Yes, Comment - 2007/13

2007. 06. 20. · Hócipő 2007/13
Sólyom Majtényi László ombudsmanjelölt leszavazását követően sajnálkozását fejezte ki, hogy "vannak olyan képviselők - nem csak az ellenzék soraiban -, akik nem tudják elfogadni, hogy lehetnek pártatlan emberek." - tudósít a Népszava.

Túl tisztességes
Az államelnök is tudja, hogy Majtényi nem is pártatlan elsősorban, hanem tisztességes, aki komolyan veszi a hivatását. Ez a demokratikus Magyarországon nemhogy irritáló, de egyenesen kizáró ok.
Megyesi Gusztáv

Dehogynem
El tudják ők fogadni, hogy lehetnek pártatlan emberek, és Majtényi Lászlót megilleti a pártatlanság vélelme. Csak hát egy pártatlan ember - főleg, ha az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - veszélyesen kiszámíthatatlan. Mert ki tudhatja azt előre, hogy holnap vagy holnapután milyen kormánnyal szemben lesz pártatlan?
Buzsik Zsolt

Humbug
Bejárta a sajtót, hogy Fekete-Afrikában egy politikailag elfogulatlan magyar törzset találtak. Sólyom elnök bizonyára nem értesült arról, hogy utóbb ez a hír kacsának bizonyult.
Révbíró Tamás

Meg vagyunk pártosítva
Sólyom sajnálkozására, hogy tudniillik vannak olyan képviselők, akik nem tudják elfogadni, hogy lehetnek pártatlan emberek, azt kell mondanom: nemhogy vannak olyan képviselők, hanem csak olyanok vannak. Akik nem tudják elfogadni. Továbbá mi, nem képviselők se tudjuk elfogadni, hogy vannak pártatlan emberek. Mi magunk se vagyunk azok, mert annyira meg vagyunk pártosítva, hogy nagyon. Lehet, hogy mára már nem feltétlen pártszimpátiára, hanem inkább pártutálatra programozva éljük megosztott életünket, de ez a lényegen nem változtat.
Egyébként lehet, hogy egy, egyetlenegy ember tényleg van, aki valóban pártsemleges. Majtényi. Vagy csak volt. Eddig.
Szabados Gábor

Gyurcsány a parlamentben kormánya első évét értékelve így szólt az ellenzékhez: "Nem lehetetlen önök nélkül egyensúlyt teremteni, de önökkel együtt könnyebb lenne. Önök döntik el, velünk együtt jönnek-e országot építeni, vagy a felszólalásaim alatt továbbra is kivonulnak a büfébe linzerkarikát enni az adófizetők pénzéből."

Van megoldás!
A felszólalásai előtt vásárolja fel a büfé linzerkészletét! Persze ne az adófizetők pénzén!
Buzsik Zsolt

Linzer
Egy kicsit utána kellene nézni annak a linzerárus büfésnek. Mióta van ott? Az MSZP-SZDSZ koalíció tette arra a posztra? Vagy már Orbán alatt is a parlamentben szolgált? Továbbá: honnan szerzi be a linzerkarikát? Magyar az a linzer, vagy multi? Kinek a malmára hajtják a linzert a fideszesek?
És akkor még nem beszéltem a többi közpénzünkről.
Szabados Gábor

Kisfröccs
Annyi linzert senki sem tud befalni, amennyit az ellenzék odakint tölt a büfében. Az én MTI-s országgyűlési tudósítói korszakomban még nagy- és kisfröccs, sőt hosszúlépés is volt potom áron. Ha nincs titkosítva száz évre, kéretik közzétenni a parlamenti büfé árait.
Majláth Mikes László

Orbán, Mádl és Semjén is felköszöntötte az 56-os halálraítélt, fideszes képviselő Wittner Máriát 70. születésnapján. Nemeskürty professzor a "Mi Szent Johannánk"-nak nevezte az ünnepeltet, később huszárok vonultak be, kapitányuk köszöntötte a "Zászlóanyát", majd kiadta a parancsot: "Jobbra át!"

Bulvár
Ez a szerencsétlen Wittner Mária a magyar politikai élet Paris Hiltonja: kizárólag öröksége van. Ennek megfelelő a környezete is, ráadásul az egészet, ideértve Nemeskürty professzort is, Koltay Gábor rendezte.
Megyesi Gusztáv

Születésnap
Sőt. Orbán, Mádl és Semjén mellett XVI. Benedek is felköszöntötte a Vatikánban Wittner Máriát. Pontosabban: áldásában részesítette. Pontosabban: Orbán is megáldotta a szabadsághős képviselőt, de Semjén már nem kapott rá engedélyt.
Szabados Gábor

A Manager magazin azóta felmondott szerkesztői szerint hiteles a történetük az éttermi rendezvényen áfa nélkül fizető miniszterről. Sem forrásukat, sem a miniszter személyét nem fedik fel. Dávid Ibolya a pénzügyminiszterhez fordult, hogy az APEH vizsgálódjon. Kóka ezután mellényzsebéből előhúzva mutatta be a pártelnöki győzelmét ünneplő rendezvény egymilliós, áfás számláját.

Variációk számlára
1. Ez a számla nem az a számla.
2. Ez a Kóka nem az a Kóka.
3. Kóka a mellényzsebéből előhúzva mutatott be.
4. Az SZDSZ tíz pontja mellől, amit Kóka terjesztett elő a szocialistáknak benyújtott számlán, lemaradt az áfa.
5. A Manager Magazin főszerkesztőjének és főszerkesztő-helyettesének távozása nincs összefüggésben az üggyel, de hogy melyik üggyel, azt nem írjuk le, nehogy sajtóper legyen belőle.
6. Dávid Ibolya sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó, hogy kifarolt.
7. A vendéglátósok szakmai szervezete azzal vádolja a Columbus Pubot és a Tranzit Art Cafét, hogy meg nem engedett eszközökkel csináltak maguknak százmilliókat érő ingyenreklámot. Az MDF kérdésként fogalmazta meg: Véletlenül nem egy gazdasági miniszter-pártelnök áll az ingyenreklám mögött?
Szabados Gábor

Megoldás
Oszt jónapot.
Révbíró Tamás

Büszkeség és balítélet
Kókának csak az egyik szeme sír, a másiknak viszont minden oka megvan arra, hogy büszkén nevessen, hiszen a lap szerint "… a politikus asszisztense még egy kicsit sem zavartatva közli: ez a nagy formátumú európai politikus inkább zsebbe fizetne…" És az MDF rögtön rá gondolt!
Buzsik Zsolt

A 168 Óra interjút közöl az új igazságügyi és rendészeti miniszterrel, Takács Alberttel. Kis hazánkban alkalmasint ő az egyetlen, aki a rendőrségről szólva ki meri jelenteni: "Én nem látom annyira sötéten a helyzetet."

Helyzetlátás
Rendben, elfogadom, Takács Albert a rendőrségről szólva ki meri jelenteni, hogy nem látja annyira sötéten a helyzetet. De azt nem merte kijelenteni, hogy egyébként?
Szabados Gábor

Egyetértek
Még ha igaz is, hogy vannak rendőrök, akik bizonyos szabályokat és törvényeket nem vesznek figyelembe, azért az megnyugtató, hogy a túlnyomó többségük viszont láthatólag becsületes. Arról nem beszélve, hogy ha esetleg nem sikerül Zsanettnek bebizonyítania, hogy tényleg megerőszakolták (hiszen mostanában kételyek merültek föl) akkor akár vissza is hívhatják az előző vezetést.
Kozma György

Az alkotmánybíróság népszavazásra bocsáthatónak ítélte a Fidesz tandíjra, vizitdíjra és kórházi napidíjra vonatkozó kérdéseit. Az OVB még nem biztos benne, hogy kötelező-e rájuk nézve a döntés, és csak két hétre rá ülnek össze. Az alkotmánybíróság szerint nemcsak határozatuk, indoklásuk is az.

Kiskapuország
Üzenem az Apehnek, hogy egyelőre vizsgálom, érvényes-e rám az adózásról szóló törvény. A strandon komoly vitám támadt a minap, mert ki van írva, hogy a belépő ezer forint, na de ez énrám csak nem vonatkozik? Ja, tényleg, és a választási eredményeket ezek után miért fogadja el bárki? Én mostantól Esterházy Pétert tekintem miniszterelnöknek.
Kövesdi Miklós Gábor

Velem lehet beszélni
Bölcs alkotmányjogászok eszmecseréiből azt szűrtem le, hogy ez ügyben tulajdonképpen a képviseleti és a közvetlen demokrácia intézményeit előnyben részesítők küzdenek egymással. Ezzel nincs is baj. Én például híve lennék a népgyűlésnek, és buzgón részt is vennék rajtuk, akár hetente is. Na jó, ha valaki esetleg túlzásnak találna ekkora közvetlen demokráciát, nem bánom: legyen háromhetente.
Buzsik Zsolt

Vissza
A népszavazás sikere esetén a beszedett vizitdíjakat vissza kell adni, és a benzinkutaknál vásárolt összes gyógyszert ugyancsak. Akár bevették, akár nem.
Révbíró Tamás

"Minden valószínűséggel van egy ismeretlen Botticellink!" Így jelentette be Hiller István a Római Magyar Akadémián, hogy "megalapozott tudományos hipotézisként" neki tulajdonítható a Vitéz János esztergomi érsek dolgozószobájában található freskó, a Mértékletesség. Utalt arra is, hogy a bejelentést heves művészettörténeti viták fogják követni.

A művészet bonyolult
Ki fog derülni, hogy a freskót tényleg Botticelli festette, de nem Esztergomban, hanem Firenzében, és Stadler József hozta Magyarországra a kilencvenes évek közepén a vámőrség megkerülésével, amikor Nicsenkót is leigazolta.
Megyesi Gusztáv

Variációk Botticellire
1. Hiller a bejelentéssel nyert. Ami a heves vitákat illeti.
2. Hiller nem mond le, Vitéz Jánosé a felelősség.
3. Nem Botticelli festette a freskót, hanem Michelangelo.
4. A freskót Botticelli festette, de ma már letagadná.
5. Szeptemberre két-három magyar Tiziano felbukkanása várható.
6. Stadler József szerint meg kell nézni, milyen név szerepel a számlán.
Szabados Gábor

1/4
A szimbolikus erényt, a mértékletességet példázza az is, hogy nem mind a négy alakot akarják Botticellihez rendelni, csak ezt az egyet. És lám, akad, aki már ezt is sokallja.
Révbíró Tamás

Soha nem tudunk örülni
Most majd elkezdenek kételkedni, vitázni. Ha egyszer ott van a B betű a képen? Ha pont olyan, mint egy Botticelli? Ha az eddig sejtett szerző műhelyében dolgozott Botticelli? Akkor mért ne örülnénk? Kérdés persze, örülhet-e egy egész ország annak, hogy egy jó festő képe idekerült ötszáz éve. Hisz ez több mindent is jelent. Azt, hogy akkor még idejött a legfejlettebb országból pár festő, meg tudta ezt fizetni Mátyás a füstadóból, és azt is, hogy ma nem jönnek ide a new york-i festők. Warhol például, korunk egyik Botticellije, a szlovákoknak hoz a konyhájára, szülőházához zarándokolnak a turisták.
Kozma György

Megpróbálta orientálni az Országos Választási Bizottságot az államfő, amikor azt mondta: a költségvetési törvény általa aláírt módosítása nem befolyásolja, hogy lehet-e népszavazást tartani a vizitdíjról - mondta az OVB elnökhelyettese a Klubrádióban.

Sólyomiáda
A Sándor-palotából küldött államfői üzenet - egészen pontosan - így hangzott:
"A népszavazási kérdéseket jóváhagyni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan megszavazzátok én nem ellenzem."
Trunkó Barnabás

Szappan
A következő részben ki fog derülni, hogy az OVB elnökhelyettese és az Alkotmánybíróság aljegyzője iker-unokatestvérek, csak az utóbbi évtizedeken át külföldön élt, és már mindenki halottnak hitte. Most, hogy előkerült, José Fernandónak mégsem kell feleségül vennie Dolorest, a haciendát pedig a kis Juanito fogja örökölni, és mindenki boldog lesz.
Révbíró Tamás

A Vodafone nemrég zajlott 70 nap, 70 autó nyereményjátéka szabályait kijátszva egyetlen játékos 17 autót nyert meg. 12 500 sms-t küldött, ami mintegy 3 milliójába került, az autók együttes értéke viszont több mint 33 millió forint. A Szerencsejáték Felügyelet szerint a játék lebonyolítása törvényes volt.

Odds
- Gratulálok, ön nyert a játékunkon 17 autót!
- Köszönöm.
- Maga egy matematikai zseni! Kiszámolta, hogy ehhez 12500 sms-t kell küldenie.
- Igen, de elszúrtam. Elég lett volna 17 is.
Trunkó Barnabás

Nyertes
Ha törvényes volt, akkor a tag nem játszotta ki a szabályokat, hanem betartotta! A 2002-es választások óta figyelem ezt a tendenciát: aki nem nyer, az minden módon igyekszik elgáncsolni azt, aki nyer. Ahelyett, hogy megfigyelné, mihez kezd a pasi a nyereményével, hogy ha esetleg ő kerül abba a helyzetbe, jobban csinálja.
Révbíró Tamás

A Fidesz-KDNP frakciószövetség törvényjavaslata kezdeményezi, hogy az országgyűlés nyilvánítsa a nemzeti összetartozás napjává június 4-ét.

Punktum
Nem akarok se a Fidesszel, se a KDNP-vel összetartozni.
Megyesi Gusztáv

Bencze József új országos rendőrfőkapitány a Népszavában: "Sokan kiáltanak farkast, hogy morális válságban van a rendőrség. Én inkább elbizonytalanodásnak nevezném… Minket könnyű kollektíve megbélyegezni, mert egyforma egyenruhát hordunk."

Apácák
Az apácák is egyforma egyenruhát hordanak, mégsem vádolja őket senki kenőpénzek elfogadásával, lopással, cigarettacsempész elrablásával és erőszakos nemi közösüléssel.
Majláth Mikes László

Raport
- Őrmester! Maga morális válságban van?
- Főkapitány úrnak jelentem, hogy csak elbizonytalanodtam!
- Könnyű bennünket megbélyegezni, mert egyforma egyenruhát hordunk!
- Ja. Az enyémről még DNS-mintát is vettek!
Trunkó Barnabás

Bizakodva
Csak remélni tudom, hogy ez az okfejtés nem az új főkapitány logikai teljesítményének maximuma, különben megnézhetjük magunkat.
Révbíró Tamás

Nem a ruha teszi
Pedig úgy drukkoltam: már vagy két hete nem hallottam olyan hírt, amelyben rendőrök szerepeltek valamilyen bűncselekmény elkövetőjeként vagy gyanúsítottjaként. Erre ma azt olvasom, hogy egy mosonmagyaróvári áruházban lopáson kaptak egy rendőrnőt. A kihívott rendőrök meglepve konstatálták, hogy a hölgy a megyei főkapitányság egyik ügyeletes tisztje. Az nem derült ki a cikkből, hogy egyenruhában volt-e.
Buzsik Zsolt

Mészáros Tamás a 168 Órában kérdezi: "Mi végre fújja Kóka elnök úr szakadatlan a diadal fanfárait?"

Okos publicistáknak
Azért fújja Kóka szakadatlan a diadal fanfárait, mert ha szívná, netán pengetné, nem jönne ki belőlük hang.
Megyesi Gusztáv

Még nem késő
Nem tehet róla, ő egy ilyen alkat: nem olyannak látja a világot, amilyen, hanem olyannak, mint amilyen lehetne. Szerintem festőnek vagy filmrendezőnek nagyon jó lenne.
Buzsik Zsolt

Fan
Szerintem azért, mert ha ő nem, akkor senki.
Révbíró Tamás

Kiderült, hogy Nicolas Sarkozy francia államfő 1973-ban mate- matikából, filozófiából és franciából is megbukott az érettségin, de később sikerrel pótvizsgázott.
Sansz
Ha esetleg emiatt le kellene mondania, nálunk még akkor is lehet polgármester valahol.
Révbíró Tamás

Miután a képviselő-testület által felkért szakmai kuratórium a hét pályázóból egyhangúlag Anger Zsolt pályázatát tartotta a legjobbnak, Szolnok polgármestere mégis Balázs Pétert nevezte ki a Szigligeti Színház igazgatójává. A szakma a POSZT-on íródott tiltakozó levelére Szalay úgy reagált: "nehogy már a farka csóválja a kutyát!"

Ripacsok
Nincs ebben semmi különös. Minden középszerű színész, aki a pályafutása során nem alkotott semmi maradandót, előbb-utóbb politikai alkalmat keres az érvényesülésre, pártkomisszárok pedig mindenütt akadnak. Legfeljebb egy újabb színház megy tönkre művészileg.
Megyesi Gusztáv

Memo
A demokratikus eljárást reklamálók emlékezzenek vissza, mi történt, amikor az építészszakma egy emberként elutasította a Nemzeti Színház kültelki áthelyezését. Ugyanaz fog történni most is. Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Révbíró Tamás

Ez így is szakmai döntés
Egész biztos, hogy Balázs Péter kitűnő vígjátékokat és operetteket állít majd színpadra, és igazolni fogja őt a nézőszám. A művészek meg örüljenek, hogy élnek.
Kozma György

Egy, a büdzsét érintő, sikeres referendum nyomán pótlólagos intézkedésekre lenne szükség a költségvetési számok tartása érdekében - mondta a Klubrádióban a pénzügyminiszter a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése kapcsán.

Látom a jövőt
Pótlólagos intézkedések? Ajjaj! Népszavazásokban gazdag évek elé nézünk.
Buzsik Zsolt

Gépszavazás
Hat vagy hét lubrikába köllene helyesen ikszelni? Nem merem én aztat vállalni, kérném. Hászen a lottóba csak ötöt kelletett volna eltanálni, asztá asse sikerült egyszer se.
Révbíró Tamás

Az amerikai Republikánus Párt híveinek többsége nem hisz az evolúcióban, úgy gondolják, nem igaz, hogy az ember az évmilliók során fejlődött ki az élet alacsonyabb rendű formáiból - derült ki a Gallup felméréséből.

Ortodoxia
A bibliai szöveg, a föld és az ég teremtése, amint Philóntól Hirsch rabbiig (az ortodoxia alapítójáig) sokan megmondták: allegória, vagyis emberi nyelvű költői hasonlat. Az ég az ész, a föld a jellem szilárdsága költői nyelven. Ezeket a belső vonásokat "teremté" az úr. És kész.
Kozma György

Paleo
A konzervativizmus szélsőséges eseteivel állunk szemben. Meg kell hagyni nekik ezt az örömöt, hiszen ők még tényleg nem fejlődtek tovább, változatlanul az alacsonyrendű életformát képviselik.
Révbíró Tamás

Aki szelet vet
Pedig Spencer Tracy az Aki szelet vetben már jó régen bebizonyította.
Majláth Mikes László
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/9  •  IV. 24. – V. 8.
Para-Kovács Imre: senki sem akarja Orbánt elhallgattatni, csak ha lehet inkább beszéljen olyan türk tudatú országokban, ahol szívesen látják őt és retardált barátait Váncsa István: Az Unió úgy döntött, hogy most már aztán tényleg az asztalra csap, és a négypárti többség neki is látott egy újabb határozattervezet megfogalmazásának Smuzewitz Ilona: a létezés a Fidesz által lehetséges, a Fidesz nélkül a farkasok együtt legelnének a bárányokkal, de a Fidesz meghozta a szabadságot és a magántőkealapokat Farkasházy Tivadar hiányolja Magyar Péter 12 pontjából az „örök élet +20 évet” Havas Henrik elfogta Varga Judit „Te mocskos áruló, kedves Péter” kezdetű levelét Kéri László: Forgatókönyv lejáratáshoz Dési János őrült rohangálást látott a Karmelitában, amikor kiderült, mégsem lesz meg az ajándékba odaígért áruházlánc Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán annyira megirigyelte az influenszerek Deák téri pénzszórását, hogy saját kezűleg fog krumplit szórni a Karmelita erkélyéről
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.