Esemes - 2007/22

2007. 10. 25. · Hócipő 2007/22
Benyújtotta az MSZP a politika megtisztulását célzó törvényjavaslatokat. Ezekről egyszersmind népszavazást is kezdeményeztek, ami Gyurcsány szerint "nem zsarolás, hanem ösztönzés".

Mint mikor valakit félre nem érthető felvételekkel ösztönöznek arra, hogy fizessen tízmilliót. (megyesi)

A kompromittáló fotókhoz csatolt zsaroló szöveget pedig ösztönző felvételekhez mellékelt motivációs levélnek nevezzük ezután. (makai)

Egészen pontosan nem értem, hogy miért kell védekezni, miért nem zsarolhat vissza népszavazásosdival az, akit folyamatosan népszavazással zsarolnak? (andrassew)

Van, amikor zsarolás, van, amikor a népakarat kifejezésének legszentebb eszköze. (buzsik)


Orbán bejelentette, hogy 48 óra alatt össze akarják gyűjteni a népszavazáshoz szükséges 200 ezer aláírást. Ami a nemzeti ünnepig valószínűleg meg is lesz.

Miazhogy! Nagyonis! (makai)

Ha 48 órán át agitálnának, tán még én is beadnám a derekam. (buzsik)

Én is gyűjtöttem autogramot, de aztán abbahagytam, úgy 12 éves koromban. (révbíró)


Egy percig halottként szerepelt Horn Gyula a Népszabadság online kiadásában.

A jobboldali Echo tv-ben anynyira szétdicsérték őt ebből az alkalomból, hogy az már gyanús. (megyesi)

A történtek után a Népszabadság saját élőjének tekinti a volt miniszterelnököt. (kövesdi)

Felkészül Fidel Castro. (szabados)


A dobozdíj miatt jóval kevesebbet költöttünk gyógyszerre, a vizitdíj hatására pedig 10%-kal csökkent az orvos-beteg találkozók száma.

Előbb-utóbb eljutunk oda, hogy jobban megéri majd meg sem betegedni. (kozmosz)

Így sokkal több idő jut a beteg-beteg és az orvos-orvos találkozókra. További javulás esetén bevezetik a beteg orvos-egészséges beteg találkozókat is. (makai)

Plusz a betegek már félnek is a találkozástól: nem tudják, hogy fideszes vagy mszp-s orvossal állnak-e szemben. (buzsik)

Várom a hírt arról, hogy mindezek következtében hány százalékkal nőtt az egészségünk. (szabados)


Csányi Sándor, az ország második leggazdagabb embere szeret vásárolni, minden vasárnap elmegy egy közeli kisboltba, beszélget az eladóval, megnézi az árut és az árakat, hisz azok cégeit is érintik.

Mióta a bankjának törlesztek, Csányi Sándort saját milliárdosomnak tekintem. (kövesdi)

Ki lehet az a titokzatos kisbolt-tulajdonos, aki az országos árakat alakítja? (szabados)

Azért nem vagyok gazdag, mert nem szeretek vásárolni, vagy azért nem szeretek vásárolni, mert nem vagyok gazdag? (buzsik)

Csányi úr, a féldecis gyomorkeserű ára 100-120-135 között ingadozik, attól függően, melyik nonstopban veszem. Befolyásolja az árát a tőzsdei hossz és bessz? (majláth)

Már csak ezért is hiába küzd a derék KDNP a boltok vasárnapi nyitva tartása ellen. (andrassew)


Megállapodtak, Janics és Kovács összeülhet az olimpiára, de nem a magát nemzeti kincsnek nevező Fábiánné irányításával készülnek.

Érdekelne, milyen őszödi beszédet mondana Fábiánné. (makai)

Nem tudom, egy olimpiai arany megéri-e, hogy az egész kajaktársadalom hülyét csináljon magából. (megyesi)

Üljenek össze, nem is kell beszélniük egymással, a lényeg, hogy győzzenek. (majláth)

Most már csak abban kellene megállapodniuk, hogy egyfelé eveznek. (szabados)


Hu Jintao a Kínai Kommunista Párt kongresszusán elmondta, hogy felkutattak különböző módokat a párton belüli demokrácia kiszélesítésére, és ígéretet tett döntéshozataluk átláthatóbbá tételére.

És aki a demokrácia kiszélesítését és a döntéshozatal átláthatóbbá tételét ellenezné, azt lelövik. (makai)

Azért így, utólag, minden kommunista diktatúra döntései eléggé átláthatóak voltak. (megyesi)

Én hiszek neki: a dalai láma életére esküdött, hogy megtartja az ígéretét. (buzsik)

Most már csak az kellene, hogy ne csak a párton belüli demokráciát szélesítsék, és átlátható legyen az egész a pártonkívülieknek is. Bár akkor az már nem kommunista párt. (andrassew)


Egy hetilap összegyűjtötte azon segítőket, akik Gyurcsány közelében voltak már a mozgalmi és az üzleti múltban is.

Ha kétszer annyi ország volna a földgolyón, akkor se tudna anynyi nagyköveti pozíciót kiosztani, ami ezeknek elegendő lenne. (megyesi)

Melyik hetilap? A Zsarumagazin? (buzsik)

Nem kell őket összegyűjteni. Össze vannak. (szabados)


A különleges építményeiről híres osztrák Hundertwasser 100 művét mutatja be a Szépművészeti Múzeum, a kiállítást 10 millió forinttal támogatja a MOL.

Az OMV pedig kiad egy kurucnótás CD-t. (makai)

Azt sajnálom, hogy nem hozzák el Bécsből az egész Hundertwasser-házat és az általa kipingált szemétégetőt. (majláth)

Ha már Hundertwasser, lehetett volna 100-zal támogatni. (kozmosz)

A MOL-t pedig a múlt héten én támogattam 5000 forintos benzinvásárlással. (révbíró)


Felmentették a gazdasági minisztérium főügyeletesét, aki a rendőrséget telefonon kérte, hogy szálljanak le államtitkáruk gyorshajtási ügyéről. Az ügyész szerint ezredesként mutatkozott be.

Mi ez itt? Katonai junta? (megyesi)

Én a helyükben azzal védekeznék, hogy Nacsa Olivér volt a főügyeletes hangján. (kövesdi)

Holott mondhatott volna vezérőrnagyot. (szabados)

Jobb lett volna letagadnia a rangját? (kozmosz)

Barátomat ugyanott meszelték le gyorshajtásért. Helyben fizetett, mára el is felejtette. (révbíró)


A Fradi bejelentkezett egy, az angol ötödosztályban játszó 35 éves csatárért, miután 4-0-ra kikapott a Kecskeméttől.

Ki mást igazoljanak? Sir Stanley Matthews már nem él, és Löwenrosen Károly, aki a legelső futball-labdát hozta Angliából Magyarországra, sincs már közöttünk. (megyesi)

Az SZDSZ nem fogja megszavazni, hogy népszavazásra terjeszszék a tisztasági csomagot, mert arról szerintük a parlamentben kell megállapodnia az öt pártnak.

Nem tudják, nem merik, és nem teszik. (majláth)

Nagyokosok, pont ezért kell népszavazásra terjeszteni. (buzsik)

Teljesen összezavarodtam, már magam sem tudom, melyik pártok is a populisták. (szabados)

Világos. Sólyomból például így csináltak elnököt. (révbíró)


Leesett a műtőasztalról egy hölgy s két hét múlva meghalt a szolnoki kórházban. Most vizsgálják, a műtős távozott korábban, vagy az orvos érkezett később.

Az orvos távozott előbb, és a műtős érkezett később. (megyesi)

Vagy a hölgy esett le pont rosszkor. (makai)

A kórház vizsgálata szerint Newton a hibás. (buzsik)

És Horváth Ágnes még emiatt sem mondott le. (szabados)


Gyurcsány és Orbán egy repülőn utaztak a lisszaboni EU-csúcsra.

Pedig, ha jól emlékszem, egyikőjüknek azonnal ki kellett volna vonulnia. Ha kell, menet közben. (megyesi)

Sokan ábrándoznak arról, hogy együtt repülnek. (buzsik)

Találkozás a vécénél: "Miniszterelnök úr!" "Miniszterelnök úr!" "Csak ön után!" (szabados)

Aztán viszont mindketten visszajöttek. Talán azt remélték, hogy a másik kint maradt. (makai)


A Siófok és a Nyíregyháza egy-egy focistáját vették őrizetbe kábítószer-kereskedelem gyanújával.

Focival aztán igazán nem gyanúsíthatják őket. (makai)

Addig játszottak a füves pályán, hogy... (kövesdi)


Egy azerbajdzsáni autós Moszkvában rálőtt három gyalogosra, akik túl lassan mentek előtte.

Ráadásul a járdán, a kurva anyjukat. (megyesi)

Mármint mozgó célpontokhoz képest túl lassan. (makai)

Hátulról olyan grúzos volt a járásuk. (buzsik)

Elmaradott ország. Nálunk már évekkel ezelőtt öltek ezért embert. (révbíró)


Kóka János csak december közepén nevezi meg utódját a gazdasági tárca élére.

Azért őt mégiscsak az egyszemélyi felelős miniszterelnöknek kellene megnevezni, nem egy törpepárt elnökének. (megyesi)

Ha egyáltalán akad valaki, aki Kóka János helyébe léphet. Kivéve Kóka Jánost. (makai)

Lehet, hogy a Mikulás lesz az utód? (majláth)

Ó, még mennyi álmatlan éjszaka! (buzsik)

Aki mindjárt nevezze meg a segédeit, mert elképesztő szópárbajokra számíthat. (andrassew)

Ne csináljunk ebből rendszert, a végén a miniszterelnököt is az előző fogja kijelölni. (kövesdi)


A Fővárosi Főügyészség felszólította a Magyar Gárdát, hagyjon fel az alapszabályában meghatározott céloktól eltérő, és így az egyesülési törvénybe ütköző törvénysértő tevékenységgel.

Fellélegzik a parlagfű. (makai)

A felszólítás nyomán katasztrófa-, rend- és polgárvédelmi feladatok törölve, nyilasokra emlékeztető fenyegetés maradt. (szabados)


Öt olimpiai érmét visszaküldte Marion Jones, ám a váltók többi tagjától is vissza fogják venni, bár ők nem doppingoltak Sydneyben.

A végén újra meg kell rendezni az olimpiát Sydneyben. (szabados)

Így jár a korpa, ha doppingszer keveredik közé. (révbíró)


Frei műsorában egy amerikai energiaszakértő elmondta, a Gazprom egy Budapest melletti, kétfős, románok vezette cégen keresztül pumpált 900 millió dollárt a 2004-es ukrán választásokba.

Akkor mi az a tízmilliárd, amit a magyar pártok pumpáltak törvénytelenül a választási kampányukba? (megyesi)

Már csak az a kérdés, miért vállalja a macerát a Gazprom, amikor simán adhat bárkinek, zsebbe, akármennyit? (andrassew)

A jövő héten kiderül majd, hogy az interjú alanya benzinkutas Szevasztopolban. (révbíró)


A magyar rendszerváltás legnagyobb baja, hogy nem volt igazán katartikus pillanata, nincs startpont, és nehéz új startpontot teremteni - mondta Orbán.

De ez nem jelenti azt, hogy nem is kéne megpróbálni újra és újra. (makai)

Jaj, dehogynem volt. Hát 1963. május 31., amikor a kisz Jézusz megszületett. Nem kell ily szerénynek lenni, Viktor. (megyesi)

Ha a hír első öt szava után mindjárt az utolsó jönne, még alá is írnám. (révbíró)

Én azért emlékeznék arra a gyönyörű napra, amikor Szűrös Mátyás kikiáltott. Jó volt az, startpont, gyönyörű. (andrassew)

Vagy csak hangtompítót szereltek a startpisztolyra. (buzsik)

De, igen, volt egy katartikus pillanat, amikor 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai temetésén egy szakállas, loboncos hajú fiatalember beszélt a szabadságról. (szabados)


13 milliárdot nyert egy skót postás a lottón, azóta bezárkózott és búskomorságba esett. Csak néha megy el a filléres boltba kinyúlt pulóverében.

Skót. (makai)

A mi postásunknak egy fillérje sincsen, most rúgták ki az állásából, aztán itt mulat napok óta a koreai étteremben. (megyesi)

A mi kisnyugdíjasaink jobban élnek, mint egy skót milliárdos: több olyat ismerek, akinek nincs kinyúlva a pulóvere. (buzsik)


Megtalálták a kétéves Dominik holttestét. A fiút apja harci kutyái tépték szét, aki a margitszigeti eltűnési színjátékot előadó anyával együtt ásta el a halott gyermeket házuktól pár kilométerre.

És a harci kutyák a mai napig jól vannak. Meg a törvény is a tartásukra. (megyesi)

Hamilton bejelentette, lehet, hogy felhagy a Forma-1-gyel, mert nagyon utálja, hogy nemcsak versenyeznie, hanem politizálnia is tudnia kell minden versenyzőnek.

Szerencsére nálunk egy sportolónak nem kell politizálnia. Szerintem a sportpályafutása után sem kellene. (buzsik)

Toroczkai csillogó szemű harcosokat látott hétfőn, Budaházy pedig kijelentette, hogy halál az izraeli vízágyúkra.

Mert tönkretették a magyar ipart. Hát nem elég, hogy vízágyú, de még a tetejébe izraeli! A vize meg kék! Kék! Jó, hogy nem kék fehér. Dávidcsillaggal. (makai)

Valóban csillogott valami a szemükben, talán a tűz, amit gyújtottak. A vízágyúk meg nem élnek, már csak az hiányozna. (andrassew)

Hát még hogy csillogna a szemük, ha goj vízágyú kapná őket oldalba. (megyesi)

Az egyik vízágyú meg is ijedt, akarom mondani: be is gyulladt. (buzsik)


Ingyen parkolhattak 23-án a belváros polgárai a Bazilika alatti mélygarázsban. Rogán Antal a hétfői eseményekkel indokolta döntését.

Az ellenzékiek miért parkolhatnak ingyen? Az ő autóikat biztos nem bántják. (buzsik)

Az Egészségügyi Minisztériumban az ünnep után azonnal öszszeült az agytröszt. Hátha ők is ki tudnak találni valamit. (szabados)


Megöljük-e magunkat és egymást sehova nem vezető, helyenként kicsinyes és középszerű, önfeladást is sejtető vitákban, vagy megindulunk - kérdezte Gyurcsány az Operában.

Aki túléli, majd elmondja, mi lett a döntés. (makai)

Ha engem kérdez, szerintem meg fogjuk ölni magunkat. (buzsik)

Persze, persze, induljanak, aztán majd lehet, hogy megyünk mi is. (szabados)


Addig nem nyugszunk, amíg a 2006. október 23-ai események elkövetőit, a felbujtóikat és az értelmi szerzőket fel nem derítjük, felelősségre nem vontuk - mondta Orbán az Astoriánál.

A legjobb csatárral is előfordul, hogy öngólt lő. Akár többet is. Persze, akkor már nem ő a legjobb. (szabados)

Jó, ne nyugodjunk, de akkor találjuk meg azokat is, akik több száz rendőrt sebesítettek meg, meg a felbujtóikat, a zavargások haszonélvezőit. (andrassew)

"Akkor jaj nekünk!" - sóhajtott volna fel sok ellenzéki politikus, ha szó szerint vette volna a fenyegetést. (buzsik)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.