Miniszterelnök

Lengyel László

2004. 09. 15. · Hócipő 2004/19

Ötévesen hallottam először ezt a szót. Szánkóztunk a Sövény utcában. Öreg, bajuszos nagyapa jött, unokáit szánkóztatta. Apám mondta, hogy miniszterelnök. Hittem neki, apám mindent tudott. A miniszterelnökség valami nagy dolog lehet. Mit csinál? Szánkózik. És ha hazamegy? Vezet minket. Király? Nem. Őrsvezető? Nem. Igazgató? Olyasféle. Nagy Imre volt. Nyolc évesen megtudtam, hogy felakasztották. Féltem az akasztástól. Éjszaka a szekrénybe zártak, a pincébe csuktak, fuldokoltam. A miniszterelnökök fuldokolnak. Sötétben vannak. Félnek? Nem hiszem. Azóta szeretném tudni, miért vannak miniszterelnökök? S mi a csudának megy valaki miniszterelnöknek? Minek? Hová tart? Mit akar?

"Szánk imígyen tátong szünetlen,
Mígnem egy maroknyi száraz
Fődet tátott szánkba dugnak -
No, de ez csak mégse válasz?!"
- írja Heine a Mit nekem már cifra zsoltár című versében.

A hetedik kormányfő érkezését látom közelről. Emlékszem 1988 novemberére. Behívott Pozsgay Imre a parlamenti irodájába. Titokzatosan, a maga férfi bűbájos gráciájával közölte, hogy a pártelnök-miniszterelnök lemond a miniszterelnökségről, s neki esélye van Németh Miklós ellenében a miniszterelnökségre. Ámuló értelmiségi hívő voltam. Pozsgay Imre a magyar Gorbacsov, sőt, Gorbacsov a szovjet Pozsgay volt a szememben. Hittem, mert hinni akartam, hogy Pozsgay érteni fog a miniszterelnökséghez. Hévvel magyaráztam: hogyan kerülhet szóba egyáltalán a szürke, reformoktól távoli, szólni nem tudó, mindenkit kiszolgáló bürokrata, Grósz bábja. Mindent megtettem, hogy megakadályozzam Németh miniszterelnökségét, s elősegítsem Pozsgay hatalomra kerülését. Futottam ide, szaladtam oda, kértem, könyörögtem, fenyegetőztem: jaj, én hősöm, jaj, én csodám! Németh Miklós miniszterelnök lett. Nem telt bele fél év, s már tudtam, hogy mekkora marha vagyok. Miniszterelnökké akartam varázsolni valakit, akinek fogalma nem volt arról, hogy merre tovább, aki nem elvégezni akart valamit, hanem magából szeretett volna faragni valakit. A jól hangzó szavak üresen kongtak a fülemben. "Mióta te vagy, kékebb az ég, zöldebb a fű, tisztább a levegő!" "Bár a többiek is értenének ennyire az emberek nyelvén!" "Veled biztosan győzni fogunk!" Világ okosai, hívő és kotnyeles, mindenkor fontos szellemi emberek, szeressétek feleségeiteket, imádjátok szeretőiteket, öleljétek gyerekeiteket - óvakodjatok álmodni miniszterelnökötökkel. A Németh nevű pártközpontos, zaporozsjei párttitkár külsejű, korpulens, szürke hivatalnok tudta, hogy mennyit ér, sejtette, hogy mennyi ideje van, megértette, hogy magánál okosabbakkal, nálánál derekabbakkal kell körülvennie magát.

Emlékszem Antall bejövetelére. Akart valamit. Rosszul csinálta, de tudta, hogy mit akar. Istenem, mennyit gúnyolódott saját hívein, borzalmas tagságán. Mondjatok végre okos embereket! Ajánlotta, elfogadta Hankisst tv-elnöknek, Gombárt rádióelnöknek, Surányit jegybankelnöknek. Aztán összeállított magának egy rémes kormányt, amelynek tagjait megvetette és lenézte, gúnyolta és kibeszélte. Miniszterelnökként azonnal összeveszett azokkal, akik egyenrangúak voltak vele - nem szolgáltak. "Magyarország miniszterelnökével beszélsz!" "Na és?" Akkor láttam először demokratikus lakájokat. A kádári szolgák, talpnyalók, hatalmaskodók lassan-lassan, lépcsőről lépcsőre lépegettek fölfelé. Világos rend volt, látszott minden fenék, tudta minden nyelv, hová kell simulni. Proletár seggek, parasztvalagok, tartósan letolt gatyák, folyamatosan lógó nyelvek. A demokráciában úri, puha fenekek, váratlan pillanatokban leeresztett nadrágok, villámgyors nyalások váltak uralkodóvá. Mert szolgála ottan sok úri csemete: ajtón és úton állók, herpentők és hörpintők, lírai szendék, fiúkák, szellemi tenyérjósok, áhítattal körülvett főtitkárnők, Mercedes-lovagok - valamennyien a magyar nemzet sorsáért aggódtak, s édes jó miniszterelnökünk álmát őrizték. A miniszterelnökre pedig rászáradt, csonttá aszott a miniszterelnöki álarc. Föláldozta magát. De vajon nem érezte néha úgy - kár?

Komoly emberek sírtak örömükben Horn Gyula visszatérésekor. De jó nekünk, de jó nekünk! Most e koalíció nyolc évig, nem, tizenkét évig kormányozhat! Kicsit erőszakos, kicsit reformellenes, kicsit alkalmatlan, de ő a miénk. Halleluja! Megjött az új Tony Blair, írta valamelyikünk, amikor Orbán Viktor bejött Vereckénél, fehér lovon. Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék! Tudtuk, hogy gyengébbre leső vadállat, sejtettük, hogy nem fog bírni a vérével. Szaggatta is az országot kétfelé, s vitte zsákmányát, amint tehette. Tanultunk vadságból, alacsonyságból. Jött valaki, aki érthetetlen okokból miniszterelnök akart lenni. És zúgott, zúgott a Péter, ó, Péter kiáltás, amikor Medgyessy elegánsan felment a színpadra. Állók és átállók dörgő tapsa közepette oldotta meg saját problémáit, az ország gondjai helyett. A bokszolás nehezebbik részét, akár a többiek, ő sem tanulta meg: el kell viselni az ütéseket. Na azt már nem, kikérem magamnak. Hogy jön ahhoz bárki, hogy pofán vágjon. Fogta magát, vagy ő, vagy én kiáltással kinyitotta parlamenti irodája ablakát, s kivetette magát. A nagyságos és dicsőséges magyari fejedelem fenékre esett - mindenki megértette, hogy eljött az új uralkodó megválasztásának ideje.

"Hogy' reméltünk! s mint csalódánk!
És magunkban mekkorát!...
Hisz' csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
Így bukásunk lelki vád."

Szegény Arany írja 1877-ben. Deák halott, Eötvös halott, s minden a lehető legnagyobb rendben volt.

Szerencsénk van, mert a magyar népnek Árpád óta mindig szerencséje, sőt rajtunk a magyarok Istenének áldása, hogy ismét termett valaki nyolc nap alatt, aki egyedül képes, kizárólagosan alkalmas az ország vezénylésére. Tehetséges ország. Eljött a régen várt pillanat. A fülemülék nyikorognak, a macskák menetelnek. A fenékváltók fölsorakoztak. Száztizenkettedik megmenekülésünk alkalmával kiáltsuk együtt: éljen a párt, éljen - ja, ez nem az a kör. Tudjuk, hogy mi van. A mi lehetne, mellékes. Meg vagyunk mentve.

Lengyel László
legolvasottabb cikkei

Lengyel László
legfrissebb cikkei

Lengyel László összes cikke

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2023/11 • V. 17. – V. 30.

Gálvölgyi 75 – avagy a 104 és a 41 perc és egy közelgő születésnap! Farkasházy Tivadar: Nevezzék ki Gálvölgyit helyettes államtitkárnak! Para-Kovács Imre: Halló, operatív törzs? Küldjenek egy mentőmellényt, mert légzésem van! Váncsa István: sok éve már, hogy az állam elvette a kórházakat az önkormányzatoktól, csak rájött, hogy nincs itt semmi lopnivaló, így hagyja őket szétrohadni Smuzewitz Ilona: Ilyen tavasz után lehet még magyar nyár? És majd sokat izzadunk a nagy magyarban? – avagy az átköltés korlátairól és kudarcairól Verebes István: Egy magát különleges gondolkodónak valló valakinek a monológja Havas Henrik: alapítson elvált nők klubját Varga Judit Kósa felségével, és legyen a fővédnökük Szájer József! Dési János: a száraz kenyér szaros pelenkák közüli kihalászásának technikájáról A Heti Kamu megtudta, jövőre az összes tankönyvből kiírják a Homo sapienst, amit ezentúl Magyar sapiensnek neveznek Mindent vágott! – közel ezer képünk van Vágó Istvánról, helyünk viszont csak négy oldalnyi remek pillanatára volt

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.