2017. 06. 10.
Egy Grazban felszállt sportrepülőgép engedély nélkül repült be Magyarországra, ezért riadóztatták a magyar Gripeneket, amelyek kellőképpen meg is riadtak.
2017. 06. 09.
Kivonták a forgalomból a 3-as metró felújított szerelvényeit, amelyek forgalomba állításuk óta többször elromlottak. Amíg helyre nem hozzák őket, addig buszok járnak helyettük.
Cristiano Ronaldo, a Bajnokok Ligáját és bajnokságot nyert Real Madrid támadója a világ legjobban kereső sportolója, köszönhetően a Real Madridhoz beérkező TAO-pénzeknek.
Kezd beérni Orbán Brüsszelt megállító kampánya: lemondott a város polgármestere, aki pénzt vett fel egy közfinanszírozásból működő nonprofit szervezettől. Azzal próbált védekezni, hogy a pénz elvesztette közpénz jellegét.
A Fővárosi Törvényszék egy perben első fokon kimondta, hogy jogszerűen fogalmazható meg az a politikai vélemény, hogy a Magyar Idők lopott pénzből működik. Felkészül a többi kormánymédium, beleértve a közszolgálati adókat.
2017. 06. 08.
Mivel Orbán nem ad több pénzt a 3-as metró felújítására, a hiányzó összeget több tízmilliárdos, saját gazdálkodásból származó pénzből fogja pótolni Tarlós, más, betervezett munkák rovására. Bejelentette, hogy a metró nevét 2,7-re változtatja.
A Budapesti Nyomozó Ügyészségen elrendelt nyomozás során a nyomozó ügyészek hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként kézilabda-mérkőzések eredményét befolyásoló bűncselekmények miatt. A hat között ott van Gyurcsány Ferenc is. Háromszor.
2017. 06. 07.
Ha a kormány nem hajlandó változtatni a választási törvényen, október 23-ától polgári engedetlenségi akciók következhetnek. Amennyiben addigra kialakul Magyarországon a ma még nem létező polgárság.
Kárpátalja után Erdélyben folytatódik a Magyar Nemzeti Kereskedőház exportakadémiája. Az egyik felkért előadó Lázár János, aki Magyar kormány@Csíki Sör vs. Heineken címmel tart előadást.
2017. 06. 06.
A kormány országszerte óriásplakátokon köszöni meg magának az úgynevezett nemzeti konzultációt, nekünk pedig az erre költött millárdjainkat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.