Legyőztek

Ma volt a holnap tegnapja

Szabados Gábor
2010. 12. 18.
A Megasztár és az X-Faktor mellett futó harmadik közönségszavazós verseny győztese Orbán Viktor. Nem sokkal mögötte lemaradva két magyar hangja: Szijjártó Péter és Kósa Lajos.

Balatoni tél...
Magas vízállásnál fagyott be a Balaton. A jegesedés miatt a vízügyi szakemberek pénteken arról egyeztettek, miként törjék fel a tó vastagodó jegét, hogy megóvják a parti védműveket és létesítményeket. Addig is az előző kormány idejéből ittfelejtett Balatoni Intéző Bizottságot letartóztatták.

Valló világ
Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hűtlen kezelés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett volt vezérigazgatója tanúvallomásában azt mondta, hogy a tervezett, sukorói King's City-beruházáshoz kötődő ingatlancsere-szerződés kapcsán Gyurcsány Ferenc megkérdezte, van-e jogi lehetőség az ingatlancserére, de utasítást nem adott rá. Budai Gyula eskü alatt vallotta, hogy Tátrainak egy szavát se hiszi el.

Bátorságpróba
A Transparency International Magyarország az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettel, a K-Monitor Közpénzfigyelő Irodával, a Magyar Helsinki Bizottsággal és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezettel közösen az Alkotmánybíróság jogkörét érintő alkotmánymódosítással kapcsolatban levélben fordult az Európa Tanács főtitkárához, és aVelencei Bizottság állásfoglalását kérte. Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára erre reagálva tájékoztatást kért a kormánytól az alkotmányozási folyamattal kapcsolatban. Martonyi Jánoshoz írt levelében arra bátorította a kormányt, hogy az új alkotmány megalkotásakor támaszkodjon a Velencei Bizottság szakértelmére. A magyar kormány válaszában köszöni szépen a bátorítást, de nincs rá szüksége, mondván, így is maximálisan bátor.

Helyben vannak
Kár ide szaladgálni Brüsszelbe - reagált Orbán arra, hogy egy 15 céget magába foglaló csoport közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezte aggodalmát Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt. A levél szerint - amelyet olyan cégek vezetői írták alá, mint az Aegon, az Allianz, az ING, az RWE, az EnBW, az E.ON, a Deutsche Telekom és az OMV - a magyar kormányban hajlandóság mutatkozik bizonyos szektorok, és különösképpen külföldi társaságok felhasználására a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében. Orbán reagálására megszületett a 15-ök újabb levele, amelyben ez áll: „Mi nem szaladgálunk Brüsszelbe. Mi itt vagyunk.”

Mennyi hány
Hányásos, hasmenéses tünetekkel 19 idős embert vittek kórházba Budapesten péntek éjjel egy XI. kerületi idősek otthonából - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. A közlés szerint 14 beteget a Szent László Kórházba, 5-öt a Szent Imre Kórházba szállítottak, egyikük állapota sem súlyos. A hányást és hasmenést kiváltó okok közül nem zárható ki, hogy az idős emberek így reagáltak a tervezett nyugdíjpénztár-törvényre.

Tiszta udvar, rendes ház
Rendben kell tartania a lakókörnyezetét annak, aki munkanélküliként állami támogatást szeretne kapni, azt pedig az önkormányzat dönti majd el, hogy mi számít rendben tartott lakókörnyezetnek - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár. A tervek szerint nemcsak a lakókörnyezetet ellenőrzik, hanem azt is, hogy odabent, az emberek fejében is rend van-e.

Kossuth Lajos azt üzente
Polt Péter beiktatásán Kövér László úgy fogalmazott, hogy a jogállamiság helyreállításához mindenkire szükség van. Emlékeztetett azokra a riogató hangokra, amelyek az ügyészség pártatlanságának és függetlenségének feladásáról szóltak. Kövér szerint ezekre rácáfolnak az ősszel elfogadott alkotmány- és törvénymódosítások. Kövér kijelentésére Kossuth Lajos bejelentette, hogy a legközelebbi Országgyűlési Tudósításokat üres címlappal jelenteti meg.

Függő játszma
Az egyre nagyobb mértékű hatalmi központosítást emeli ki a magyar kormány politikáját értékelve az Economist. A vezető brit gazdasági-politikai hetilap azt írja: a magyar kabinet egymás után hajtja ellenőrzése alá Magyarország független intézményeit, mostanra a jegybank az egyetlen olyan intézmény, amely távol tudta tartani magától Orbán Viktort. Ennek is vége lehet azonban: a kormány most a kamatokat megállapító Monetáris Tanács átalakítására készül. Simor András jegybankelnöktől elvonják azt a jogot, amelynek alapján a hét tanácstagból kettőt ő nevezhetett ki, és egy olyan új parlamenti bizottság nevez ki négy testületi tagot, amelyet a Fidesz tart ellenőrzése alatt. Simornak viszont - egyelőre - megmarad az a joga, hogy olvasgassa az Economistot.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/10  •  V. 8. – V. 21.
Para-Kovács Imre: elkényelmesedtek Rogán biorobotjai, 17 éves lányokat megfélemlíteni nem ugyanaz, mint a Debrecen főterét is megtöltő, áradó Tiszát Váncsa István: aggódik, hogy a hazánkba látogató Hszi Csin-pinget el ne lopják a civilszervezetek Smuzewitz Ilona: 20 éve az uniós csatlakozáskor azt ígérték a magyaroknak, hogy nyithatnak cukrászdát Bécsben, de csak működésképtelen időkerék lett belőle Farkasházy Tivadar: Győzikének annyira bejött a fideszesedés, hogy talán még NAV-elnököt is csinálnak belőle Havas Henrik fültanúja volt, ahogy Kósa Lajos megfejti Magyar Pétert Nagy Bandó: Mit csinál Áder háromfős titkársága? Halastavakkal tart kapcsolatot, hogy hol, mikor volt telepítés? Dési János megtudta: brit tudósok szerint van élet az Unión kívül is, azt, hogy milyen, most vizsgálják Verebes István újabb Örkényiádái Selmeczi Tibor megtudta, már akkora a gáz hazánkban, hogy rövidesen koncessziót írnak ki rá A Heti Kamu megtudta, Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea vásárolja fel a bolthálózatot, melynek új neve HázaSPÁR lesz!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.