2017. 09. 30.
A német katolikusok központi bizottsága támogatja, hogy az azonos nemű párok templomi áldást kaphassanak. Nálunk támogatják, hogy az azonos nemű párokat kiátkozzák.
2017. 09. 29.
Pillanatnyilag 222 bejegyzett párt van Magyarországon, és további 177 áll bejegyzés alatt. Botka azt ajánlja nekik, hogy közülük az első 100-at, amelyik beáll mögé, beviszi a parlamentbe.
Felminősítette hazánkat a Coface hitelbiztosító. Magyarország így egy szintre került Lengyelországgal és Szlovákiával. Most már csak azért kell szurkolnunk, nehogy őket még feljebb minősítse.
2017. 09. 28.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke pár nap után elismerte, hogy akár egy egészen alacsony rangú fideszes is jobban hazudik mint ő, de megígérte, hogy igyekezni fog, mert érez magában elég erőt.
500 forintos belépőt szednek a túlnyomó részt uniós pénzből, a hátrányos helyzetűeknek épített hajdúhadházi játszótéren. A Fidesz szerint nem nekik kell a pénz, hanem Brüsszelnek gyűjtik.
2017. 09. 27.
Pukli István a Hócipőnek nyilatkozva elmondta: azért csak az alelnöke az általa életre hívott Polgári Világ Pártjának, mert miután megnyerik a 2018-as választást, nem akar rögtön miniszterelnök lenni.
Panaszkodnak a látássérültek, hogy hamar kopnak a papírpénzek. Megnyugtatásukra közöljük, hogy nem látássérültek százezrei is panaszkodnak: az ő papír-, de még a fémpénzeik is hamar elkopnak.
2017. 09. 26.
Orbán szenzációs és hatékony nemzeti konzultációs ötletét lekoppintva az Európai Bizottság uniós szintű konzultációt indított a munkáltatók képviselőivel és a szakszervezetekkel a munkaszerződésekre vonatkozó szabályok korszerűsítéséről.
Románia – csak azért, hogy Orbánt feldühítse – befogad száz, Törökországban nyilvántartásba vett szíriai állampolgárt az Európai Unió Tanácsának a kötelező betelepítési kvótákról tavalyelőtt elfogadott 1601-es számú határozata alapján.
2017. 09. 25.
Vietnamban jár Orbán Vik-Tor, aki útban hazafelé beugrik Kim Dzsong-Unhoz.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.