Az uralom ötszögében

Lengyel László
Nyomtatás
2020. 02. 12. · Hócipő 2020/04
„Finom világ! Ki olyan ostoba, / Hogy ezt a durva csalást meg ne lássa? / De ki merész elmondani, amit lát? / Ocsmány világ ez! Azért pusztul el, / Mert ilyen bűnökről hallgatni kell” – mondja az írnok a III. Richárdban, aki egy ártatlan legyilkolt utólagos vádiratát ügyes kézzel tisztázatba tette. Nézem az impeachmentet és mindent megúszó Trumpot a Kongresszus emelvényén diadalmas szónoklata közben, ahogy kilencszer hivatkozik Istenre, ahogy győzelemre vezeti Amerikát. Tépheti szét a beszédét látványosan Pelosi, nevezheti hamisnak hajától a beszédéig Bloomberg, e bohóc hazug csirkefogó uralja Amerikát és bizony a világot. S bármennyire lelepleződhetett a világot annak látók előtt, ami valójában, Boris Johnson, az éles eszű másik bohóc, és a hálót tökéletesen ismerő kampányfőnöke színtiszta hazugságokkal kivezette Britanniát Európából. És az arcunkba vághatja gúnyosan Orbán Viktor, hogy a miniszterelnöki fizetéséből egyetlen forintot se tudott megtakarítani, hogy ő és családja nincstelenek, hogy Tiborcz és Mészáros üzleti ügyeivel nem foglalkozik, hívei hisznek, hisznek és még egyszer hisznek, s hallgatnak, hallgatnak, hallgatnak. „Here’s good world the while!”

A Pokoli évtized című Népszava-cikkemben leírtam, hogy a tízes évek két fontos fejleménye, hogy a világban eltolódás ment végbe a liberális demokráciák felől az illiberális autokráciák, illetve az intézményes uralom irányából a személyes autokrata rendszerek felé. Az autokrata uralom ismert ötszögében változás következik: 1) a vezető, vezér, király, elnök, miniszterelnök környezete, kamarillája; 2) állami közigazgatási-pénzügyi bürokrácia; 3) hatalompárt; 4) titkosszolgálati közösség; 5) hadsereg. Ennek megfelelően az uralom nehézkedési pontja Putyintól Hszi Csin-pingig, el-Sisitől Erdoganig, Kaczynskitól Orbánig egyre inkább a személyi hatalom, egy senki által nem választott kamarilla. E rendszerek döntő kérdésévé vált, hogy vajon túlélik-e a „nagy vezető” távozását, lehetséges-e Putyin-rendszer Putyin, Erdogan-rendszer Erdogan, Orbán-rendszer Orbán nélkül? És megfordítva, el tudja-e képzelni a rendszer ura a maga tekintélyes szerepét, büntetlenségét saját rendszere nélkül?

Putyinnak alighanem az eredeti gravitációs pontja a titkosszolgálati közösség, de fokról fokra megszerezte valamennyi intézményes hatalmat, és nem is osztotta meg. Mára azonban egész politikája a személyes uralom gyakorlására és megtartására, nélkülözhetetlenségének és leválthatatlanságának megerősítésére épül. Vlagyimir Putyin egész mozgása személyi hatalmának és nem rendszerének megmentésére, folytatására irányul. Az orosz vezető egyetlen pillanatig sem lehet biztos még abban sem, hogy a helyébe lépő, korábbi bizalmi embere nem árulja el, nem adja rendőrkézre.

A kérdés az, hogy meddig képes egyensúlyt tartani Putyin az egyes, különböző érdekű hatalmi intézmények között romló társadalmi és gazdasági helyzetben, meddig érdekük Putyin támogatása, s mikor néznek más jelölt után. Ha veszélyben látják jövőjüket, akkor hajlamosak a hatalom tulajdonosát megtréfálni. És bizony az állami bürokráciának gazdasági növekedést, modernizációt és szociális ígéreteket kell teljesítenie; az állampárt embereinek hozniuk kell a választói támogatást, a hadseregnek helyt kell állnia a nyugatiakkal folytatott fegyverkezési versenyben, a titkosszolgálati közösségnek pedig egyben kell tartania a széttartó rendszert. A vezető, az autokrata személyesen erős és alternatíva nélküli, de a rendszer a pangás állapotában van. Vagyis a hetvenes évek második felében vagyunk, csak éppen Putyin nem Brezsnyev, vagy a nyolcvanas évek elején, csak Putyin egy egészséges Andropov. Vajon ki tudja-e mozdítani a rendszert a pangás állapotából úgy, hogy nem szeretne reformokat végrehajtani? A szovjet pangásos rendszert nem sikerült még a gorbacsovi reformokkal sem.

Hszi Csin-ping kínai pártvezetőnek az eredeti nehézkedési pontja a Kínai Kommunista Párt. A párton keresztül szerezte meg a kivételes hatalmat az államigazgatás, a titkosszolgálatok és a hadsereg felett. A kínai fordulatban nem az a döntő, hogy kivették az államelnökséget a rotáció alól, hanem a pártelnökségé, mert a KKP kongresszusán dőlt és dől el, hogy miként kormányoznak az államban. Jellemző, hogy a Teng Hsziao-ping által kialakított kínai rendszerben Teng és az öreg vezetők úgy tartottak fenn egy „végső hatalmat”, hogy létezett a párt Katonai Bizottsága, amelyben helyet foglalt valamennyi öreg vezető. Ez a párt az államigazgatás és a hadsereg szoros összefonódását jelentette, ami egyben a rotáció erőhatalommal való fenntartásának a záloga is volt.

Ennek lett vége Hszi Csin-pinggel, aki megszerezte a korlátlan és időtlen személyi hatalmat. Ám éppen ez a korlátlanság teszi kiszámíthatatlanná és törékennyé uralmát. A korábban, időben pontosan megtervezett stratégiák és határpontok, intézményi felelősségek semmivé váltak, s a személyes vezető egyszerre mindenért felelőssé vált, a gazdaság lassulásáért, az amerikaiakkal folytatott bizonytalan sikerű kereskedelmi háborúért, a hongkongi lázadás gyenge kezeléséért, a tajvani választási kudarcért és a koronavírus terjedéséért. Ha korábban a konfliktusok megoldatlanságáért, a tehetetlenségért a párt és állami intézmények arctalan bürokráciái vonták magukra a társadalmi elégedetlenséget, Hszi egyeduralma idején, a felgyülemlett problémákért, teljesítetlen ígéretekért Hszi a felelős.

A Teng utáni egymást váltó vezetők szorgalmasan végigjárták a tengi utat, elvitték a KKP által vezérelt kínai államkapitalizmust extenzív fejlődésének végső határá­ig, és valóságos világhatalommá tették. Most mindenki Hszi Csin-pingtől várja egy új politikai, gazdasági és társadalmi program és stratégia kialakítását és megvalósítását: milyen legyen az intenzív szakasz gazdasága, hogyan jön létre a fejlett városi középosztály, a centrum, és az elmaradt periféria társadalmi egyensúlya? Miként kezelhető a súlyos társadalmi egyenlőtlenség? S mivel Kínában döntő jelentősége van a számonkérhető teljesítménynek – Mao teljesítménye a polgárháborús győzelem és a kínai kommunista állam megteremtése, Tengé a gazdasági reform és nyitás –, egyre kényelmetlenebb, hogy Hszi Csin-pingnek nincs történeti teljesítménye, ugyanolyan párttitkár, mint elődjei. Neki kellene véghez vinnie a digitalizáció, a zöld Kína és az egészségügy, oktatás, szociális háló nagy rendszereinek reformját – s képtelen rá.

Orbán Viktor látszatra uralja az „autokrácia ötszögét”, de társadalmi, politikai és gazdasági rendszere a pangás állapotában van. Vajon elegendő-e hatalmát tartósítani az autokrácia ötszögével? Egyed­uralmával elállta a modernizáció, a magyar dinamikus centrum – Budapest és a nagyvárosok – középosztályának útját a felemelkedés, Európa, a jövő felé. Ezáltal megsemmisítette az egész ország beilleszkedési reményét. Ellopta és elpazarolta az európai pénzeket, amelyekkel meg lehetett volna teremteni az infrastruktúra, az egészségügy, az oktatás, a szociálpolitika, a család- és lakáspolitika, a rendészet összefüggő és digitális szolgáltatói láncolatát. Az autokrácia ötszögében először megsemmisítette pártja független és önálló intézményeit, eltávolította politikai versenytársait, potenciális utódait: először a Fidesz alapítói körét, majd a Lázár–Spéder fiatalabb nemzedékét, illetve először a helyi politikusokat, majd a központiakat. Fidesz nincs, orbáni elnök-párt van. Önálló pártpolitikus nincs, Orbán-bábok vannak. A második áldozat az államigazgatás, a kormányzás. Miközben a helyi kormányzást központosította, a központi kormányzást Lázár után ebek harmincadjára hagyta.

Ma a központi kormányzásban egyedül Pintér Belügyminisztériuma működik, egyre szélesebb hatáskörrel. És végül, a titkosszolgálatok és a rendőrség vezetői, ha hisznek saját szemüknek és jelentéseiknek, aligha jósolnak sok jót az Orbán-rendszernek 2022-re, ezért kellően óvatosak ahhoz, hogy erőszakot alkalmazzanak a védelmében.

Az önkormányzati vereség után Orbán feladta a kádári típusú kompenzációs politikát. Ott szavaztak ellene, ahol a legtöbb jövedelem, bér, nyugdíj, fejlesztés ment ki, s ott rá, ahol a legkevesebb. Továbbá lakáspolitikája és családvédelmi programja megbukott. A vezérközpontú Orbán-rendszer nem választhatott mást, mint a személyes negatív kampányt: cigányozás, migránsozás, zsidózás, sorosozás, liberálisozás, kommunistázás, hazaárulás…

Messze még a nap, amikor elmondhatjuk: the day is ours… Miénk a nap…
Lengyel László
legolvasottabb cikkei
Lengyel László
legfrissebb cikkei
Lengyel László összes cikke
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.