejleszteni.

*

Pintér Sándor előtt tettek esküt azok a közmunkások, akik a téli közmunkaprogramokban vesznek részt. Feladatuk az lesz, hogy a választásokig tartó időszakban elhiggyék, a kormánytól munkát kaptak, és nekik az jó.

*

Több, nem hivatalos forrás azt állította, hogy az MSZP kongresszusán valaki azt kiabálta, hogy „nyömömmö!”.

*

A Fidesz szerint őket nem idegesíti, hogy Gyurcsány Ferenc aktivizálta magát, ugyanakkor jelezték, nem bánnák, ha megenné a fene.

*

A hírre, hogy Pakson újabb orosz atomerőmű épül, méghozzá orosz hitelből, amiről a kormányfő Moszkvában titokban tárgyalt, Budapesten pedig nagy felvonulás lesz az atomerőmű védelmében, az egykori Vörös Hajnal téesz munkásőrei jelezték: ők készek ismét összeállni, és ha kell, vonulnak is. Transzparensek, zászlók vannak.

*

Napok óta esik a forint. Megírjam?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.