Miért zártkörű?

Szabados Gábor
2011. 06. 18.
Mire ezek a sorok megjelennek, talán már javában zajlik a szocialisták kongresszusa a Syma rendezvényközpontban, sőt, nagy valószínűséggel kitűzték a további, júliusi és augusztusi kongresszusok időpontját. A valódi egység megteremtését célzó, kibeszélő kongresszus kapcsán azt kérdeztük prominens szocialistáktól: Miért zártkörű?

Mesterházy Attila: Ennek nálunk nincs jelentősége. Nincs az a zártkörű rendezvényünk, amelyről az ott elhangzottak ne szivárognának ki szinte az eseményekkel egy időben. De előfordul, hogy már azok előtt. A fő kérdés, hogy a sokak által kibeszélő kongresszusnak mondott rendezvény után megrendezendő pártszavazásra sikerül-e megteremtenünk azt a valódi egységet, amit nem fog sikerülni megteremtenünk.

Gyurcsány Ferenc: Borítékolom a pártvezetés következő lépéseit. A borítékba tett, off-line blogot tartalmazó levélpapírt az egyszerűség kedvéért a kongresszuson, nyílt színen fogom megenni. Vagy felkérem Mesterházy Attilát, hogy ő egye meg. Abban nem hiszek, hogy közösen ennénk meg. Hát ezért lesz zártkörű a kongresszus: Mert vannak, akik attól félnek, hogy evés közben jönne meg az étvágy.

Szanyi Tibor: Nem hinném, hogy a kongresszuson vér fog folyni, de ha a tisztázás és kibeszélés közben mégis egymásnak esnénk, az súlyos következményekkel járhatna a külső érdeklődők épségére nézve, ezért a Syma-csarnok vezetése csak úgy adta bérbe az intézményt, ha szigorúan kizárjuk a békés, ártatlan civileket.

Puch László: Eredetileg csak a 18 éven aluliakat akartuk megkímélni a kongresszuson elhangzó durva szavaktól és állításoktól, de azután arra gondoltunk, hogy éppen most, amikor a szocialista párt egyre eredményesebben építkezik lefelé, és már vannak sejtjei a közép- és általános iskolások, valamint a nagycsoportos óvodások között, ezzel magunk alatt vágnánk a fát, amiben egyébként a legjobbak vagyunk. Így hát inkább mindenkit kitiltunk, aki nem mi vagyunk.

Molnár Csaba: Jómagam, mint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform alelnöke, teljes mértékben egyetértek azzal, hogy ezt a tisztázó vitát zárt körben, magunk között kell lefolytatnunk. Azt viszont nem tartom 100 százalékig demokratikus eljárásnak, hogy a kapunál mindenki kap egy pecsétet a kézfejére, vagy azzal a felirattal, hogy „Gyurcsányista”, vagy azzal, hogy „Nongyurcsányista”.

Vitányi Iván: Feri szeretné kinyitni az MSZP-t. A pártvezetés viszont be akarja záratni. A Syma-csarnokot. Szerintem ez nem lesz olyan syma. Attól tartok, ez a kibeszélő kongresszus is csak egy lesz a bebeszélő kongresszusok sorában.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.