2017. 06. 25.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság utasítására időlegesen kivonták a forgalomból a felújított orosz metrószerelvényeket. Ezt megelőzően szinte naponta hibásodtak meg a szerelvények, és most besokallt a BKV Zrt., amely 800 milliós kötbérrel sújtja a gyártót. Az összeg iránymutató lehet Paks 2-höz.
2017. 06. 24.
Egyelőre tilos felszállniuk a honvédség Gripenjeinek, amelyek az első szakvélemények szerint – egyelőre kiderítetlen módon – valami csúnya fertőzést kaptak az egyelőre a forgalomból kivont orosz metrókocsiktól.
Nem kell börtönbe mennie Tarsoly Csabának, megfelelő a házi őrizet is. Ez azért is indokolt, mert snassz lenne, ha börtönből kellene kikísérni, amikor augusztus 20-a alkalmából átveszi a kormánykitüntetését.
2017. 06. 23.
Pénteken (23-án), a reggeli csúcsforgalomban ismét elromlott a felújított orosz metrókocsi a 3-as metró vonalán. A BKV a legsúlyosabb szankciókat helyezte kilátásba az orosz céggel szemben, azzal érvelve, hogy a meghibásodások szavazatokat vesznek el Orbántól és Tarlóstól.
Alkotmányjogászok szerint alkotmányellenes a módosított „lex csicska” törvény, ám a politikától visszavonult, és azóta aktívan politizáló Schiffer András ügyvéd nem ezen akadt ki, hanem jó alkalmat talált arra, hogy jó szokásához híven jókat rúgjon a szocialistákba.
Készülnek a plakátok, amelyek szerint Magyarországon világszínvonalú az egészségügyi dolgozók elvándorlása.
Schmidt Mária azért nem ismeri el, hogy a Dózsa László–Pruck Pál-ügyben hazudott, mert nincs rá ideje.
2017. 06. 22.
Ha feltámadna Horthy Miklós, egészen biztosan azt mondaná, hogy Orbán Viktor kivételes államférfiú.
Felszámolták Simicska páholyát a veszprémi sportcsarnokban. Szervezési hiba miatt akkor, amikor épp nem ült benne.
2017. 06. 21.
A Hír TV információi szerint tömegével mondtak fel ápolók és nővérek a dél-pesti Jahn Ferenc-kórházban, így a hármas számú belgyógyászati osztályt lezárták. A Facebookon olyan információ terjed, miszerint a felmondott nővérek és ápolók többsége a közelben, újonnan megnyílt Ikeában vállalt munkát. A kormány ezért arra kötelezi az Ikeát, hogy az áruházban haladéktalanul rendezzen be egy belgyógyászati osztályt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.