2011. 03. 09.
A hvg.hu újságírójának, Szegő Péternek Simon Zoltánként bemutatkozó, a parlamentben cigarettázáson kapott képviselő, Kerényi János újabb magyarázattal állt elő a Hócipőnek: „Eszembe jutott: mégse vicceltem, és tényleg bemutatkozott az újságíró. Azért mondtam Simon Zoltánt, mert édesanyám így becézett.”
Azokat az okmányokat, pénzérméket és minden egyebet, amin rajta van, hogy Magyar Köztársaság, akkor cserélik le, amikor azok tönkremennek, elhasználódnak - hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki szerint „semmifajta plusz költséget nem jelent az, hogy Magyarországot Magyarországnak hívják”. A Hócipő megerősíti Szijjártó állítását: ha megszűnik a Köztársaság keresztnév, rengeteg magyarázkodni valót spórolunk meg.
2011. 03. 08.
Simor András kijelentette, hogy sem fenyegetéssel, sem megfélemlítéssel nem lehet lemondásra kényszeríteni - 2013-ig teszi a dolgát. Elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt egy magas rangú kormányzati tisztségviselő azt mondta neki, kemény harcra készüljön fel abban az esetben, ha nem távozik önként. A Hócipő úgy tudja, hogy az új alkotmányban szerepel majd a „Simor nevűek nem lehetnek a Nemzeti Bank elnökei” passzus.
A wimbledoni teniszbajnokság férfi és női döntőjét, illetve a férfi elődöntőket 3D-s technológiával is sugározzák, így az arra alkalmas - az élő közvetítést átvevő - mozikban térhatásban is élvezhetők lesznek a mérkőzések. Nem szabályozták azt a kérdést, hogy ha kirepül a labda, melyik mozinéző veheti azt fel.
2011. 03. 07.
A próbaidős tiszthelyettes rendőrök vasárnapi eskütételén szinte szó szerint ezt mondta Orbán Viktor: Az önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala, életkora, nettó fizetéscsökkenése jelentősen meghaladja majd a jelenlegit.
A kormányzat munkáját eddig éltető Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége óvatosan, de bírálta az Orbán-csomagot, a Széll Kálmán- tervet. A versenyszféra csaknem kétharmadát átfogó szervezetben ugyanis hiányolják a gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő lépéseket - írja a Népszava. A Hócipő információi szerint ha folytatódik a bírálat, a kormány lecseréli a verenyszférában a kétharmadot.
2011. 03. 05.
Március 19-én népszavazás lesz az alkotmányról. Egyiptomban. Nálunk alktomány lesz a népszavazásról.
Matolcsy György arra biztat, hogy most vásároljunk lakást, mivel három év múlva ezt már nem a jelenlegi nyomott árakon, hanem csak jóval drágábban tehetjük meg. Ezzel nem csak magunknak, hanem a kormánynak is jót teszünk, mivel hozzájárulunk a gazdaság növekedéséhez. A lakást kínálók dilemmája: vagy elkótyavetyélik lakásaikat, vagy a gazdasági növekedés ellenségei.
2011. 03. 04.
Németh Zsolt szerint kívánatos, hogy az erdélyi magyar kisebbség helyreállítsa politikai egységét. A külügyi államtitkár úgy vélekedett: az elmúlt években megbomlott a magyar egység, a magyar együttműködés Erdélyben. Németh jó példaként az anyaországot hozta fel, majd életében először elmosolyodott.
Elődeinél „intelligensebben” igyekszik hozzáállni a Fidesz-kormány a gyógyszerkassza minden eddiginél nagyobb lefaragásához. A Matolcsy-csomagot összeállítók a gyógyító hatás ellenőrzésével kívánják kikényszeríteni a közkiadások mérséklését - írja a Népszabadság. A Hócipő javaslata: aki nem gyógyul az előírásnak megfelelően, az is fizessen plusz adót.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.