Esemes - 2012/23

2012. 11. 14. · Hócipő 2012/23
Egyetlen órát akartak adni az ellenzéknek, hogy a Papcsák ex-elszámoltató által egyetlen éjszaka megírt, a választási törvényhez benyújtott 227 módosítót átnézzék és véleményezzék.
A gyorsolvasási világrekord: 45 perc alatt 607 regényoldal, úgyhogy az ellenzék csak ne hisztériázzon.
(megyesi)

Ha ő egész éjjel robotolt, az ellenzék is kicsit csipkedhetné magát.
(smuzewitz)

Teljesen mindegy, hogy elolvasták-e, az EU nyilván vizsgálja majd, és nem is engedi alkalmazni. Mert jogtöpörítő.
(andrassew)

Ahogy Papcsák írta meg egy éjszaka alatt, úgy én el tudnám olvasni egy perc alatt.
(buzsik)

Viszont a szemüket nem kötötték be, csak a szemüvegeiket vették el.
(szabados)

1919-ben az osztrák köztársaság alkotmányát egy éjszaka írták meg, pedig nem is volt Herr Papcsákuk.
(majláth)

Minden idők leggyorsabban dolgozó írójának Heinz G. Konsalikot tartják, aki néhány nap alatt írt meg egy regényt, de Papcsák most megdöntötte a rekordját.
(révbíró)

Új törvényjavaslat készül, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálaton kívül más ne adhasson előrejelzést. Illés államtitkár szerint nem jó, ha a meteorológiai szolgálat ki van szolgáltatva a piaci viszonyoknak.
De aztán május elsején süssön az a nap!
(smuzewitz)

A visszaélések elkerülése végett a békákat, a hangyabolyokat és a frontérzékeny derekamat is államosítani fogják.
(megyesi)

De még rosszabb, ha a politikai viszonyoknak van kiszolgáltatva. Érdemes utánanézni a csernobili esetnek.
(andrassew)

Majd jól eladják nekünk a rossz időt.
(buzsik)

A János vitézből pedig kihúzzák azt a sort: „Piros az ég alja: aligha szél nem lesz”, mert nem állami alkalmazott mondja.
(révbíró)

Ma eső van. Holnap sütni fog a nap. Holnapután mindenkinek kuss.
(majláth)

Angela Merkel szerint 3 éven belül EU-föderáció kell, hogy az eurót megmentsék. Ha létrejön, Brüsszel beleszólhatna a nemzeti költségvetésekbe, adópolitikába és munkajogba is.
Ez kellene még, és akkor a mai, szűkített szabadságharc helyett mindjárt világháborút vívhatnánk.
(megyesi)

Föderáció itt csak akkor lehet, ha Matolcsy lesz a gazdasági miniszter.
(smuzewitz)

Hol leszünk mi már akkor!
(szabados)

Ehhez azért még lesz néhány szava Bencsiknek és Bayernek.
(majláth)

Nagyobb projektek foglalkoztatják az Uniót, nem ilyen piszlicsáré ügyek, amelyekbe mi belegebedünk.
(révbíró)

Másképp nem lehetséges. Viszont ezen széteshet az egész.
(kozmosz)

50 módosítót adott be a kormány földtörvényjavaslatához a földbérlet-pályázati rendszert hónapok óta bíráló Ángyán József és a szintén fideszes Bencsik János, aki nemrég még szintén államtitkár volt.
A tizedik részben majd Orbán visszavág.
(smuzewitz)

Mekkora zsírgiccs lesz belőle!
(andrassew)

Ha csak az egyiket nálunk forgatnák, meg lenne mentve az ország.
(szabados)

A végén Darth Vader levenné az álarcát, és kiderülne, hogy ő maga Mickey Mouse.
(kozmosz)

Matolcsy szerint a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció addig nem nyugszik, amíg meg nem nyeri az adósság elleni szabadságharcát, mert aki adós, az nem lehet szabad ember.
„Az államadósságot nem visszafizetni kell, hanem kinőni. A visszafizetett pénzek szegénységi bizonyítványt jelentenek, mert azt mutatják, hogy nincsenek jó befektetési célok” - mondta Demján Sándor, Orbán egyik kedves tábornoka.
(megyesi)

Ahogy elnézem a kormányt, ezek a győzelem után sem nyugszanak majd.
(smuzewitz)

Sajnos Széchenyi óta azt is tudjuk, hogy aki nem adós a vállalkozásban, az szabad ugyan, de minek.
(andrassew)

Petőfivel szólva: ...Részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk.
(buzsik)

Az rendben, hogy addig ők nem nyugszanak, de mi, többiek már rég, mindannyian.
(szabados)

Ha nem nyerik meg a szabadságharcot, akkor Rákóczi és Kossuth után Orbán és Matolcsy is Törökbe’ menekül.
(majláth)

Jó, akkor kezdjük az elején. A Boss-öltönyök és a Postánál keletkezett tartozások már ki vannak fizetve?
(révbíró)

Kövér kivezettetéssel fenyegette az MSZP-s Lukács Zoltánt, aki a téli fagyhalálról szólalt fel, de a házelnök szerint túl hangosan morgolódott azon, hogy Soltész államtitkár szerint hazugságokat állított.
Holott közéje is lövethetett volna.
(megyesi)

Hányszor kellett volna Kövért kivezetni elemi emberi tahóságok miatt? Ha csak morgolódott volna!
(andrassew)

Egyszerűen kell hozni egy morgásellenes kétharmados törvényt a szocik ellen.
(szabados)

Anatole France azt mondta: mindenkinek joga van a híd alatt aludni. Kövérnek is.
(majláth)

Tisza István karhatalommal vezettette ki az ellenzéket az ülésteremből. Történelmi tény: ekkor lőttek rá először.
(révbíró)

Sőt, merészelt nem igaz dolgokat hazudni.
(kozmosz)

Tiltakozik a Kossuth család, amiért Mesterházy október 23-án arra szólította híveit, hogy legyen a Kossuth-címer a demokraták összetartozásának jelképe, és viseljék azt az új köztársaság megszületéséig.
A Kossuth család nyilván királypárti.
(megyesi)

Kossuth László médiajogász tiltakozó közleményét a Magyar Nemzethez juttatta el. A Népszabadság, a Népszava, a 168 Óra és a Klubrádió, ez a liberálkossuthista bagázs lemaradt a címlistáról.
(szabados)

És a felszólítás után kitűzött magára egy kokárdát. Csak nehogy tiltakozzanak Kokárdáék.
(majláth)

Bocs, az nem családi címer. Ezen az alapon a Kossuth tér ellen is tiltakozhatnának.
(révbíró)

Első fokon négy évet kapott adócsalásért Berlusconi, és három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Pedig az ügyész csak három év nyolc hónapot kért rá.
Lehet, hogy a bírót korábban kihagyták valamiből.
(smuzewitz)

Az a plusz négy hónap a bungabunga partikért jár neki.
(buzsik)

Viktor majd meglátogatja, visz neki kolbászt a beszélőre.
(kozmosz)

A Mokkában azt kérdezték: „Ön szerint mi lehetett Szita Bence meggyilkolásának indítéka?” A válaszok: Féltékenység, Bosszú, Pénz. A jól tippelők hajdúszoboszlói wellnesst nyerhettek.
Kérdésmegfelezés nem volt?
(megyesi)

Nagyjából ennyit érdemes tudni a magyar kereskedelmi televíziózásról.
(andrassew)

A TV2 azóta elnézést kért. Gondolom, először a wellness-szállótól.
(szabados)

Két idősügyi szervezet képviselőinek ígérte meg Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi irodavezetője, ha kell, személyesen nyugtatja meg a nyugdíjasokat, mert az IMF nem kért nyugdíjcsökkentést.
Egyenként keres fel, vagy csak telefonál?
(megyesi)

Attól tartok, hogy Orbán és a Magyar Nemzet hazudozása nem jött be maradéktalanul.
(andrassew)

Megnyugtatóbb lenne a nyugtatás napilapok hátoldalán és plakátokon.
(buzsik)

Hungarikum.
(szabados)

Az IMF nem emlékszik? Szedjenek Cavintont!
(majláth)

Az a sok újsághirdetés mind ablakon kidobott pénz volt? Ha még az áfát is visszaigényelték utána, tényleg mérges leszek.
(révbíró)

Jogsi és személyi nélkül, lejárt műszakival, a forgalommal szemben vezette Chryslerét Egerben Zagyva György Gyula jobbikos képviselő. A rendőröknek csak képviselői igazolványát tudta felmutatni.
Ismerem azt az utcát. Olyan szűk, hogy nem használhatta a rendőrök ellen a karikás ostort.
(megyesi)

De nem volt lézerblokkolója!
(majláth)

Az MSZP-s Gőgös Zoltán szerint Csákváron öten jelentkeztek be egy lakhatásra alkalmatlan irodaházba, és közülük hárman sikerrel pályáztak 300 hektár termőföldre.
Ott kellene tartani őket huszonöt évre.
(megyesi)

Majd az uniós földalapú támogatásból lakhatóvá teszik.
(buzsik)

Csak öten? Közülük csak hárman? Porszem került a gépezetbe.
(szabados)

Sok jó hektár kis helyen elfér.
(majláth)

Lakhatásra alkalmatlan? Nem lakni mentek oda, hanem a magyar termőföldön gürcölni napestig!
(smuzewitz)

A Medián friss mérése szerint Bajnainál már csak Áder népszerűbb, a biztos választók között a 38%-os Fidesz legnagyobb ellenzéki ellenlábasa az Együtt 2014 22%-kal, a Jobbik 16, az MSZP 15, az LMP 4, a DK 3%-on áll.
Ha az MSZP és a Jobbik összeáll, simán verik Bajnaiékat.
(megyesi)

Nagy is a zűrzavar keleten és nyugaton, pedig tudni lehetett, hogy így lesz, ha Bajnai beszáll.
(andrassew)

Áder, die, das. Ende.
(majláth)

Városfejlesztési és vízipari beruházásokban is szerepet kaphatnak magyar cégek - nyilatkozta Szijjártó, miután Ho Si Minhváros népi tanácsának elnökhelyettesével tárgyalt Vietnamban.
Ami a vízipart illeti: erőművet is építünk, vagy csak csapot bőrözünk?
(megyesi)

Most akkor tulajdonképpen Szijjártó a külügyminiszter?
(andrassew)

El fogjuk aprózni, illetve túlvállaljuk magunkat: Kína, Azerbajdzsán, Kuvait, Vietnam... Az lesz a vége, hogy minket, nyugdíjasokat is berendelnek a gyárakba dolgozni.
(szabados)

Építhetnénk nekik metrót, vagy megszervezhetnénk a buszközlekedést.
(smuzewitz)

Tavaly 57 ezer kilométert tett meg hivatali autójával Kövér László, 4,2 milliót költve 9300 liter benzinre. Januártól a duplájára, havi 626 ezerre emelték a neki járó benzinpénzt.
Nem volna semmi baj, ha kocsijával folyamatosan az Egyenlítő mentén keringene.
(megyesi)

Országutak csillaga.
(buzsik)

Mert 114 ezer kilométert fog megtenni.
(szabados)

Azerbajdzsán bizony messze van. Oda-vissza harmincszor.
(majláth)

Azzal az 57 ezer kilométerrel kis híján másfélszer megkerülte a Földet! Hogy lehet, hogy még mindig itt van?
(révbíró)

435 ezerért kapott egyedi rendszámot 7 éves szolgálati autójára Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, holott ezt semmilyen jogszabály nem írja elő.
Akkor ez önkéntelenül elfogadott kenőpénz?
(megyesi)

Pedig lehet ám kapni 112 450 forintért is (3 betű 2 szám). A 4 betű 2 szám és az 5 betű 1 szám kerül 435 ezerbe.
(andrassew)

De nem is tiltja.
(buzsik)

Péterfalvi szerint mivel „állami szervek közötti pénzmozgásról van szó, ez nem jelent az állampolgároknak pénzkiadást”. És ha mondjuk 2 milliárdért bútorokat vesznek az Állami Bútorgyártól?
(szabados)

Az egyedi rendszáma: Hapci-7.
(majláth)

Szerinte a 435 ezret nem az adófizetők fizették, mert egyik állami intézmény utalt a másiknak. Vagy nem érti, honnan a pénze, vagy talált egy pénztermő fát.
(smuzewitz)

Egyszerre nyolc férfival, köztük befolyásos politikusokkal folytatott viszonyt Rachida Dati, Nicolas Sarkozy kormányának volt igazságügy-minisztere, aki most azt keresi, melyikük lehet 3 éves gyerekének apja.
Eddig nyilván az államügyek miatt nem volt ideje a keresésre.
(megyesi)

Ha akkor nyolc volt, most már nem mindegy?
(buzsik)

Befolyásos politikusok. Ez így meglehetősen pornográf szöveg.
(szabados)

Robespierre volt a Megvesztegethetetlen, Rachid Dati viszont a nem Megdughatatlan.
(majláth)

Az ókorban hét város versengett, hogy melyikük szülötte Homérosz; ez a kislány még rajta is túltesz.
(révbíró)

Keszon-betegség. Ha valaki nagyon lentről, szűkösségből indul, belezavarodik a sok lehetőségbe.
(kozmosz)

Egy fideszes képviselő szerint indokolatlanul nagy terhet róna a jegyzőkre, ha minden választópolgárt fel kellene keresniük regisztráltatni, így lehet, hogy ezt a passzust mégis törlik.
Pedig milyen jól elbeszélgethetnének egy kávé meg némi aprósütemény mellett.
(megyesi)

Pedig már épp ki akartam festetni, hogy ne égjek a jegyző előtt.
(buzsik)

Majd amikor a választást törlik...
(szabados)

Jobb lenne, ha Orbán jönne el mindenkihez...
(majláth)

A fideszes többségű Hajdúdorog lapja kiretusálta a gyerekek háta mögül a város MSZP-s polgármesterét egy fotóról. Azzal indokolták, hogy a polgármester nem gyerek.
Gondolom, az összes iskolai tablóképről is röpül a tantestület.
(megyesi)

Mindenkit gyereknek néznek, csak a polgármester úszta meg.
(buzsik)

És ezt minden hülyegyerek elfogadja.
(szabados)

Ez olyan gyerekes dolog. Nem retusálni, feldarabolni!
(majláth)

Lesz még munka azzal a fotóval, ha a rajta lévő gyerekek is felnőnek...
(révbíró)

Mit ólálkodik ott fotózáskor?
(kozmosz)

1956 önkormányzat teljes adósságállományának a felét átvállalja az állam - jelentette be Orbán, akik így mintegy 600 milliárd forintnyi hiteltől szabadulnak meg.
Voltaképpen a jól és felelősen gazdálkodókat le is lehetne csukatni.
(megyesi)

Persze ha 2014-ben sok lenne az ellenzéki vezetésű önkormányzat, azoktól visszaveszik a pénzt. Kamatostól.
(szabados)

Sejtettem, hogy van itt pénz, csak méltó cél kell hozzá. Mi lehetne méltóbb annál, hogy pénzzel tömik a tékozlókat?
(révbíró)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/25  •  XII. 1. – XII. 14.
ADVENTI AJÁNLAT: PARA, VÁNCSA, SMUZEWITZ... Váncsa István: akarja-e a migráns Afganisztánhoz csatolni Csongrád-Csanádot, Bács-Kiskunt vagy Baranyát? Para-Kovács Imre a Honvéd Kórház három objektumának 24 oltópontján oltakozott, hogy regisztrálatlanul beoltódjon MEGFXJTUK 2.: Lévai Anikó szerepében még mindig Lévai Anikó! Farkasházy Tivadarnak II. Lajos ugrott be Gulyásról, biztos ő is azt gondolta a mohácsi csata után a Csele-pataknál, hogy a legpesszimistábbnál is pesszimistább forgatókönyv jött be Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy Amerika szankciókat vetne ki a korrupt magyar politikus emberekre, holott még tárgyalni sem hajlandók róla, hogy mekkora mértékű lopás lenne számukra elfogadható Verebes István a még meg nem zavart elméjű olvasók ép eszéről Dési János szerint ideje volna, hogy Mészáros könyvtárat is alapítson, mindkét gyerekkori színezőjét felajánlva hozzá Avar János szerint más diktátorok válsághelyzeteket használtak ki, a miénk maga teremti ezeket A Heti Kamu megtudta, Kósa Lajost a folyamatos kibeszélései miatt arra ítélte a Fidesz-frakció, hogy vegye feleségül a csengeri örökösnőt
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.