2010. 02. 19.
Bernard Kerik volt New York-i rendőrfőkapitányt , akit Giuliani polgármester mellett a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek utáni mentés hőseként emlegettek, adócsalás és egyéb bűnök miatt négy évre lecsukják. 2004-ben majdnem ő lett a belbiztonsági miniszter. Arról nem tudni, hogy az Amerikai Nemzetvédelmi Egyetem rektori posztját megpályázta-e.
2010. 02. 18.
„Az MDF vezetői egyetértenek Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt véleményével: kampányban egységes álláspontot kell képviselni a párt stratégiáját illetően” - szögezi le a pártelnökség közleménye, amely tudatja: az Országos Választmány lezárja a mesterségesen keltett vitákat és megszilárdítja egységét. Számos megyei és kerületi választmány is úgy nyilatkozott, hogy megszilárdítják a saját egységeiket.
A Hócipő Baráti Köre elnevezésű civil szervezet bejelentette: javasolni fogja a Gunniess- rekordok bizottságának, hogy a legközelebbi összeállításba kerüljön be a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora. A baráti kör nem tartja kizártnak, hogy az elkövetkező hetekben több más javaslata is lesz.
2010. 02. 17.
A Népszabadság hivatalosan meg nem erősített információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát. A Népszabadság úgy tudja, a gyanúsítás szerint Szabó kvázi megzsarolt egy nemzetközi céget, hogy befolyásos rendőrségi kapcsolataival tönkreteszi őket, ha nem az általa javasolt biztonsági szolgálattal kötnek szerződést. A Hócipő hivatalos forrásból (Szabó önéletrajzából) úgy tudja, hogy „munkáiban kezdettől igyekezett igényes szakmai mércét érvényesíteni, törekedett feltárni a hazai védelmi szektor ellentmondásait, konfliktusait.”
Személyes okokkal indokolta döntését Bednárik Imre, aki lemond a Magyar Televízióban betöltött cégvezetői tisztségéről. Friss hír, hogy leváltották az MTV választási műsoraiért felelős szerkesztőt: a poszton Kardos Ernőt Feledy Péter váltja. A Hócipő értesülései szerint a nézőket is figyelik.
2010. 02. 16.
Az MSZP a leghatározottabban visszautasítja, hogy Kiss-Rigó László megyés püspök Hódmezővásárhelyen egy kampánygyűlésen a Fidesz mellett, illetve az MSZP ellen kampányolt - jelentette ki Nyakó István, aki bocsánatkérésre szólítja fel a püspököt és pártját, elismerve: szűk körben ennél sarkosabban fogalmazott, de azt később meg is gyónta.
Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten. A szervezet az elhalasztott „becsület napi” megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén. A bíróság abban a kérdésben nem foglalt állást, hogy hány neonáci részvétele mellett nevezhető a megemlékezés méltóságteljesnek.
2010. 02. 15.
Mesterházy Attila orvosos kijelentése, majd Pesti Imre és Kökény Mihály reagálása után a Hócipő közleményt juttatott el olvasóihoz, amelyben leszögezzük: szerintünk is vannak jobb- és baloldali orvosok, de meggyőződésünk, hogy a szakmájukat orvosi esküjükhöz híven gyakorolják. Mint ahogy mi is a magunkét - hócipős eskünkhöz hűen.
Százmillió forintos nagyságrendű kárt okoznak a kátyúk az autósoknak. Ekkorára becsüli az évente a szervizekben hagyott összeget Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke - írja a Blikk. Százmilliós hasznot hoznak a kátyúk - jelentette ki a Hócipőnek a Magyar Szervizek Kamarájának elnöke és a Magyar Útjavítók Szövetségének főtitkára.
2010. 02. 13.
A Hócipő Valentin-napi üzenetrögzítőjére számos, szerelmi felhívás jellegű üzenet érkezett. Arról, hogy a politikai életben ki kit dugjon meg.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai!
Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is!
Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből
Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül
Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről
Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról
Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított
Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon
Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne
Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek
A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
