2017. 12. 21.
Vörös festékkel lefújtak egy, a Vörösmarty téren álló, a karácsonyi vásárt védő páncélozott TEK-járművet, ám mint Bakondi György, Orbán belbiztonsági főtanácsadója elmondta, nincs ezzel semmi gond, mert ez váltásidőben történt, olyankor pedig a TEK-esek nem figyelnek semmire.
2017. 12. 20.
Baukó Éva elvárja, hogy Havas kérjen tőle bocsánatot, amire Havas azt üzente, hogy addig éljen Baukó, amikor ő bocsánatot fog kérni.
Bejelentették, hogy egymilliárd forintért a Szent Korona éve lesz 2018, de arról egyelőre nincs szó, hogy már jövőre a megfelelő fejre kerülne.
2017. 12. 19.
Lezajlott a néhány napja beígért belső vizsgálat, amelynek eredményeként Havas Henrik kirúgta az ATV-t.
Merkel gratulált az új osztrák kancellárnak, és reményét fejezte ki, hogy ez fordítva is hamarosan megtörténik.
2017. 12. 18.
Újraválasztották a korábban lemondott őcsényi polgármestert, de meg kellett ígérnie, hogy nem enged be a településre migránsokat, és ha Sorost meglátja a falu határában, azonnal félrevereti a harangot.
– A metrófelújítás és az árvízvédelem ügyében viszont abba kellene hagyni a különböző kommunikációs célú trükközéseket, mert túl sok embert érint mindkettő – mondta Tarlós, de nem hagyta abba.
2017. 12. 17.
Egy felmérés szerint tizenegy megyében az emberek felének érettségije sincs. Egy másik, a kormányzat megbízásából készült felmérés szerint ugyanebben a tizenegy megyében az emberek felének érettségije is van.
Semjén Zsolt, Harrach Péter, Rétvári Bence, nem utolsósorban Balog Zoltán levélben feddte meg Ferenc pápát, amiért őszentsége szerint igen komoly bűnnek számít az álhírek és túlzó szenzációk közlése.
2017. 12. 16.
Miután a Magyar Hírlap kiadóját egy kirekesztőnek ítélt írás miatt 150 ezer forintra, a Story5, a 4-es csatorna és a Galaxy TV médiaszolgáltatóját a reklámszabályok megsértése miatt 360 ezerre büntette a Médiatanács, megkezdődött a bírság kifizetésére a közösségi gyűjtés.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.