Nemzeti magánélet-szervező
Varga Ferenc József
2013. 05. 27.
Óriási siker volt a hétvégén az Állami Párválasztó. Több százan találták meg életük szerelmét, így az Emberi Erőforrások Minisztériuma újabb párválasztót tervez, a most egymásra lelők számára pedig életviteli tanácsadó-napot. Az inkognitóban maradni kívánó főszervező szerint további életmód-javaslatokkal állnak majd elő, melyekkel a hétköznapi emberek sokszor hibás döntéseit, és az ezekből eredő problémákat szeretnék megelőzni. Az életünket bölcsen szervező javaslatokról kérdezte a Varga Ferenc József a főszervezőt, Istvánt.István: Ne tegye keresztbe a lábát, férfiaknál nagyon furcsa látvány. Üljön természetesen, egyenes háttal. Egészségesebb is.
Hócipő: Köszönöm, igaza van! Hányan is találtak pár maguknak a hétvégi táncos mulatságban?
István: A mi adataink szerint 346 ifjú úr és hölgy talált egymásra. Sajnos akadnak olyan párok, akik véleményünk szerint nem illenek össze, őket már értesítettük és egy beszélgetést szervezünk nekik, lehet, hogy párcserékre lesz szükség.
Hócipő: És ha ők így boldogok?
István: Most még boldogok, de látható, hogy a későbbiekben konfliktusok lehetnek az életükben.
Hócipő: Konfliktus minden pár életében van. Hol több, hol kevesebb.
István: Nem hagyhatjuk, hogy fogkrémeken, nyitott ablakokon, zenéken, tévéműsorokon marakodjanak a családok. A család legyen a szent béke szigete.
Hócipő: De mégis, hogy akarja megoldani, mondjuk a fogkrém-vitákat?
István: A fogmosást alapból kötelezővé kell tenni - naponta kétszer. A fogkefét és a tubust a pohárban kell tartani, a tubust minden használatot követően vissza kell zárni, a kifogyóban levő tubusok felcsavarását vagy szétvagdosását nem javasoljuk.
Hócipő: Gondolom, ezek után az ablaknyitásról folyó vitákra is van megoldásuk.
István: Természetesen, minden reggel, pontosan tíz percre szabad kinyitni a lakások ablakait, a konyhákban és a mellékhelyiségekben a szükséges időre továbbra is engedélyezett az ablaknyitás.
Hócipő: Zenehallgatás?
István: Mind otthon, mind a munkában reggelente kötelező lesz meghallgatni a nemzeti összetartozás dalát...
Hócipő: A barackfa alatt táncolóst?
István: Igen, de hamarosan születik egy délre és egy lefekvés előttre szóló nemzeti érzésű dal is. Az ebédidőben hallgatandó egy nagy szalonnáról szól majd, az esti pedig egy nagy nemzeti maciról, amit az egész család együtt ölel meg lefekvéskor.
Hócipő: Szegény pára!
István: Kérem, ne gúnyolódjon, ezek nagyon komoly dolgok!
Hócipő: Bocsánat. Ugye a lefekvés idejét is meghatározzák?
István: Hogy képzeli? Nem szólhatunk bele az emberek magánéletébe! Mindenki akkor fekszik le, amikor akar fél tizenegykor. A gyerekek fél nyolckor.
Hócipő: Milyen egyéb javaslatokkal szándékoznak megkönnyíteni mindennapjainkat?
István: Például szeretnénk, ha az otthoni öltözéke mindenkinek kényelmes és egységes lenne. Így nem vitatkoznának az emberek a ruhák színén és anyagán.
Hócipő: Milyen színű és anyagú szabadidő-ruhákat terveznek?
István: Ezt nem tudom megmondani, még vitatkozunk róla a kollégákkal. Azt azonban mindannyian támogatjuk, hogy csak egészséges magyar terméket fogyaszthassanak a családok, és egy felnőtt ember súlya nem lehet több 75 kilónál. Csokoládét a gyermekek nem ehetnének, legfeljebb havonta egy alkalommal, a felnőttek életéből pedig száműznénk az alkoholos italokat és a nápolyit.
Hócipő: A nápolyit? Azt miért?
István: Nagyon morzsás, sokkal tovább tart miatta a porszívózás, energiát pazarol. Az omlós kekszek fogyasztását is csak nyári napokon engedélyeznénk a kertekben vagy az erkélyeken.
Hócipő: Én biztos vagyok benne, hogy sokkal szebb lesz így az életünk, de árulja már el, miként tudják majd betartatni ezeket az egyébként igen józan, hasznos szabályokat?
István: Biztos lehet benne, hogy ott vagyunk minden háztartásban.
Hócipő: És milyen büntetésre számíthatnak a renitenskedők?
István: Büntetésről szó sincs, a deviáns magatartást tanúsító állampolgároknak az ócsai lakóparkba kell költözniük.
Hócipő: Félek, hogy öt nap alatt megtelik!
István: Ha gúnyolódik, ön lesz az első!
Hócipő: Eszemben sincs. Köszönöm szépen a beszélgetést.
István: Szívesen, és legközelebb ne farmert viseljen egy zakóhoz! Olyan slendrián.
Hócipő: Értettem!
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues