Victoria!
Varga Ferenc József
2012. 11. 26.
Orbán Viktornak (megint, mind mindig!) igaza van: jobban jártunk, hogy a következő hét év költségvetéséről dönteni hivatott EU-csúcs eredménytelenül zárult. Ha ugyanis megállapodás születik, azzal mi biztosan vesztünk, de így nyertünk. Közben az S&P leminősítette Magyarországot, de NYERTÜNK! Magyarország megint győzött, jól járt, mert a van Rompuy-féle papírt nem tartotta elfogadhatónak, s így, a győzelem glóriája alatt bizalommal várja az újabb, januári tárgyalásokat. A Hócipő engedett hangulatú riportot készített hazánk tárgyalóbajnokával, Orbán Viktorral.Hócipő: Erre számított?
Orbán: Már amikor megérkeztem, tudtam, hogy győzni fogunk. Olyan tisztelettel fogadott az egész bizottság, amire egyszerűen... szintén számítottam.
Hócipő: Ez miben nyilvánult meg?
Orbán: Az ebédnél én kaptam a legfényesebb evőeszközöket, a termek csak miattunk voltak katonás rendben tartva. Érkezésemkor sokkal nagyobb taps és hangosabb fanfár szólt, mint a többi európai küldöttnél. Talán még a lengyel delegáció fogadtatása volt ilyen tiszteletteljes.
Hócipő: Ha már a lengyeleknél tartunk, ők is tagjai „A kohézió barátai” elnevezésű frakciónak...
Orbán: Igen. A lengyelek jó barátaink, mindig számíthatunk rájuk - mind Brüsszelben, mind pedig a múzeumkertben.
Hócipő: A győzelem ellenére nem érinti rosszul, hogy időközben az S&P ismét leminősítette Magyarországot?
Orbán: Ugyan már, mégegyszer mondom: ugyanmár! Majd Magyarország jól vissza-leminősíti az S&P-t és akkor tiszteletet tanulnak!
Hócipő: Mint ismeretes, a jelenlegi kohéziós alapból jön ki az agrártámogatás is. Magyarország mire számíthat a későbbiekben?
Orbán: Percenként cseng a telefonom... például most is... Igen? Szevasz...! Nyugi, amennyi hektár, annyiszor sok, most legyen elég ennyi, oké? Interjút adok, bocs! Később hívjál, akkor már többet tudok. Szia!
Hócipő: Megkérdezhetem, hogy kivel beszélt?
Orbán: Meg.
Hócipő: Kivel beszélt?
Orbán: A telefon előtt önnel, a telefonon pedig Mészáros polgármester úrral, aki a földet is haszonbérli Felcsúton. Nagyon fél, hogy kevés lesz az agrártámogatás, pedig sok hektár föld felett rendelkezik.
Hócipő: Igen, épp erről kérdeztem a telefon előtt... de már megint csöng!
Orbán: Igen? Szevasz Laja... a Mészárosnak is mondtam, hogy sok hektár, nagy támogatás. Nem kell izgulni, meglesz! Szia!
Hócipő: Simicska úr volt?
Orbán: A Laja. De őt is megnyugtattam, mint minden becsületesen dolgozó magyar embert: a támogatás nem marad el. És ehhez nekünk nem kellenek megszorítások!
Hócipő: Mit vár a 2013 januári tárgyalásoktól?
Orbán: Hadd áruljak el valamit! Biztos forrásból tudom, hogy 2013-ban már nem lesz Európai Unió. Sőt, IMF sem lesz.
Hócipő: Ki mondta ezt önnek?
Orbán: Pataky Attila. Neki meg gondolom, az Usztics Matyi. Matyinak meg a maják. Azoknak meg a Szíriusz-lakók. Idén decemberben vége lesz a világnak, nem lesz EU-csúcs. Magyarországon kívül sehol nem lesz semmi!
Hócipő: Mi leszünk a túlélők??
Orbán: Már most azok vagyunk - megszorítások nélkül!
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues