Lépegetőt zsákmányoltak a tüntetők
2006. 11. 08. · Hócipő 2006/23
Csak a Gúnygejzír tudósítójának sikerült
lencsevégre kapnia az október 23-i események egyedülálló jelenetét,
amikor is a Deák térről kiszorított tüntetők egy réges-régi, igen
távoli helyről származó birodalmi lépegetőt zsákmányoltak, amivel az
Andrássy úton a Hősök tere felé vették az irányt. Csillagháborús
szakértők kérdésünkre elmondták, hogy a tüntetők feltehetően előre
felkészültek a lépegető megszerzésére, és hoztak magukkal egy
proton-hajtóművet, lézerkondenzátorokat és Sienar z23 hőelosztó
egységet is, amivel beindították az egyébként hatástalanított katonai
járművet. A birodalmi harci jármű útját a lelkes tömeg hangos
"Lé-pe-ge-tő! Lé-pe-ge-tő!" és "Vesszen Gyurcsány! Vesszen Vader!
Velünk van az erő!" skandálással kísérte. A 15 méter magas lépegetővel
szerencsére csak pár 10 métert sikerült megtenniük a tüntetőknek, ekkor
ugyanis kifogyott a proton a hajtóműből, amiből egyébként csak annyival
volt feltöltve, hogy a legközelebbi csillagrombolóra le és fel tudják
vezetni. A rendőrség már elkezdte a nyomozást, hogy kiderítse, George
Lucas melyik munkatársa hagyta szanaszét a lépegetőt a belvárosban.
A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/13 • VI. 17. – VI. 30.
Para-Kovács Imre: én nem hazudok pénzért, nem nyalom a kormány seggét, a most leépített cselédsajtó nem kollégám, az övéik Kínában meg Oroszországban vannak
Kéri László: Orbán egy órára belátta, hogy „mindennek van határa”. Hátha újabb vereségek hatására ezt egy délutánra, vagy egy napra is belátja!
Smuzewitz Ilona: a Fidesz nem veszített, csak nem nyerte meg a választást
Váncsa István alig várja, hogy hazánk elérkezzen az Orbán-féle szuverenitás állapotába, hogy az univerzum összes országát jól tökön rúghassuk
Farkasházy Tivadar elképzelte Orbánt, ahogy egy bunkerből nézi az aranykonvoj kísérőinek csak Bin Ladenéhez hasonlítható elfogását
Havas Henrik Orbán kérésére megírta a volt kormányfő, rettegő fideszeseknek szóló levelét
Dési János: így rúgtak ki három perc alatt a Népszavától
Lendvai Ildikó: Mikor szólnak Orbánnak?
A Heti Kamu megtudta, hogy Sulyok Tamás az elmozdítása elleni tiltakozásul az íróasztalához láncolta magát. Kimentése folyamatban van!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.