Csak a Kispest!

Farkasházy Benedek
2005. 02. 02. · Hócipő 2005/03
Előbb a játékosokat szabadították fel a jobbágyi röghöz kötés alól, majd a klubokat. A Siófok előbb Pápára akart menni, aztán Diósgyőrbe került, mert Pápát a Szombathely lestoppolta. Ám Diósgyőrben hoppon maradt, mert ott már volt egy másik csapat. Az agárdi Gázszer Fehérvárott próbálta a Videotont kitúrni, majd eladta az indulási jogát a Pécsnek. A Kispest olasz vevője most Kecskeméttel kacérkodik, hacsak át nem veszi a Bozsik-stadion romjait a Sportfóliótól a kerületi önkormányzat, a Bozsik-program fénykorában. A tulajok is szabadon járhatnak-kelhetnek - kivéve időnként Stadlert -, Bíró Péter például Tatabányáról Szombathelyen át került Pápára. De a legjobban talán az edzők jártak, hiszen egy-egy csapathoz tucatnyit is keresnek. A Békéscsabának 2 év alatt 8 edzője volt, az Újpestnek és a Vasasnak ennyire 4 évre volt szüksége. Sopron a 4 évet nem adta 10-nél alább, a válogatott pedig 18 év alatt 17 edzőt próbált ki. A Honvéd röpke 3 és fél év alatt 13-at fogyasztott el. Talán elég lesz az ő bemutatkozó nyilatkozataikat nyomon követni, Szurgent Lajostól, Szurgent Lajoson keresztül, Szurgent Lajosig.



SZURGENT LAJOS
Van arra esélyünk, hogy az első hatban fejezzük be a bajnokságot, de ehhez az kell, hogy a hibáinkat időben kijavítsuk.

NB1.hu - 2001. május 2.

GLÁZER RÓBERT
A hatodik NB1-es klubnál dolgozhatom, korábban a Veszprém, a Győr, a Haladás, az Újpest és a ZTE kispadján ültem. Tudom, nehéz dolgom lesz, de a Kispest rendelkezik olyan játékosállománnyal, hogy a jelenleginél jobban szerepeljen.

Színes Mai Lap - 2001. szeptember 11.

DÉTÁRI LAJOS
A kemény munka híve vagyok, és a mérkőzéseken csak azt kérem számon játékosaimtól, amit az edzéseken és a taktikai értekezleteken megbeszéltünk. A Csepelhez hasonlóan a Bozsik-stadionban is jó hangulatú edzéseket tervezek, ugyanakkor megkövetelem a fegyelmet. Két edzés között pedig mehet a zrika.

Magyar Hírlap - 2002. január 3.

FITOS JÓZSEF
Tudom, mire képes ez a csapat, és én a maximumot hozom majd ki belőlük. Igenis a dobogó a cél, mert a Honvédnak jelenlegi helyzetében egyszerűen nincs más választása, mint hogy kiugró eredményt produkáljon.

Nemzeti Sport - 2002. július 19.

GUJDÁR SÁNDOR
Mindössze 12 felnőtt labdarúgónk van. Ha sérülések, eltiltások jönnek közbe, akkor a juniorokat kell szerepeltetni. Köztük vannak ugyan ügyes focisták, de nem lehet egyszerre beépíteni őket, ez a csapatnak és nekik sem jó. Sajnos a húzó emberek közül többen nem úgy teljesítenek, mint elvárható lenne.

Blikk - 2002. augusztus 30.

IOAN PATRASCU
Úgy gondolom, inkább az döntött mellettem, hogy már egy ideje Kispesten dolgozom, és kéznél voltam. Véleményem szerint a csapat helyzete nem kétségbeejtő, hanem kezelhető. Nagyon fontos, hogy kellőképpen felmérjük a jelenlegi állapotot, állítsuk fel a pontos diagnózist, hogy a kellő kezelést tudjuk alkalmazni.

Magyar Nemzet- 2002. szeptember 11.

SZURGENT LAJOS
Amikor Tornyi Barnabástól másfél éve átvettem a csapatot, akkor is szűkebb, tizennyolcas keretet alakítottam ki. Most is ez a cél, és bizony lesznek olyan játékosok, akik a juniorokkal edzenek - még ha koruk alapján nem is oda valók. Nagyon észnél kell lenni, mert már nem hibázhatunk, a hátralévő mérkőzéseken meg kell halni a pályán, különben a gyengén teljesítő futballistákra nem sok jó vár.

Nemzeti Sport - 2002. november 9.

ŐZE TIBOR
Megtisztelő feladat számomra ismét az NB1-ben dolgozni. A klub múltja kötelez. Bajnokság közben nem egyszerű átvenni egy csapatot, de hiszem, hogy Kovács Kálmánnal megfelelünk majd az elvárásoknak. Természetesen szeretnénk erősíteni.

Budapesti Lap - 2003. január 7.

SCHOBERT NORBERT
erőnléti edző
Nem udvariasságból mondom, megszerettem a focit, s eddig a Kispest valamennyi meccsén ott voltam. Idén a piros-feketéknél volt a legkevesebb sérült, akik mégis megsérültek, azok az ellenféltől kapott rúgás miatt voltak kénytelenek meccset kihagyni. A csapatnak kevesebb és koncentráltabb edzésekre van szüksége.

Mai Nap - 2003. április 8.

DURÓ JÓZSEF
Bementem reggel az öltözőbe, és majd' hanyatt estem a látványtól. Ilyen apátiába esett, teljesen reményvesztett, fejét egykedvűen lógató társasággal még nem találkoztam. Mintha mindenkit családi gyász ért volna. Borzalmas volt látni ezeket a játékosokat... Ezt az együttest most nem lehet szidni. Én még mindig azt vallom, hogy van itt hat-nyolc futballista, akikkel kiharcolható a bennmaradás... Itt aztán nem lesz játékosuralom, megszűnik az, hogy ők állítanák össze a csapatot. Vége a széthúzásnak, az anarchiának, most már a Kispestért kell küzdeni, különben kiesünk.

Nemzeti Sport - 2003. április 14.

GÁLHIDI GYÖRGY
Néhány új játékost július huszadikáig még szerezhet a csapat. A tulajdonosok célja pedig az, hogy az így megerősödött Kispest lehetőleg már az első évben jusson vissza az első osztályba. Remélem, hogy az új játékosokkal, valamint a tehetséges fiatalokkal nem is okozunk majd csalódást.

Nemzeti Sport - 2003. július 13.

BOGNÁR GYÖRGY
Hároméves szerződést kötöttem a tulajdonosokkal. Az idei szezonban a középmezőnybe kell vezetnem a csapatot, és úgy érzem, hogy ez nem lehetetlen. Az élvonal létszámbővítése után több hasonló képességű csapat van az alsóházban, így nem elérhetetlen a célunk. Mindenképpen ki kell alakítanunk az évek során egy ütőképes csapatot, amely bárki ellen felveheti a versenyt.

NB1.hu - 2004. augusztus 18.

SZURGENT LAJOS
1968 óta szolgálom a Honvédot. A klub a második otthonom. Az idény végéig kaptam megbízást, nem zavar, hogy még nincs szerződésem. A szerelemhez nem kell papír.

Blikk - 2005. január 6.



Mi nem szerelemnek neveznénk Szurgent ismételt visszahozatalát, hanem a kezdeményezőkészség teljes hiányának. Sajnos külföldön is előfordul, a Manchester United kispadján Sir Alex Ferguson például már lassan 19 éve óta szobrozik. Otto Rehhagel - aki tavaly Eb-győzelemre vezette Görögországot - korábban 15 éven keresztül, 1980 és 1995 között volt a Werder Bremen edzője. Helmut Schön 1964-től 1978-ig vezette Németország válogatottját, de ha hozzávesszük, hogy 1956-tól pályaedzőként Sepp Herberger segítője volt, 22 évig dolgozott ugyanazzal a csapattal. Sir Walter Winterbottom 139 meccsen, 1946 és 1962 között vezette az angol válogatottat. Guy Roux 1961-ben vette át az akkor még amatőr Auxerre-t. Az azóta eltelt 44 év alatt összesen három szezont hagyott ki, s ma is ő irányítja a klub edzéseit. Hát nem rémes?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.