2010. 02. 25.
Eddig két tábornokot, két ezredest és egy századost is gyanúsítottként hallgattak ki. Vesztegetési ügyben nyomoz ellenük a Budapesti Katonai Ügyészség. A nyomozás a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot érinti. A Hócipő úgy tudja, hogy a főtisztek és tisztek soha meg nem valósuló tubesi radarokat adtak-vettek-cseréltek.
2010. 02. 24.
Az érintettek egyelőre nem válaszoltak a Hócipő kérdésére: Igaz-e, hogy Veres Jánost és Dobolyi Alexandrát celebszerződés köti a Blikkhez? Most úgy próbáljuk meg kiugratni a nyulat a bokorból, hogy meg fogjuk kérdezni Veres Jánost: Mennyiért jönnének át a Hócipőhöz?
Pártállásra való tekintet nélkül mindannyiunkat örömmel tölthet el a hír: történelmi időket élünk. Ami kevésbé örömteli: ez azt jelenti, hogy ma soha nem látott, történelmi magasságba szökött a benzinár.
2010. 02. 23.
Hétfőn este bezárt a Parlament. A Hócipő úgy tudja, kedden reggel a takarítónők több képviselőt találtak bent, akiket úgy kellett kitessékelni, mert - mint mondták - utoljára még szeretnék kiélvezni a helyzetet.
Miután felesége távoltartási végzést kért ellene, az ügyészség utasítására kedden elmeorvosi vizsgálaton vesz részt Komár László. Akárhogy végződjék is a vizsgálat, alighanem új reality show-t épít valamelyik nagy kereskedelmi tévé a az énekes köré.
2010. 02. 22.
A Hócipő engedélyért folyamodott a Szerencsejáték Felügyelethez, azt kérve, hogy fogadást szervezzen: melyik miniszterelnök-jelölt kivel, mikor és miért nem vitázik. A befolyó pénzből a csalódott választókat jutalmaznánk a miniszterelnök-jelöltek általunk dedikált fotóival.
Egy 129-es BKV-busz vasárnap este a főváros II. kerületében összeütközött egy pénzszállító autóval. A buszsofőr tagadja, hogy megbízást teljesített, ami szerint így kellett volna pénzt szereznie a BKV számára.
2010. 02. 20.
A Hócipő MDF-es és fideszes körökből úgy tudja, hogy a kampány miatt a hét végén se pihennek, ezért ha a helyzet úgy kívánja, akár szombaton és vasárnap is feloszlatnak pártszervezeteket.
A Blikk kérdésére, hogy mit kerestek tavaly decemberben Makaón, egymásnak ellentmondó magyarázatot adott Veres János és Dobolyi Alexandra. Azóta közös nevezőre jutottak: akupunktúrás memóriajavító kezelésen vettek részt. Arra még nem pontosan emlékeznek, hogy milyen pénzen, ezért tervezik, hogy visszamennek.
2010. 02. 19.
A Nemzetközi Automobil Szövetség égisze alatt működő EuroTest felmérése alapján 23 európai város rangsorában hátulról a harmadik lett Budapest tömegközlekedése. A magyar helyzetnél csak Zágráb és Ljubljana körülményei rosszabbak. Viszont rögtön az élre kerülnénk, ha figyelembe vennék a BKV vezetőinek és a partnereknek a javadalmazását.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17  •  VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai! Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is! Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.