2011. 03. 18.
Az őrző-védő cégek konkurenciaharcában a társaságok saját embereiket - alkalmazottakat vagy akár rokonokat, barátokat - küldik egymáshoz dolgozni, hogy gyanús ügyeket keressenek - írja a Napi Gazdaság. Most jutottak el oda, ahová a pártok már réges-régen.
Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet feleségének „szívből jövő” szavai okoztak feszültséget Románia és Magyarország között - derül ki az érintettek nyilatkozataiból. A bukaresti külügy elhatárolódást kért, amit a nagykövet megtagadott. A Hócipő nem foglal állást a nagykövetné ügyében, de arra kéri a román kormányt, hogy határolódjon el saját hírügynökségétől. Vagy fordítva.
2011. 03. 17.
A Hócipő információi szerint a Blikk birtokába jutott dokumentumok alapján a lap a közeljövőben több olyan fideszes politikus nevét fogja közölni, akik nem két, hanem csak egy helyről vettek fel fizetést.
Gubcsi Lajos nemcsak azon könyvét tekinti irodalmi munkássága részének, amelyért - több forrás szerint - részben az általa vezetett, a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában levő cég fizetett neki, állami pénzből, hanem a leleplezésről szóló írásokra született válaszait is. Utóbbiakért a hónap végén utal magának honoráriumot.
2011. 03. 16.
„Kiálltunk, amikor vissza kellett szerezni a nyugdíjrendszert a tőzsdecápák kezéből, és kiálltunk Magyarországért az Európai Unióban, amikor alantas és hazug támadások érték hazánkat, amelyeket itthonról szerveztek a magyarok lejáratására” - egyebek között ezt mondta ünnepi beszédében Orbán. „Kiáltunk a sajtószabadságért, a demokráciáért” - ez volt az üzenete a rendszerváltás utáni legnagyobb civil tüntetésnek a Szabad sajtó úton.
Az Európai Bizottság eljárást kezdeményezett Magyarország ellen a tavaly kivetett távközlési rendkívüli adó miatt. A törvény módosítását várják a kormánytól, aminek elmaradása esetén az Európai Bírósághoz fordulnak, mint az Franciaország és Spanyolország esetében történik, hasonló ügyek miatt. Orbán Viktor felajánlotta Nicolas Sarkozynek és I. János Károlynak, hogy egy füst alatt őket is megvédi az Uniótól.
2011. 03. 15.
Szálasi-emlékoszlopot avattak Mezőkövesden, egy magántulajdonban lévő ingatlanon. A Hócipő információi szerint egy budapesti magánklinikán pedig már klónozzák.
Kossuth-díjat kapott Blaskó Péter, aki 2008-ban viszautasította azt. Akkor nyílt levélben többek között ezt írta Gyurcsánynak: „Kossuth-díjamat... nem fogadom el... Tiltakozom Ön ellen!... Ön ezt az országot tönkretette, kiárusította. Elpusztította az emberek hitét, szegénységbe, nyomorba, kilátástalanságba, depresszióba süllyesztette Magyarországot.” A Hócipő úgy tudja, ha valamikor visszajönnek a szocialisták, Blaskó a Kossuth-díjat viszaadja, és megint kivár.
2011. 03. 14.
A március 15-i, budapesti rendezvények részeként délelőtt 11-kor a Nemzeti Múzeumtól hagyományőrző huszárok kíséretével ünnepi menet indul a Budai Várba. A Hócipő információi szerint a hagyományőrző huszárok, a menet tagjai, valamint a lovak politikai átvilágítása megtörtént.
A Hócipő információi szerint a március 15-én délután 4 órára, a Szabad sajtó útra meghirdetett, a sajtószabadság melletti demonstráción részt vesz Petőfi Sándor és Táncsics Mihály. A Nemzeti Múzeum előtt, az állami ünnepségen viszont - Szijjártó Péter tájékoztatása szerint - tizenöt Petőfi és nyolc Táncsics lesz.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.
Orbán Győző trágyalészívó és szórókocsijai!
Viktor csak az általános iskolai és gimis osztálytársaira emlékszik? Mi ránéztünk a bibósokra is!
Para-Kovács Imre: Hatvanpusztán Gyurcsány épít mecsetet genderlobbival fertőzött, az MNB-alapítványaiból kilopott brüsszeli pénzből
Váncsa István az új európai médiaszabadságot ünnepli – kémszoftverestül
Smuzewitz Ilona az ebra, a zember és az siráf hatvanpusztai együttéléséről
Farkasházy Tivadar a hatalmát Ádernek áradó, és egy lakatlan szigeten a magyar válogatott 2033-as vébégyőzelméről a csak neki nyomott Nemzeti Sportban olvasó Orbánról
Havas Henrik Nagy Ő – Digitális Polgári Kört alapított
Dési János elképzelte Várkonyi Andrea két részes Versace fürdőruháját annak igaz tulajdonosán: Orbánon
Selmeczi Tibor dinnyereceptjei, mielőtt még Lőrinc belepisilne
Lendvai Ildikó: Orbán az ipari kamerának is nyilatkozik, ha az nincs, akkor Dopemannek
A Heti Kamu megtudta, hogy Mészáros szuperjachtja csak egy egyszerű, félkész halászhajó, ami az apjáé
2025/17 • VIII. 13. – VIII. 26.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
