Saárossy Félix
Boncz Géza
2011. 01. 26. · Hócipő 2011/02
Félix volt gyerek, de annak is furcsa.Már 5 éves korában keresni kezdte önmagát.
Hosszas keresés után rá is talált saját énjére, amint egy sötét beugróban figyeli Jeant, az inast, aki lábujjhegyen tömte a pipáját.
De hát nem dohánnyal, hanem Ferenc Jóska aranyakkal.
A mai értelemben mindkettő dohányt jelent.
Szólt még azon parazsában apjának, kit annyira fölháborított az eset, hogy vette kabátját, és föl akart ugrani a 72-es trolira.
Az esetnek három szépséghibája is akadt.
1. Akkor még nem találták föl a trolit! (legalábbis nem alkalmazták)
2. Az eset Szilváspatakon történt, a kúriában.
3. A ló pedig nem működik sokáig árammal!
Az idősb. Saárossy feldühödött, hazaszaladt, és lendülettel akkorát rúgott az inasba, hogy annak nyakán egy tekintélyes golyva nőtt. (Mint tudjuk, a gyereket is a golyva hozza.)

A könnyszemű atya busásan megjutalmazta kicsiny fiát.
Behívta a dolgozószobájába, mereven, mintegy mágikusan a szemébe nézett, és szórakozottságában mindenről megfeledkezve egy jókora egészségügyi gumit húzott Félix orrára.
A fiú megbecsülte apja bőkezű ajándékát, és napokig hordozta orrán az ott tartózkodó furcsa eszközt.
Ettől úgy nézett ki, mint egy szélütött pulyka.
Még a falak is dőltek a nevetéstől.

Évekig képezte magát, szakkönyveket forgatott, amit később el is olvasott.
Kombinációs képessége szinte Sherlock Holmes-i méreteket öltött.
Egy nyári alkonyban megfigyelte, hogy Ion, a dák béres szerelmeskedik egy bizonyos kecskével.
Még ki sem hűlt a kecske, s az esetet máris jelentette apjának, az apa arcán egy mosoly futott végig, és lazán megjegyezte:
Hagyd!
Honvágya van!

Alig hagyta el az utolsó tejfogát, amikor a vasúti töltés alatt egy Magyar Királyi Állam Vasutak föliratú sapkát talált.
Lehajolt érte és látta, ehhez bizony fej is tartozik.
Nem is akármilyen fej, rajta száj van és benne fémsíp.
Hiszen ez a vasutasé!
Kombinálni kezdett. A csákó tulajdonosa szerelmes lehetett a fémfogú kalauznőbe, és nemrég vesztette el a fejét.
De hol a többi?
Pár száz méteres körzetben kutatni kezdett, és a nádasban borzalmas kép tárult a szeme elé.
A földön feküdt a megmaradt vasutas, előtte fölkonczolva hevert egy kecske teteme.
Pár perc elteltével a rejtély megoldódott.
A gyilkos Ion, a brassói apróbéres lehet, a bűntényt pedig szerelemféltésből tette.
Értesítette a Csendőrséget, mire kijött a Rendőrség, megbilincselte Iont, kivel a mai napig rohangálnak.
A Magyar Királyi és Állam Vasutak sajátjuknak tekintette a kalauzt és mozdonynak kijáró tiszteletadás közepette eltemették.
Mostanság, amikor az idős nénik a templomból hazajövet elhaladnak a zsindelyes, omladozó ház előtt, megállnak egy kicsit, álluk alatt a kendőiket pajkosan összehúzzák, és halkan annyit szólnak, szinte egyszerre:

Itt lakott az a bakter, akit a kecske füstje megcsapott!
Hát mivé változott a világ!
A Kóla meg a Bitlisz! Aztán mindenki fogja a másikat, és elindulnak hazafelé, fejüket csóválva.
Ez idő alatt Félix pályája fölfelé ívelt.
Budapestre került, ahol kitanulta a nyomozást, a hajszálakból való bűnténymegoldást és az álcázás fortélyait.
Munkához fogott.
Elsőnek a Bőrdudás gyilkost kapta el.
Ő sajátságosan tette el láb alól az embereket. Bőrdudájából játéka közben halálos mérget fújt szét a hallgatóság felé.
Évekig kereste a Gázórás gyilkost, ki gázóra-leolvasónak öltözve jutott be az idős emberek lakásába, ahol a fogyasztásra hajmeresztő árat mondott, mire az otthoniak szörnyethaltak.
Mintha csak ma történt volna.
Trófeái egyre szaporodtak. Rács mögé juttatta a Tollseprős gyilkost, aki a leányliczeumból szedte áldozatait egy méretes répa segítségével. Egy csendes margitszigeti hajnalon a padon hagyta a híres malaclopóját, ezzel jelezvén, hogy végérvényesen nyugdíjba vonult. A hatalom kedvesen emlékezett meg róla. Nem kapott kiemelt nyugdíjat, hanem a kedvenc padja mellé egy emléktáblát helyeztek el a következő felirattal: Itt töltötte idejét Saárossy Félix mesterdetektív, ki annyi bűnözőt fogott, mint kezet. Rávésték még kedvenc operettdalának kezdő sorait:
A lábnyom a lábnyom
A lábnyom Asszonyok! Mert gyors itt az élet!
Nyugdíjék békében!
1. kép: Saárossy Félix, a mesterdetektív
2. kép: Szkipetár legénynek öltözve ered a Lúdtalpas gyilkos nyomába
3. kép: Gauchónak maszkírozza magát, vásárolt a bazárban egy kisgyermeket, és így üldözte a Törökmézes gyilkost
4. kép: Leánykollégiumi fruska jelmezét öltötte magára, hogy személyesen tegye rá a bilincset a Répás gyilkosra.
A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/01 • XII. 30. – I. 13.
TEGYE EL AZ ÉVET! 2025 ÖSSZEFOGLALÓJA 48 OLDALON!
Para-Kovács Imre: nemzeti ünnepeink új értelme, hogy a miniszterelnök ilyenkor számol be frusztrációiról és pszichés zavarairól
Váncsa István: jobban érdekel minket a lakhatási szegénységnél a lakhatási gazdagság
Smuzewitz Ilona: a magyar jólétet jövőbenézéssel megteremtő Nagy Mártonról
Bartus László: Szijjártó az űrbe költözik, hiszen az is az országhatáron túl van
Farkasházy Tivadar a vonatról, ami ingyen viszi a korosztályát, de hogyan, és hova?
Havas Henrik a karmelitában sebtében összedobott luxitlanítási koncepcióról
Dési János a digitális polgári harcosok körklubjának parlamenti imacsoportjáról
Lendvai Ildikó Orbán fogyó erejéről, amin még a Jedik sem segíthetnek
Verebes István: Szépérzékem rövid története
A Heti Kamu megtudta: Zelenszkij és Magyar Péter akadályozzák a gyermekvédelmet!
Selmeczi Tibor a maradékmentés művészetéről
Az év hírei
Hócipő-Díj első köre!
2026/01 • XII. 30. – I. 13.
TEGYE EL AZ ÉVET! 2025 ÖSSZEFOGLALÓJA 48 OLDALON!
Para-Kovács Imre: nemzeti ünnepeink új értelme, hogy a miniszterelnök ilyenkor számol be frusztrációiról és pszichés zavarairól
Váncsa István: jobban érdekel minket a lakhatási szegénységnél a lakhatási gazdagság
Smuzewitz Ilona: a magyar jólétet jövőbenézéssel megteremtő Nagy Mártonról
Bartus László: Szijjártó az űrbe költözik, hiszen az is az országhatáron túl van
Farkasházy Tivadar a vonatról, ami ingyen viszi a korosztályát, de hogyan, és hova?
Havas Henrik a karmelitában sebtében összedobott luxitlanítási koncepcióról
Dési János a digitális polgári harcosok körklubjának parlamenti imacsoportjáról
Lendvai Ildikó Orbán fogyó erejéről, amin még a Jedik sem segíthetnek
Verebes István: Szépérzékem rövid története
A Heti Kamu megtudta: Zelenszkij és Magyar Péter akadályozzák a gyermekvédelmet!
Selmeczi Tibor a maradékmentés művészetéről
Az év hírei
Hócipő-Díj első köre!



GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





