Yes, Comment - 2007/09

2007. 04. 25. · Hócipő 2007/09
Az esélytelennek tartott lengyel-ukrán pályázat nyerte a 2012-es futball Eb rendezési jogát. A döntés már a szavazás első körében megszületett, a győztesek 8, az olaszok 4, az UEFA szakértői által a legjobbnak minősített magyar-horvát pályázat egyetlen szavazatot sem kapott.

A helyzet
Annyira nincsen futballunk, annyira nincsenek stadionjaink, és annyira nem érdekli Magyarországot a magyar foci, hogy ha Európa 51 országával közösen adnánk be pályázatot, akkor se nyernénk.
Megyesi Gusztáv

Kritérium
A szakértők nyilván nem tévedtek, hiszen azért szakértők. Ha az általuk legjobbnak tartott pályázat nem kapott szavazatot, akkor nyilvánvalóan mások voltak az elbírálás szempontjai. Például a feltételek között szerepelhetett egy olyan záradék, hogy a legjobb nem nyerhet. Nem tudom, a mai focihoz egyáltalán nem értek.
Révbíró Tamás



Az Országgyűlés tegnap - hosszú idő után, végre - olyan volt, mint amilyennek egy parlamentnek lennie kell. A képviselők többsége jelen volt, és az alkalomhoz illően viselkedett. Csakhogy ehhez több mint hatvan éve hatszázezer magyarnak meg kellett halnia... - írta Sebes György a Népszavában a parlamenti holokauszt-megemlékezésről.

Nagyfeszültség
A Fidesz frakcióvezetője rosszullétét vírusokkal magyarázták, de az, hogy az egyetlen alkalommal, amikor nem mentek ki mögüle, rosszul lett, értelmezhető lélektani stresszel is. Megszokta azt, hogy ő egyedül néz szembe a kormánypártokkal, és a hirtelen kialakuló egyetértés váltotta ki talán a sokkot.
Kozma György

Emlékezzünk!
Egy ilyen emléknap arra is alkalmat ad, hogy egy kis időre feledni tudjuk, milyen is a parlamentünk.
Buzsik Zsolt

Mindegy
Mindegy, hogy a radikális ellenzék kimegy a teremből, vagy bent marad. Az a hatszázezer sem így, sem úgy nem lesz már kevésbé halott.
Révbíró Tamás



"Magyarország jelenleg a beteg ember szerepét tölti be az Európai Unióban", az ország most "kudarctörténet Brüsszelben" - mondta Orbán Viktor.


Honfi
Csak úgy süt belőle a hazaszeretet.
Révbíró Tamás

Szerencse
Az a fontos, hogy egy egészséges és kudarcmentes ember még van ebben az országban, aki éppen ezért alkalmas arra is, hogy spirituális vezetőnk legyen. Elég, ha áldásos kezeit ránk emeli, és máris gyógyulunk. Lesz még magyar föltámadás! Lesz még virtusmagyar álomsiker Brüsszelben!
Andrassew Iván



Jól meghatározott feladata van Horváth Ágnesnek: őszre letenni az asztalra az MSZP támogatását is bíró törvényjavaslatot a több-biztosítós modellről - mondta Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő a Klubrádió-
ban.


Feladat feladat hátán
Szép feladat; csak értelme lesz-e? Különösen, hogy az Országos Választási Bizottságra is jól meghatározott feladat vár a közeljövőben: ki kell hirdetnie a több-biztosítós modellről tartott népszavazás végeredményét.
Megyesi Gusztáv

Etetésre várva
A törvényjavaslat asztalra tétele előtt talán nem ártana némi társadalmi támogatást szerezni a több-biztosítós modell ideájához, vagyis meggyőzni minket a több biztosító előnyeiről. Szerintem Horváth Ágnessel elég nehéz lesz. Bennem lehet a hiba, de engem sajnos már arról sem tudna meggyőzni, hogy egyek több spenótot, mert az egészséges.
Buzsik Zsolt

Feladat
Érdekes nyilatkozat. Eddig úgy tudtam, a miniszter az az ember, aki a feladatokat kiosztja, nem az, akinek adják. Fodorral kapcsolatban ugyanakkor nem hallani hasonló ügyvivői megnyilvánulást. Rosszul esik ilyesmire gondolnom, de lehet, hogy női miniszter esetében még a liberális felfogás is másként működik?
Révbíró Tamás



Répássy Róbert szerint az OVB hadat üzent az alkotmányosságnak, az Alkotmánybíróságnak s a népakaratnak azzal, hogy elutasította a Fidesz és a KDNP vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kérdéseit.


A nép nevében
Mi, nép, azért szeretjük a Fideszt, mert mindig kitalálja, hogy mit akarunk. Azért neheztelünk rá egy kicsit, mert amikor az OVB parlament által delegált öt tagját az Orbán-kormány javaslatára, érdemi egyeztetés nélkül választották meg, és így biztosított volt a jobboldali többség a testületben, akkor nem jutott eszébe népszavazást tartani arról, hogy szeretnénk-e jobboldali többséget az OVB-ben. Pedig arról is szívesen szavaztunk volna.
Buzsik Zsolt

RRRomhalmaz
Répássy személyében omladozó bástyaként áll még a régi Fidesz-eszme: ami a pártnak nem tetszik, az alkotmányellenes, népellenes, nemzetellenes. Ezennel megpróbálok érvet szegezni szembe az állítással: az OVB nem üzent hadat senkinek. No, erre mit lép?
Révbíró Tamás



Aba Botond volt BKV-vezér
lesz az újonnan létrejövő regionális közlekedési irodák hálózatának vezetője, vagyis az országos közlekedést irányító szervezetet vezeti.

Pech
Verheti a fejét a falba szerencsétlen, ugyanis a BKV-nál épp most emelik duplájára az utódja fizetését.
Megyesi Gusztáv

Botond odacsap
Aba majd sínre teszi hazánk közlekedését.
Majláth Mikes László



A társadalom többsége képtelen az öngondoskodásra a mai Magyarországon - jelentette ki Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok távozó biztosa.


Cáf
Tisztelettel bár, de ellentmondok. Ha a többség valóban képtelen lenne gondoskodni magáról, már nem lennénk sehol. Inkább így lehetne mondani: a társadalom többsége hajlamos azt állítani, hogy képtelen az öngondoskodásra. És közben ügyesen ellavíroz a kiskapukon keresztül, elhalászgat a zavarosban. Ez is létforma, ez is beválik.
Révbíró Tamás



Kósa Lajos a 168 Órának a kommunikációs stratégiáról: "A kormánypártok benyomultak a bulvárba - az ellenzék sem finnyáskodhat."


Címlapsztorik
Gyurcsány Ferenc otthon is szokott füllenteni. - Orbán Viktor kedvenc filmje a Patyomkin páncélos. - Veres János tévedésből 200 eurót adott egy Fedél nélkül-árusnak. - Mikola István kandúrja szingli. - Szekeres Imre Egészséges Fejbőrt hallgat. - Répássy Róbert az OVB miatt lett lelki beteg. - Horn Gyula leszokott a dohányzásról, két hét alatt 23 kilót hízott. - Révész Máriusz kislánya, Panni, magának követeli a választójogot. - Kovács László már nem eszi nagykanállal a nőket. - Szijjártó Péter nem találja az igazit. - Molnár Lajos nyugtatókon él.
Buzsik Zsolt

Kósa nyomul
Kósa már idejében felismerte a bulvár lehetőségét, s a Playboyban olyat mondott Dávid Ibolyáról, amit Herényi a legnagyobb bunkóságnak nevezett. Legközelebb Kósa már a Blikkben fogja életre kelteni Győzike agyonvert kutyáját.
Majláth Mikes Lászó



Margaret Beckett brit külügyminiszter szerint a klímaváltozás sokkal nagyobb biztonsági kockázatot jelent a világra bármely háborús konfliktusnál.


Ideális viszonyok
A tudósok szerint Bagdadban évszázadok óta eléggé egyenletes, mondhatni változatlan a klíma. Valahogy én mégse vágyom odaköltözni, inkább vállalom a kockázatot, a csoda tudja, hogy miért.
Megyesi Gusztáv

Kivételek
Kivéve azokat a közeljövőben várható történelmi eseményeket, amelyek lényegüket tekintve úgy írhatók le, mint a klímaváltozás miatt bekövetkező éhség- és szomjúságháborúk.
Andrassew Iván



"Ha nem teszek nyilatkozatot, hogy megvan az egészségügyi reform első áldozata, ma senki sem vizsgálja, mi volt az oka H. Imre halálának" - mondta el egy sajtótájékoztatón Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere.


Nyilatkozat
Igaz is: ha a polgármester nem tesz nyilatkozatot, hogy megvan az egészségügyi reform első áldozata, ma senki nem vizsgálja, hogy mitől ennyire förtelmesen bunkó.
Megyesi Gusztáv

A mutáns
Az egészségügyi reform első halálos politikai áldozata Lázár János. Bár az is lehet, hogy hét életű, mert az előző politikai halálakor, amikor kiderült, hogy ő vette föl a legtöbbet számlázatlan költségtérítés gyanánt, szintén úgy nézett ki, hogy neki aztán bevégeztetett, de valahogy újraéledt. Talán igazi politikai mutáns.
Andrassew Iván

X
Azon a tényen nagyvonalúan átsiklott, hogy a mentő felvett egy másik beteget is, és így indultak el Szentes felé. Az újonnan felvett beteg nagy valószínűséggel életben maradt, ellenkező esetben Hódmezővásárhely polgármestere az egészségügyi reform első két áldozatáról tett volna említést. Viszont ha a másik beteg életben maradt, vajon miért nem nevezte őt Lázár az egészségügyi reform első győztesének?
Buzsik Zsolt

Hanem
Ha nem tesz nyilatkozatot a polgármester, nem lesz politikai ügy egy halálból, amely halál bekövetkeztében - amint a vizsgálat megállapította - senki nem hibázott. Ha nem tévedek, Lázár János még mindig adós egy nyilatkozattal. Túl az elsőn és a fentin.
Szabados Gábor



Eörsi Mátyás az SZDSZ új frakcióvezetője.


Matyi
Nehéz ezt a szerepet Kuncze után eljátszani. Pláne, ha majd a frakció kétszer ekkora lesz. Eörsinek már most sürgősen hangképzésre kellene beiratkoznia, hogy megfelelően tudjon brummogni, mennydörögni.
Révbíró Tamás



40 napi elzárásra ítélték Németországban a Tomcat néven ismert provokatőr bloggert, Polgár Tamást - értesült a Népszava. Nürnbergben ezereurós pénzbírsággal sújtották, mert egy nagy teljesítményű elektromos sokkolót találtak nála. Állítólag nem fizette be az összeget, így a német bíróság a büntetést elzárásra változtatta.


Történelemóra
A németek nyilván azért voltak ilyen kemények, mert megtudták, hogy Tomcat idehaza nekiesett a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnek is. Egyébként, ha jól saccolom, napi 6500 forintjával számolták át a leülendő büntetést, így a német és a magyar jogrendszer nagyon hasonlít egymásra. No persze Nürnbergben kiszabtak már súlyosabb büntetéseket is!
Trunkó Barnabás

Gyógyulást!
Saját használatra vásárolta, úgy értve, hogy maga ellen szándékozott fordítani az alkalmatosságot. Az elektrosokk egy gyógyászati kezelés a pszichiátriában. Tomcat is szeretne meggyógyulni.
Buzsik Zsolt

Azóta
Azóta szerencsésen rendeződött az ügy. Tomcat megírta e-mailben a Népszavának, hogy a bíróság valóban elrendelte az elzárását, de nem sokkal ezután kifizette a büntetést (nem ezer, hanem nyolcszáz eurót), és ismét szabad ember. Ez így helyes, az ember szabadnak született, Tomcat is, aki tehát ezek után tovább sokkolhatja szabad embertársait.
Szabados Gábor

A machónak se könnyű
A hírben szereplő figura Kandúr névre hallgat (ha lefordítjuk), és ebből is látszik, hogy mint minden fundamentalistának, fontos neki a férfiasság. Gondolom, ezért mászkál tiltott sokkolókkal. A lélektudorok szerint az apahiány - amely népbetegség azóta, hogy a férfiak építő-vadászó készségére nem tart már igényt a gépesített társadalom - tekintély-elvűvé tesz. A vallás, a katonaság és a sport terén találják meg a pótapákat a fundik. Természetesen az ellenoldalt vetítik bele a "gyengének" látott kisebbségekbe. Minden érzelem és öröm és fejlődés gyanús nekik, és azonnali megoldásokra vágynak. Érdemes lenne megpróbálkozni a terápiával. Csak nincs még Névtelen Antiszemiták csoport sajnos, pedig Mel Gibson megalapíthatta volna. Tomcat világhírűvé lehetne, ha bevállalná.
Kozma György

Polizei
Már a blogja is sokkoló volt és elektromos, de itthon védi a szólás szabadsága. Tudnék neveket mondani, ki mindenkit kellene egy kis időre a német rendőrség gondjaira bízni.
Révbíró Tamás



Urbán Flórián lett a felcsúti futballcsapat edzője.


A debütáns
Első taktikai eligazításán mindjárt le is parasztozta a barcsi ellenfél játékosait. Aztán kikaptak a parasztoktól, és ezzel oda az NB I, ahogyan az a népmesékben is írva vagyon.
Megyesi Gusztáv

Pontifex
Hát hol legyen edző ezzel a névvel? Urbi et Orbi - ez a Vatikánban is mindig beválik.
Révbíró Tamás



A jövőben a bírójelölteket versenyvizsga alapján választják ki - mondta Lomnici Zoltán.


Vizsga
Ahogyan a bírósági morál alakul Magyarországon, gondolom, ezek a vizsgatételek is már hetekkel a vizsga előtt fönt lesznek az interneten.
Megyesi Gusztáv

Szelekció
- Jelölt úr, mennyi idő alatt tudna meghozni egy ítéletet?
- Hát, bonyolult esetben beletelhet egy év is.
- És mennyi idő alatt tudná megírni az ítélet elleni fellebbezést?
- Fél óra.
- És mihez kezd, ha ez a versenyvizsgája eredménytelen lesz?
- Természetesen elmegyek ügyvédnek!
Trunkó Barnabás

Nincs-e?
Én már azzal is kiegyeznék, ha megnéznék, hogy nincs-e valami összeférhetetlenség a bírói működés és, mondjuk, a családtagi politikaközeli érdekeltségek között.
Andrassew Iván

Mennyi?
- Vizsgázók, figyelem! Megkezdjük. Mennyi?
- Kettő, felfüggesztve...
- Kettő, letöltendő.
- Két és fél.
- Három. Én nyertem.
Szabados Gábor



Mirek Topolánek miniszterelnök képmásával díszített WC-papírt dobott a piacra egy csehországi papírgyár, mert ő az első politikus, aki nyílt színen káromkodott, és mutogatott a parlamentben.


Vau
A kulturált politikai vita területén jól kitaposott ösvényre lépett a prágai ellenzék. Most már a Cseh Vizsla című nyomtatvány megjelenése se várathat sokáig magára.
Révbíró Tamás



Sikeresebb lehetett volna a 2012-es magyar-horvát Eb-pályázat, ha megépülnek a látványtervekben bemutatott stadionok, illetve ha összeáll egy nemzetközileg elismert sportszakértői csapat - vélte a Klubrádióban a pályázati bizottság projekttanácsadója, Dénes Ferenc.


13 ezer
Engem már csak a magyar-horvát pályázat 13 ezer oldalas szakmai anyaga nem hagy nyugodni. Mi munka lehetett megírni! És mi munka lett volna elolvasni!
Buzsik Zsolt

Projektsiker
Sokunk számára maximálisan hihető, hogy tényleg fantasztikus, tökéletes, mi több, briliáns volt a projekt, amely tehát már tényleg nem lehetett szuperebb. A baj nem az volt, hogy a 12 döntnök meg se nézte a mi csodás tervezetünket - megnézték előtte mások, a spanjaik -, hanem hogy nem projektversenyre neveztünk be, hanem Eb-rendezésire. Szerintem ez ne vegye el a kedvünket, gyártsunk újabb és újabb, jobbnál jobb projekteket, nemcsak focitémában, és ha már van sok, akkor azokat kínáljuk fel megvételre olyanoknak, akik meg is tudják valósítani őket. Éljen a magyar szürkeállomány!
Szabados Gábor

Fegyvert s vitézt...
Még a Varsói Szerződés idején tartalékos tiszti továbbképzésre hívtak be, ahol vezérkari feladatokat kellett megoldanunk. Buzgón tologattam a terepasztalon a páncélos hadosztályokat, rakétás alakulatokat és a csapásmérő légi deszantokat. Végül egyetlen szavazatot sem kaptam, mert a feladat szerint Hannibál Alpokon való átkelését kellett volna prezentálnom.
Trunkó Barnabás

Analógia
Aha, értem. Ha már most ott állnának a stadionok országszerte, ahogy Akasztón, három szavazatot is kaptunk volna. Talán. Ha az illető eddig is ilyen tanácsokat adott, akkor nem csodálkozom az eredményen.
Révbíró Tamás



Karjára tetováltatta öt gyermeke születési dátumát egy walesi nő, mert mindig gondban volt, amikor a gyerekorvosnál vagy máshol kérdezték tőle.


Tetkó
Én a kémiaérettségire a Mengyelejev-féle periódusos rendszert karistoltam fel a karomra, de az alkáliföldfémek kilógtak, és lebuktam.
Megyesi Gusztáv

Tetkó
Hát még ha azt is ki kellene számítania, hogy öt gyerekhez hány szoba és hány kerék az ideális! (Ez egy másik ötgyerekes sugalmazása.)
Révbíró Tamás



Pablo Urbányi Kanadában él, spanyolul ír, és egyik könyve most magyarul is megjelent. Ebből az alkalomból mondja a 168 Óra riporterének: "Néha úgy érzem: Magyarországon mindenkinek megvan a saját pártja, olyan vehemensen mondja a magáét."


Vehemens hallgatás
Csak azért tűnhet így Pablo Urbányinak, mert nem volt ideje arra, hogy elbeszélgessen azokkal, akik hallgatnak.
Buzsik Zsolt

Pablo téved
Ha három magyar van valahol a világban, akkor mind a háromnak más a véleménye, de kettő mindig összefog, hogy kiutálja a harmadikat.
Majláth Mikes László

Papagájkommandó
Talán azért van ez a benyomása Urbányinak, mert sokan nem a magukét mondják, hanem a pártjukét.
Révbíró Tamás

De csak
De csak azért néha érzi úgy Pablo Urbányi, mert távol él tőlünk. Ha huzamosabb időre közénk jönne, mindig úgy érezné. Persze csak addig, ameddig őt is el nem kapná a gépszíj. És utána már csak azt érezné, hogy "Gyerünk Urbányi! A franc az ellenség tetves pofájába!"
Szabados Gábor
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/9  •  IV. 24. – V. 8.
Para-Kovács Imre: senki sem akarja Orbánt elhallgattatni, csak ha lehet inkább beszéljen olyan türk tudatú országokban, ahol szívesen látják őt és retardált barátait Váncsa István: Az Unió úgy döntött, hogy most már aztán tényleg az asztalra csap, és a négypárti többség neki is látott egy újabb határozattervezet megfogalmazásának Smuzewitz Ilona: a létezés a Fidesz által lehetséges, a Fidesz nélkül a farkasok együtt legelnének a bárányokkal, de a Fidesz meghozta a szabadságot és a magántőkealapokat Farkasházy Tivadar hiányolja Magyar Péter 12 pontjából az „örök élet +20 évet” Havas Henrik elfogta Varga Judit „Te mocskos áruló, kedves Péter” kezdetű levelét Kéri László: Forgatókönyv lejáratáshoz Dési János őrült rohangálást látott a Karmelitában, amikor kiderült, mégsem lesz meg az ajándékba odaígért áruházlánc Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán annyira megirigyelte az influenszerek Deák téri pénzszórását, hogy saját kezűleg fog krumplit szórni a Karmelita erkélyéről
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.