2018. 02. 26.
A fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán szerint Hódmezővásárhelyen „a piszkos kampány győzött a tisztes munka fölött”. Tegyük hozzá, amit ő nem akart kimondani: egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok elcsalták a választást.
Mindkét oldali sajtó méltatlanul mellőzi a derekasan helytállt, volt MSZP-s Hernádi Gyula teljesítményét, aki nem kevesebb, mint 201 szavazatot kapott, és ezzel az előkelő harmadik helyen végzett, 0,88%-kal.
2018. 02. 25.
Újra az a Pest Megyei Főügyészség nyomoz az Elios-ügyben, amelyik két éve sem talált semmit, most viszont majd talál: az OLAF-ot.
Nyomoz a rendőrség a papíron betelepült ukrajnaiak miatt, azaz ők is beavatkoznak – Gyurcsány mellett – a választásba.
Felháborító, hogy az Elios Zrt. közbeszerzéses bevételeinek 84 százalékát az Európai Unió fizette, és nem a 100 százalékát.
Ezután korlátlan ideig maradhat hatalmon a kínai elnök. Ha esetleg a korlátlan idő előtt elhunyna, klónoznak belőle egyet.
2018. 02. 24.
Ausztria megtámadta Paks II. állami támogatását, mire Szijjártó kilátásba helyezte, hogy Magyarország megtámadja Ausztriát.
Oknyomozó újságírók kiderítették, hogy több olyan szálloda is van az országban, ami egyelőre nem Tiborcz István érdekeltsége.
Pletykák szerint egy valami szomorítja el a téli olimpiák első magyar aranyérmesét, a gyorskorcsolyaváltót, hogy az érmeket Schmitt Pál adta át.
Igaz, hogy Magyarország népessége vészesen öregszik, de remény van rá, hogy a folyamat megállítható, mert egyre több a Fiatal Demokrata.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.