2014. 08. 01.
Újra meghosszabbította a TEK főigazgatója Orbán Cinege utcai házának az őrzését, amit még 2013 októberében rendelt el, és azóta többször is meghosszabbított. A TEK-esek egyik fontos feladata a családtagok elvesztett telefonjainak visszaszolgáltatása.
2014. 07. 31.
Engedélyezi a kormány, hogy a főváros hitelt vegyen fel a 3-as metró felújításához, sőt kész állami garanciával is segíteni azt – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés után. Azt még nem tudni, hogy devizában vagy rubelben kell felvennie Budapestnek a hitelt.
Vezércikkben követeli Seszták Miklós leváltását a Magyar Nemzet, miután kiderült, hogy akár offshore-nak is nevezhető cégek hozhatók kapcsolatba Seszták egyik vállalkozásával. A cikk után Seszták állítólag így fordult Orbán Viktorhoz: „Miniszterelnök Úr! Te küldted a selyemzsinórt?”
2014. 07. 30.
Az ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyomdai előállítása, a kiszállítás pedig időben megkezdődik az iskolákhoz. A tartalmi, módszertani és technológiai szempontból is újnak számító tankönyveket 4,6 milliárd forintból, túlnyomórészt európai uniós pénzből fejlesztették ki. A KEHI késlekedés nélkül megkezdte az EU pénzügyi vizsgálatát.
Több mint 200 millió forintnyi kampánytámogatást kell visszafizetniük azoknak az egyéni jelölteknek, akik az áprilisi választás után nem tudtak elszámolni a nekik járó, fejenként egymillió forintos támogatással, vagy késve adták be az igazolásokat – írja a Blikk. Aki nem fizet, ledolgozhatja a tartozást, ezzel is javítva a foglalkoztatási statisztikát.
2014. 07. 29.
A Népesedési Kerekasztal szerint nincs még késő. Javaslatuk szerint a nyugdíjasok lássanak neki, és csináljanak unokákat.
Ázik a 4-es metró. „Gödör tátong a Baross téren, amiből az aluljáróba folyik a víz” – írja a Blikk. Azóta kiderült: tűzvédelmi okokból.
2014. 07. 28.
Újabb jelentést tett közzé a földmutyiról Ángyán József, aki szerint, ha így haladunk tovább, akkor egy dél-amerikai típusú rendszer alakulhat ki Magyarországon. A Miniszterelnökség közleményben szólította fel Ángyánt, hogy haladéktalan tegye hozzá a dél-amerikai típushoz Kínát, Oroszországot, Törökországot, Indiát, Szingapúrt.
A devizahiteles mentőcsomag miatt nem kerül veszélybe a magyar bankrendszer, és a pénzintézeteknek eszük ágában sincs kivonulni az országból – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Varga Mihály. A magyar bankrendszer megköszönte a bizalmat, és úgy ítélte meg, hogy semmiképpen nem kerül veszélybe Varga Mihály.
2014. 07. 27.
Orbán Viktor nem érti a tusnádfürdői beszéde kapcsán megnyilvánuló felzúdulást. Mint mondta: „Tudják jól, hogy nem az a lényeg amit mondok, hanem amit csinálok. Márpedig én ezt csinálom már jó négy éve.”
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/26  •  XII. 17. – XII. 29.
Olvasóink 283 évet osztottak ki a 22 fős börtönválogatottnak Hatvanpuszta köszönti Sztálint! Para-Kovács Imre: elhozza a békét, leaszfaltozza a Lázár kastélyához vezető utat, közben a rendőrség átveszi az egészségügyi intézményeket is Váncsa István nem szeretne újra gyerek lenni, de ha már elkerülhetetlen, inkább lajhárként vagy kerecsensólyomként, mint emberként Smuzewitz Ilona: Táncórák bazmegoló államtitkároknak és haladóknak Farkasházy Tivadar Nekem már nyolcvan! Havas Henrik megszerezte Ákos székfoglaló beszédét az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából Dési János felpakolta a NER-t a Titanicra és útnak indította őket Verebes István a Magyar Nemzeti Olümposz Minisztériumban jósoltatott magának A Heti Kamu megtudta: Orbán Sulyok Tamás iránymutatásai alapján, zsebszerződéssel vinné ki hazánkat az EU-ból Selmeczi Tibor karácsonyi menüket mutat a lecsúszó magyar középosztálynak, hogy legalább a látvány meglegyen
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.