Túszejtés

Legyünk elég kövérek végre!

Több alkalommal is megverte a rendőrség a tüntetőket. És vízágyúkat meg könnygázt is bevetettek. Külföldön. Ahol még parázslik a tűz. Itt bezzeg eseménytelen egy majális volt, ha úgy vesszük. Bár a diktátorral végre leszámoltak. Nem lehetett egyszerű feladat, ha meg kellett várni, hogy a célszemély idestova tizennyolc éve halott legyen. És most valahol, valakinek van a vitrinben egy halott Kádár Jánosa, mellette a feleség urnája, és kurvára azon töri a fejét, mi legyen a következő lépés. Kérjen váltságdíjat? Fenyegessen? Teljesítsék kéréseit, különben…

Különben mi lesz? Visszaadja?

Előre

Az érdekvédők lassan tényleg demonstrálni kényszerülnek, ezt olvastam valahol. Jobb lesz, ha lélekben felkészülünk. Kapkodni nem kell, az érdekvédők is még csak lélekben készülődnek. Lassan tényleg kényszerülnek. Nem tudom, eseményszámba megy-e, hogy elég hosszúra nyúlt kihagyás után ismét szabadtéri szónoklatot adott a kormányfő. Ennek kritikai visszhangjára valószínűleg a következő felvétel kiszivárgásáig várni kell. Gyurcsány szerint nem érti a baloldalt az, aki azt hiszi, hogy egy huszáros rohammal meg lehet futamítani. Tehát több huszáros roham kell. Vagy lassú, ám állandó ostrom. Vagy a kettő egyvelege. Vagy a baloldalra kell bízni. Megcsinálják. Elvégre Gyurcsány azt is mondta, hogy mennek előre, és győzni fognak.

És ha a nagy előremenetel közben ott a fal, vigyázzon magára a habarcs.

Szívük csücske

A világűr után Magyarországra is ellátogatott Charles Simonyi Károly űrturista, a frissen felfedezett szeretett honfitárs. Frissen fedezték fel, hogy létezik. Meg azt, hogy ennyire szeretik. Pláne, hogy volt pénze befizetni az űrútra. Nem múlik el hét, hogy ne hivatkoznának Charles Simonyi Károly példájára. Charles Simonyi Károly így megcsinálta, meg úgy kitalálta. Kövessük példáját. Nagyon megszerettük. Amióta olyannyira messze a fejünk felett keringett. Jó ember. Hozott ajándékot? Igaz, korábban valahogy nem nagyon tűnt fel, hogy ennyire hiányozna az itthoni leltárból. De a csorba ki lesz köszörülve. Ha valaha címercsere lesz, az újról az ő arca mosolyog majd a felvonuló élmunkásokra. Addig pedig, Charles Simonyi Károly számára is meglepő módon, kiderülhet, hogy legalább kétezer osztálytársa volt másodikban. És mind nagyon kedvelte már akkor.

Bár nem értették, mit akar állandóan azokkal a versekkel. És ki az a Radnóti?

Szégyen

Eddig valahogy az tartotta a lelket a magyarokban, hogy mindig kiderült: mindent ők csinálnak a legrosszabbul. A költségvetési hiány a legmagasabb, a tévénézési idő a leghoszszabb, az optimizmus a legalacsonyabb, mindenki ül otthon a seggén, és külföldre legfeljebb az orvosok mennek el, mosogatni. És a magyarok még élni sem képesek sokáig. És most kiderül, hogy nem a magyarok a legkövérebbek az Unióban. Hanem a németek. Ami eleve nem lehet igaz. De ha mégis, akkor arculcsapás, nemzetárulás. És szégyen. Ez nem maradhat így. A magyartól a német nem veheti el a zsírpárnáját. Mert az nem lehet, hogy Magyarország csak akkor lehet a legkövérebb, ha ismét keletnémetek turistáskodnak a balatoni lángossütők árnyékában.

Vissza a hájainkat. Boldog, tohonya, gutaütött Magyarországot. A soványaknak is.

Önrész

Különgéppel repült a miniszterelnök. Már megint. Korábban is volt egy, az is repült külön. A mostani esetnek van magyarázata. Ez a legkevesebb. Mármint, hogy legyen magyarázat. Miszerint így egy nap alatt meg lehetett oldani az utat Portugáliába. Menetrend szerinti járattal meg három nap lett volna. Portugália nagyon messze van ugyanis. És minden gyarmatát a nevére vette. Ha már három napig tart az út. A magyarázat lényege, hogy így olcsóbb. Mindig így olcsóbb. Ez már nekem kellemetlen. Bármikor megérkezhetnek a kubai vendégek, és akkor mit mondok nekik? Miért van ez az állandó különgépezés? Ha már ennyire sokat repülnek, miért nem veszünk egy nyomorult repülőt. Legyen egy különgépük, spóroljanak avval. Tudom, megszorítások vannak, ezért valami PPP-konstrukcióra gondolnék. Beadunk mindannyian, mondjuk, kétezer forintot. A kormánypártiak hármat. Annyiból talán kijönne az önrész. A tőketartozást meg a kamatokat állná a költségvetés. A futamidő végén pedig valaki privatizálná a gépet. Természetesen úgy, hogy megkapná a vételár kétszeresét, mert a repülőt addigra konszolidálni kéne. És nem lenne ez az állandó kínos magyarázkodás.

A gépre pedig nagy betűkkel ráföstenék, hogy ez az Air Force Half. De azért lenne motorja is.