2014. 08. 04.
A New York Times cikke bújtatott támadás – mondta Lentner Csaba közgazdász a köztévé híradójának. Szerinte nemzetközi jogot is sérthet, hogy Amerikából próbálnak nyomást gyakorolni az Unióra, Magyarországgal szemben. Ezek után a Híradó és a CÖF az ENSZ BT összehívását kezdeményezi.
2014. 08. 03.
Állítólag mégis lemond Seszták Miklós. A délutáni kávéjáról.
Havasi Bertalan cáfolta, hogy Orbán Viktor Pöcsinek szólítja.
Budapesti szóvivőjét, Csárdi Antalt indítja Tarlós István ellen az LMP. Tarlós Deutsch Tamást plagizálva tette fel a kérdést: „De ki a... az a Csárdi Antal?”
Vajna Tímea néhány napon belül a várbeli születésnapi bulinál is nagyszabásúbb after partyt szervez a 70 éves Andynek, ez alkalommal a parlamentben.
2014. 08. 02.
Az önkormányzati adósságkonszolidáció utolsó, februári körének adatai szerint 513 település összesen 471,79 milliárd forintnyi adósságát vállalta át a központi költségvetés. „Örülünk, hogy segíthettünk” – nyilatkozta a hír kapcsán az ország lakossága.
Közel 250 millió forint áfát nem fizetett be az államkasszába egy távol-keleti állampolgárok által működtetett, kínai cipőket forgalmazó kft. – közölte a NAV. Az árut áfafelfüggesztéssel Szlovákiában vámkezeltették. Kristálycukrot nem talált a NAV.
Szerkesztőségi cikkben sürgeti az EU-t a Magyarországnak szánt uniós infrastrukturális támogatások csökkentésére és Budapest szavazati jogának felfüggesztésére a New York Times. A magyar kormány tiltakozó jegyzékben követeli az amerikai hatóságoktól a lap azonnali adóvizsgálatát.
Kaszkadőrshow, zsonglőrök, szambatáncosok, óriási tűzijáték, 100 vendég. 10 millió forintos meglepetésbulit szervezett a budai Vár Oroszlános udvarába Andy Vajna 70. születésnapjára felesége, Vajna Tímea – írja a Blikk. Azt nem árulta el Timi, hogy a 10 millió forintot kitől kérte kölcsön.
2014. 08. 01.
Rejtélyes törzs tagjai léptek kapcsolatba a külvilággal Brazíliában. Az ismeretlen törzs tagjai Peruból érkezhettek. Szép és hasznos gesztus lenne a magyar kormánytól felvenni velük a diplomáciai kapcsolatot. Az ő törzsi társadalmuk iránymutató lehet.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23  •  XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét? Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket! Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb? Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.