Igen, nem, cancel...

Varga Ferenc József
2011. 12. 11.
Orbán olyan, mint egy windows-ablak. Csatlakozik az euróövezeti államok közötti megállapodáshoz? Igen. Nem. Mégse. Illetve de, mert ez a helyzet még változhat. Erről mégsem dönthet Orbán! Hát ki ő, hogy ilyesmiről egymaga határozzon? Majd a Parlament a benne ülő képviselőkkel, például Román Sándorral, akiről időközben kiderült, hogy nem is létezik. Illetve de. Vagy mégsem? Erről is a Parlament dönt majd, ám mi ezt nem várjuk meg, a Hócipő ugyanis megtalálta a titokzatos Román Sándort és elbeszélgetett vele.

Hócipő: Ön Román Sándor?

Román: Igen. A Parlament megszavazta. Vagy nem...

Hócipő: Hogyan lett önből országgyűlési képviselő?

Román: Hát... én csak ültem a gáton, vigyáztam, egyszer csak arra jött egy fekete autó, kiszállt belőle egy öltönyös ember, és azt mondta, hogy „A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.”

Hócipő: És azután?

Román: Beültettek az autóba, elvittek a Céundába, vettek nekem egy öltönyt, aztán az Országházba mentünk, ott meghívtak egy mignonra meg egy kávéra, és a végén egy nagy szobába kísértek, ahol sok szőnyeg volt, meg egy szép asztal, faragott lábakkal, székek, festmény a falon...

Hócipő: És mit kellett ott csinálnia?

Román: Alá kellett írnom mindenféle papírokat. Azt mondták, hogy ezek törvények, és hogy mostantól én döntöm el, hogy ezeket az Országgyűlés megszavazta-e vagy nem.

Hócipő: Ön dönti el, hogy megszavazzák-e őket? Nem is értem.

Román: Hát én sem, de csak nem fogok leállni vitatkozni ilyen nagy emberekkel.

Hócipő: Orbán Viktorral találkozott?

Román: Nem, mert sokszor nincs is itthon. Állítólag azért is kellettem én, mert helyette kell eldöntenem azt, hogy a parlament megszavazta-e, amit vagy ő, vagy más benyújtott, vagy nem.

Hócipő: Minden esetben ön dönt?

Román: Neeem! Csak akkor, amikor a Miniszterelnök Úr nincs itthon, meg amikor itthon van. Egyéb esetekben nem. Akkor csak aláírok.

Hócipő: Beszéljünk az euróövezeti országok kormányközi szerződéséről!

Román: Jó. Beszéljünk! Hát ugye vannak az európai országok, itt egy övezetben, na most az ő kormányaik között lesz egy szerződés... vagy nem lesz...

Hócipő: Igen, de Orbán Viktor azt mondta, hogy ehhez mi most nem csatlakozunk, majd a parlament eldönti.

Román: Így van.

Hócipő: Tehát akkor önnek kell döntenie az ügyben?

Román: Hát... azt hiszem.

Hócipő: És megsúgná nekünk, hogy mégis mik a tervei?

Román: Persze, hogyne. Ebből a képviselői fizetésből veszek egy kis házat ott a gát mellett, tartok majd disznókat, néha kimegyek a kocsmába egy kicsit...

Hócipő: Nem úgy értem. Mik a tervei az euróövezeti csatlakozással kapcsolatban?

Román: Jaaaaa... nem tudom, mert a Miniszterelnök Úr még nem mondta.

Hócipő: Na de arról volt szó, hogy ön dönt.

Román: I... igen... végülis. Egy pillanat, csörög a telefonom... Hejj-Halihó, itt a Sanyi... Ja, bocsánat, Miniszterelnök Úr! Igen, igen, komolyan veszem... igen? Igen. Nem? Nem. Mégse? Nem? Jó, oké, Miniszterelnök úr, meglesz. Köszönöm! Visszhall.

Hócipő: Ezek szerint Orbán Viktorral beszélt.

Román: Nem. Ja, de.

Hócipő: Mit mondott?

Román: Hát, hogy ezt az euróövezeti kérdést a parlament először le fogja szavazni, majd visszavonjuk, és azt mondjuk az uniónak, hogy majd egy későbbi időpontban visszatérünk rá.

Hócipő: És ön ezt aláírja?

Román: Igen. Illetve nem. Talán...
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.