2017. 12. 11.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány januári ülésére intézkedéseket dolgoz ki a Soros-terv megakadályozása érdekében – közölte Rogán Antal, majd megjegyezte: Most már ő is kíváncsi rá, hogy mi az a Soros-terv.
2017. 12. 10.
Áder átadta a megbízatást Prof. Dr. Mocsai Lajosnak, aki olykor összejár professzortársával, dr. Schmitt Pállal, hogy megvitassák Kiergegaardot, Konfuciust, Aquinói Szent Tamást, meg aki jön.
Szakemberek kimutatták, hogy még decemberben is érezni lehetett az észak-koreaiak atomrobbantásának utórezgéseit. Az atomrobbantást radioaktív felhőn kísérte a Roszatom.
2017. 12. 09.
A Semmelweis Egyetem saját magánklinikát szeretne létrehozni, ahol számításaik szerint csupán 300 forint lesz a vizitdíj. Másodpercenként.
Az egyik internetes lap tesztet végzett, hogy kiderítse: a Tesco, az Aldi, vagy a Penny zselés szaloncukra a legjobb. Toronymagasan nyert a Fideszé.
A bíróság kötelezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát arra, hogy függessze fel a nemzeti konzultációs kérdőív postai és internetes terjesztését, legalábbis azt a részt, ami a Magyar Helsinki Bizottságra vonatkozik. Ezek után újból megrendezik a konzultációt, az íven továbbra is a Magyar Helsinki Bizottságra vonatkozó résszel, kiegészítve azzal, hogy a disznó Soros ezt is elintézte.
Rómában járt az Igazgyöngy Alapítványt vezető L. Ritók Nóra és három gyermek a hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó alapítvány berkeiből. A kislányok, akik életükben először ülhettek repülőgépen, az első sorból hallgathattak egy pápai előadást, sőt röviden találkozhattak is a Szentatyával. Büntetésül itthon egy kétórás Balog Zoltán-előadást kellett meghallgatniuk.
2017. 12. 08.
A TV2 Tények című műsora a 18 és 59 év közöttiek körében az eltelt év alatt egyszer (egyszer!!) nyerte meg a nézettségi versenyt az RTL Híradóval szemben. Már kimentek a levelek a Kubatov-listán szereplőknek, hogy irány Tényeket nézni!
A 49-ik hétnek már az első négy napján hét rádiós frekvenciapályázatot állított le a Kúria, amely némi izgalommal, de állításuk szerint tiszta lelkiismerettel várja a napokon belül esedékes ÁSZ-NAV-NÉBIH-ÁNTSZ-KEHI-vizsgálatot.
2017. 12. 07.
Az új évtől éjjel is lehet imádkozni a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, ott, ahol hálaadó szentmisét tartottak Orbán 50. születésnapján. Most az újabb kétharmadért kell imádkozni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.