2017. 10. 04.
Megállapodást írt alá Orbán a református egyház vezetőivel. Abban állapodtak meg, hogy az egyháznak nem ajánlott a kormányt népszerűsíteni, hanem kötelező.
2017. 10. 03.
„ORBÁN EGY GECI”. Ezt írta fel kedden hajnalban, saját, veszprémi hirdetőoszlopaira Simicska, figyelmen kívül hagyva, hogy Orbán nem tud visszaszólni, mert nincsenek hirdetőoszlopai.
Könnyen egyházszakadáshoz vezethet Székely János szombathelyi megyéspüspök minapi bejelentése, ami szerint szívesen vendégül lát oltalmazott menekült gyerekeket, akár a püspökségen is.
2017. 10. 02.
Tegnapi álhírünk szerint „Az MSZP-ben sokan várják, hogy az annak idején miniszterelnök-jelöltnek bejelentkezett Botka végre kijelentkezzen, és sértődötten bevágja maga mögött az ajtót.” Ma túlteljesítették.
Orbán Viktort rendkívül bosszantja Botka és Ujhelyi lemondása, mert most pár napig nem a Soros-terves konzultációt fogja akarva és akaratlanul is népszerűsíteni a média, hanem az úgynevezett baloldallal foglalkozik majd.
2017. 10. 01.
Számos hazai és határon túli település szeretné díszpolgárává avatni Orbánt, aki úgy nyilatkozott a Hócipőnek, hogy jelenleg a szívének a legkedvesebb Őcsény.
Az MSZP-ben sokan várják, hogy az annak idején miniszterelnök-jelöltnek bejelentkezett Botka végre kijelentkezzen, és sértődötten bevágja maga mögött az ajtót.
2017. 09. 30.
Miután Navracsics azt nyilatkozta, hogy a nemzeti konzultáció kampányfogás, megüzenték neki, hogy akkor haza se jöjjön, maradjon a Soros-birodalomban: Európában.
Németh Szilárd és a Fidesz kommunikációja puha és bársonyos – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz új frakcióvezetője a legalább annyira puha és bársonyos Magyar Hírlapnak.
Lemondott az amerikai egészségügyi miniszter, mert közpénzből fizettette ki a magánrepülőgépes útjait. A magyar kormányfőnek nem kell ilyen problémával szembenéznie.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.