Yes, Comment - 2004/09

2004. 04. 28. · Hócipő 2004/09
"A Medgyessy-kormány megalakulása mégiscsak azt jelzi: a kígyó a saját farkába harapott" - foglalja össze a rendszerváltás történetét a 168 Órában Körömi Attila, aki a Fideszből átigazolt a Jobbikba.Kígyó
Én megvárom, míg Körömi is (akit a volt párttársai kígyótermészetűnek mondanak), a saját farkába harap.
Megyesi Gusztáv

Saját farok
A Medgyessy-kormány figyelőemberei mostantól csak arra várnak, hogy Körömi Attila visszatérjen a Fidesz kebelébe, mert akkor elmondhatnák róla, hogy ő is.
Szabados Gábor


Nem befolyásolhatja az iraki magyar missziót, hogy gránáttámadás érte a hillai tábort. A honvédelmi miniszter szerint a magyarok szálláshelye még mindig az egyik legbiztonságosabb bázisnak számít.Kalocsai fiúk
Jómagam - sok derék és deréktelen szocival és MDF-essel - Kalocsán szolgáltam, egyetemi előfelvételisként a 37. Budapesti Forradalmi Ezredben, mint aknavetős. Azért volt a kalocsai ezred budapesti, mert 1956-ban, szinte egyedüliként, felvonultak a fővárosba, hogy leverjék az ellenforradalmat. Ma már viszont ellenforradalmi ezred lehetne a nevük, mert ők tulajdonképpen a forradalmat akarták leverni. Na mindegy, bonyolult az élet, az biztos, hogy náluk aknavetőztem én, a nevezetes 82 mm-es aknevetővel, ez a jószág három részre szétszedhető, és viszonylag könnyű, darabja 20-25 kiló. Az első harcos (katona, gerilla, terrorista, szabadságharcos stb., ahogy tetszik) viszi a talplemezt, a második az állványzatot, a harmadik a csövet. A Harchoz! vezényszóra kb. 15 másodperc alatt összeállítható, és harcképessé tehető. Kedvenc harci eszköze volt a 82 mm-es a vietnami partizánoknak és a dél-amerikai gerilláknak, mert könnyű hordozhatósága miatt még városi harcra is kiválóan alkalmas. Az is az előnye, hogy úgy lehet vele lőni, hogy az ellenség nem lát. A magas röppálya miatt egy ház egyik oldaláról át lehet lőni a másik oldalra. Hát ennyit tudok én mint leszerelt honvéd hozzátenni a hillai tábor biztonságához.
Majláth Mikes László

Katonás
Végül is nagyon katonás dolog ekkora, még mindig nagy biztonságban élni: csak azon múlik, lesznek-e magyar halottak, hogy jól tudnak-e célozni drága iraki barátaink, akiket mi mindenáron föl akarunk szabadítani, és ezt nyilván ezért ünneplik aknavetőzéssel, mert nem küldtünk nekik humanitárius segítség gyanánt tűzijátékot. Három gránát letarolhatta volna a fél magyar "kontingenst". Bizonyára az is nagyon katonás, férfias dolog, ha egy kormány, nyilvánvalóan vesztett helyzetben, orosz rulettet játszik a saját katonáival. Kevésbé lesz férfias, ha a krokodilkönnyező miniszterek, pártvezérek, tábornokok és hivatalnokok kénytelenek lesznek a családtagoknak elszámolni.
Andrassew Iván

Katonadolog
Szomorú, hogy bizonyos esetekben erőt kell alkalmazni veszélyek elhárítására. De fizetett önkéntesek dolgoznak ebben a táborban, nem nyaralni mentek, és senki sem él örökké, ahogy a porosz király, Nagy Frigyes mondta katonáinak. Ő persze eléggé el nem ítélhető módon, "kutyák"-nak nevezte őket közben.
Kozma György


A magyar munkahelyeket akár védintézkedésekkel is meg kell óvni, mert a rendszerváltáshoz hasonló munkaerő-piaci változást, növekvő munkanélküliséget okozhat a csatlakozás. A magyar munkavállalók szabad áramlásának korlátozását kétoldalú tárgyalásokkal egy éven belül fel lehetne oldani, ehhez azonban meg kell győzni a tagállamokat, hogy nem ésszerű egyformán megítélni az új csatlakozó országokat - közölte a Népszavával Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.Külbel
Azon gondolkoztam, hogy származhat-e valami előnyünk abból, ha nem engedik külföldön - vagyis az EU-ban, tehát külbelföldön - dolgozni a legjobb magyar szakembereket? Az is lehet, hogy emiatt a külbelföldi tőke kénytelen lesz itt foglalkoztatni az embereket. Ez végeredményben a nemzeti érdeket szolgálná, hiszen a közös célunk az, hogy az EU-ban legyünk, ám mégse menjenek el innen az emberek. Az is lehet, hogy taktikát kellene változtatni: törvényben tiltani a magyar munkaerő külbelföldre áramlását, hogy az belkülföldön maradjon. Mivel ez alighanem ellenkezik az EU eredeti szerződésével, fölbőszítenénk Brüsszelt, és végre kiderülne, hogy a mostani szánalmas korlátozások az EU-eszmét megcsúfoló intézkedések.
Andrassew Iván


Soron kívül küldik el a bíróságra az iraki kivonulást a Parlamentben követelő fiatalok kihallgatásának iratait, mondta a BRFK szóvivője. Az Ahimsa-csoport tagjai narancssárga ruhában a karzatról röplapokat szórtak szét az ülésteremben. Egyikük a Klubrádióban megerősítette, hogy az akciónak nem volt politikai célja.Nem politikai cél
Igen, a politikusok közé bemenni és a két markánsan szembenálló politika közül az egyiket erősíteni (még trikószínben is, narancsszínben) az nem politika. Érdekes, hogy Szaddám rezsimje ellen, amely emberek százezreit alázta meg, gyerekeket kínzott szüleik szeme láttára, és minden ellenfelét lelőtte, valamint atomfegyverrel fenyegetőzött (ha esetleg sikerült is eldugnia szomszéd országba végül), nem tiltakozott ez a csoport. Nyilván az akkor politika lett volna.
Kozma György

Incifincidens
Négy fiatal összeszedte minden szemtelenségét, és a karzatról szétszórt néhány tucat narancssárga röpcédulát az ülésteremben. Gyerekcsíny. Különösen ahhoz képest, amit az állandó belépővel rendelkezők művelnek rendszeresen, ugyanott.
Révbíró Tamás


Kudarccal fejezte be munkáját a brókerbizottság. A féléves mandátum alatt nem ért el eredményt, és utolsó ülésén sem tudta elfogadni napirendjét.Szemüveg
Nincs itt semmiféle kudarc. Sőt: a történtek megajándékoztak az országot egy felismeréssel, mármint hogy Kosztolányi Dénesen túl is van élet. Demeter képviselő, a brókerbizottság elnöke ugyanis (akit a rendőrségi vallomásaiban Kulcsár bróker nemes egyszerűséggel csak Szemüvegnek nevez barátilag), akkora produkciót nyújtott, hogy a megfigyelési ügyet vizsgáló bizottság elnöke annakidején kutyafüle volt hozzá képest. El tudom képzelni, hogy együtt etetik Kosztolányi pitonját, csak az valamivel egyenesebb úton jár mindkettőjüknél.
Megyesi Gusztáv

Önagyonülésezők
A bizottság ellenzéki (Pokorni megfogalmazásában: kisebbségi) tagjai szerették volna, ha még folytathatják az ülésezgetést, de ettől a szocik elzárkóztak. Nem kellene, hogy ez Demeter Ervin és társai kedvét szegje, hiszen ezután is bármikor megtehetik, hogy leülnek egy asztal körül, és nem jutnak semmire.
Révbíró Tamás


Mivel a Sorstalanság rendezőjének megrendült a film producerében a bizalma, "a lenullázódott produkció" vezénylését Hámori András folytatja tovább, közölte Koltai Lajos a Klubrádióban.Auschwitz után
Ahogy a híres filozófus, Adorno mondaná: Auschwitz után nem lehet filmet csinálni.
Kozma György

Pofon
A hírhez nem kapcsolódik szorosan, csak a filmhez: az jutott eszembe, mekkora pofon lenne a neonáciknak (és mekkora poén nekünk, nem náciknak), ha a Sorstalanság a Nobel-díj után az Oscart is elnyerné?
Kövesdi Miklós Gábor

Hungaricum
Van nekünk egy Nobel-díjas regényünk, amit az Isten is megfilmesítésre teremtett, sugallt, hiszen már olvasás közben is filmként látja és hallja az ember a történetet. Kihasználhattuk volna Kertész Imre világhírét, készülhetett volna egy jelentős európai- magyar film, afféle kulturális belépő gyanánt az EU-ba. Ehelyett sorstalanságra ítéltetik egy már elkezdett film, mert nincs rá pénz. Pont erre nincs? Igazi hungaricum.
Andrassew Iván


Júniusban költözhet vissza az összes lakó abba budai épületbe, ahol a közelmúltban robbanás volt. A XII. kerületi önkormányzat illetékese a Klubrádióban elmondta, hogy a lakók többsége már visszatérhetett otthonába, és a lakások felújítása is megkezdődött.Bumm!
A robbanás napján az egyik esti híradóban azt mondta a tudósító: - Vizsgálják, hogy mi okozhatta a detonációt. - Az ég szerelmére, mi okozhatta volna? Hát az, hogy felrobbant egy lakás, mi más?
Révbíró Tamás


"Hihetetlen, mit kibírtunk mi, szocialisták" - siránkozik Tóbiás József pártigazgató a 168 Órában.Nehéz az élet
Például, el kellett viselniük, hogy amikor még ellenzékben voltak, akkor a Mong és György-féle brókerbotrányos könyv szerint ki kellett bírniuk, hogy az autópálya-építések során lenyúlt milliárdokból nekik csak harminc százalék jut, mert a hetven százalék mindig a kormányon lévőké. Most övék a hatalom, s a Fidesznek kell kibírnia a harmincszázalékos megaláztatást. Vigyázat: ezt a mindenkori kormány és ellenzéke közötti hetven- harminc százalékos elosztást eddig még senki se cáfolta, és a szerzőket se perelték be a magas rangú felek. Gondolom, a saját jól felfogott érdekükben.
Megyesi Gusztáv

Mitki
Ha Tóbiás úr így folytatja a pártigazgatást, lesz még egy nagy próbatétel az EU-választáson, de az csak edzőmérkőzés, ahhoz képest, ami 2006-ban vár rájuk. Csöndesen mondom: jót tett volna a párt hírnevének, növelte volna az EU-választási esélyeket, ha az Index beszámolója után hazaküldi R. W. urat, majd maga is lemond pártigazgatói posztjáról. Valóban hihetetlen, mit kibírnak, mit eltűrnek a szegény jó szocialisták. Meg mi.
Andrassew Iván

Sztálin Tóbiás
Volt egyszer egy bajszos bácsi, az úgy mondta: különös anyagból vagyunk gyúrva, mi kommunisták. Tóbiás elvtárs, ehhez tartsa magát, vagy elküldöm gyurmáért.
Majláth Mikes László


Egy szemfüles rendszergazda társadalmilag tudatos üzenetet talált a hétfő reggel óta rohamosan terjedő magyar nyelvű vírusban.tarsadalmiuzenet@virus.hu
Azóta már régen tudni lehet, hogy mi is az a társadalmilag tudatos üzenet, és azt is, hogy a szöveg május elsején jelenik meg a számítógépeken. Az "üzenet" ekezetmentesen irodott, és arrol szol, hogy itten csak valaki igaz magyar tud rajtunk segiteni, olyan nagy a baj.

A feladó két oldalról jöhetett. Ha jobbról, akkor sima az ügy. De jöhetett balról, azt a látszatot keltve, hogy ő, a vírusíró jobbos, mi pedig - ingadozók, közép ilyenek meg olyanok, elbizonytalanítottak, egyébfélék, egyszóval semmiképpen nem bigott kormánypártiak és nem is vad ellenzékiek - azt mondjuk, hogy menjen az édesanyjába a francos vírusíró, a büdös bunkaja, csak azért is éljenek a szocik, éljen a kormány!

Ha ez a balváltozat az igazi, akkor nem nehéz meglátni a háttérben Ron Werbert, esetleg az amerikai tanácsadókat. Következik a Fidesz. Vagy a Jobbik.

Minket, szerencsétlen vírushordozókat meg tovább rág a féreg, és megesz a penész.
Szabados Gábor

Védegylet
Eddig nem sok tisztán hazai fejlesztésű komputervírusról tudtunk, én konkrétan egyről sem. A dicső magyar nemzet ezennel magasra emelheti fejét, és büszkén mutathatja fel az új produktumot: "Szeretem, mert magyar!" A háttérben pedig Pándi András és a balástyai rém cinkosan összemosolyog.
Révbíró Tamás


Az EU-lomtalanítás nevű rendezvény szervezői április 28-ig várják a lakosság tárgyait.És ez még nem minden
Rövid felsorolás, én mitől szeretnék megszabadulni az EU-csatlakozás alkalmából: jatt, paraszolvencia, csúszópénz, a nevetséges magyar 1 forintos, hajléktalanok az aluljárókban és másutt, szociálisan ellátatlanok, sportkeverék fűmag, melyből banánfától köcsögfáig minden kinő, munkanélküliek 90 százaléka, az újpesti pinceborozó lejárójában végre verjem be a fejem (mert akkor legalább 175 centi lennék), mániáimtól és depreszszióimtól, sörpocakomtól és potenciális zavaraimtól, a fasisztáktól és a törökméztől, mert abba beleragad a műfogam.
Majláth Mikes László

Magamat hagynám kívül
A szorongó, agresszív, hipokrita önmagamat hagynám ott, akit ilyenné alkotott a béemes álkommunizmus negyven éve, s aki most retteg a szabadságtól, a versenytől, a megmérettetéstől, az eredetiség kihívásaitól.
Kozma György


Letartóztatták Saleh Taybeert, a Gárdonyi téri mecset imámját, mert a bizonyítékok arra utalnak, hogy terrorista merényletet tervezett egy múzeum ellen.Madarat tolláról?
Amikor lassan tíz éve a regényemet írtam, s kiderült, hogy muszlim őseim vannak, logikusnak tartottam, hogy betérjek e vallásba, mert világos volt, hogy az ide tartozók többsége teljesen átlagos, hol jó, hol rossz embertársunk, és ha az őseimnek jó volt, biztos én is tanulok belőle. Ugyanígy jártam el a keresztény és zsidó őseim felbukkanásakor is. Jártam imádkozni, Koránt tanulni, ahogy jártam evangéliumi bevezető órákra és zsidó jesivába is. A legtöbb vallási közösségből azért koptam ki, mert azt vettem észre, hogy teljesen lehetetlen személyes kérdésekről szót váltani. Mintha arra használnák a résztvevők a vallási elragadtatást vagy érdeklődést, hogy ne kelljen magánjellegű problémáikról beszélniük. Mindenesetre álmomban nem jutott volna eszembe, hogy ez a joviális, kiegyensúlyozott, tekintélyes ember egyetért azokkal a néha átutazó és a szélsőségeseket szövegben támogató szónokokkal, akik az ujgur, a csecsen és a palesztin népek elnyomóit ostorozták. Ha rákérdeztem egy-egy hittestvérnek fölvetve, hogy nem túlzás-e, ahogy egyesek beszélnek, kitérő válaszokat kaptam. (Csak Izraelben lehet olyan arabokat találni, akik megértik a zsidók önvédelmi szempontjait, de ők is előbb körülnéznek, nem hallja-e őket valaki, hogy barátságosak egy zsidóval.) Már évek óta nem járok a mecsetbe (emlékszem, valaki már akkor mesélte, hogy a "magyarok nem járnak", és lassan értettem csak meg, hogy talán félnek), de nem örülök ennek, sőt elszomorít. Szerintem tragikus, hogy egy ilyen sokszínű kultúrát eltérítenek a szélsőségesei. Az egyetlen hely volt Pesten a mecset, ahol ha napközben elfáradtam, be lehetett menni, és senkit nem zavart, ha elszundítottam.
Kozma György


Nem ellenfélként, hanem leendő partnerekként tekintenek a britek a magyar gazdákra - nyilatkozta a Népszavának Mike Calvert, az Angol Királyi Mezőgazdasági Társaság vezérigazgatója.Uszíts
A brit farmerek irántunk táplált jóindulatát majd akkor hiszem el, ha a Stilton sajt vagy a Guinness sör címkéjén meglátom Usztics Mátyás arcképét.
Révbíró Tamás


Országos kampányt indít a munkaügyi tárca az EMMA megismertetésére. A május elsejétől működő Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisból a munkavállalók, a munkáltatók és az illetékes hatóságok is naprakész információkat szerezhetnek a munkavállaló foglalkoztatási helyzetéről - írja a Népszava.Nemma
Nem tudom, jól értem-e. Vajon arról van szó, hogy ez a rendszer nyilvántartja, kinek van munkája, és akinek nincs, annak ajánl valamit? Mert ha igen, az világraszóló előrelépés, a legfejlettebb országok is könyöröghetnek a receptért. De tartok tőle, hogy félreértek valamit, nálunk ugyanis a nyilvántartásokat inkább arra szokták volt használni, hogy tudják, ki nem kaphat sehol semmiféle munkát.
Révbíró Tamás


Holland orvosok apró, csillag, illetve szív alakú platina ékszereket ültettek be hét ember szemébe, a kötőhártya alá.Pearcing
Bár jómagam nem viselek testékszert, nagy híve vagyok, mert tetszik. Jópofa, szellemes, és abszolút hagyományőrző díszítése az embernek, földrészeken, ezredéveken átívelően.
Gyönyörködve nézem a fiatalokat, akikből a legváratlanabb helyeken lógnak ki mindenféle csillogó fémdarabok. Onnan is, ahol esetleg én nem látom, mert oda nem ér el a pillantásom.
Amúgy kimondhatatlan örömömre se a pearcingkorból mostanában kinőtt lányom, se az öccse nem dőlt be a hosszú évek óta tartó és egyre inkább vagányodó divatnak. Amely divat lényegében az egész emberi testet meghódította, a fültől a köldökig, az orrtól a sunáig, az Achilles-íntól a mellbimbón át a nyelvig, és persze az egyik fő szám a szemhéj, amely komoly nézéssel ruházza fel az odaoperált gyűrűcskék tömkelegétől elnehezült pillantású gazdáját.
És most már maga a szemgolyó is pearcingcélpont, csoda, hogy eddig kellett rá várni. Az ember belenéz a másik kötőhártyájába, és elvarázsolódik a reásugárzó csillagfénytől, szívüzenettől. És akkor még nem beszéltem a beültető orvosok öröméről.
Szabados Gábor


Besúgóbotrányok borzolják a popszakmát. A sajtóban három fedőnév merült fel: Dalos, Dobos és Dejkó. Részben már tudni, kik rejtőztek mögöttük.Hír
Fodor Ákos fenti című verse a múlt század hetvenes éveiből való, de napjainkban szólal meg igazán érvényesen. Végzetes száguldásunk lassított filmjét / nem tűrte tovább tétlenül játszani: / mohón betört a múltba (azóta / a legváratlanabb dolgokra számíthatunk, / onnan is) - jó lesz figyelni.
Révbíró Tamás


Ma a jobboldali sokszínűség letéteményese a Magyar Demokrata Fórum - nyilatkozta Dávid Ibolya a 168 Órában.Szebb a szürke
Azért nem bánnám, ha nem fogná be az egész spektrumot, és inkább egy kicsit szürkécske maradna.
Andrassew Iván

Ma
Jól mondja az elnök asszony. Ma. De mi lesz holnap?
Szabados Gábor

Sokkszínű
Hát igen, e párt már kezdetben is eléggé sokszínű volt Csurkával, mint alelnökkel. Ma is elég széles a paletta Balogh Lászlótól Csapody Miklósig - és ez csak az ábécé eleje. Dávid kijelentését így fordítanám le aforizmára: Sehol a világon nem található ilyen kevés ember között ilyen kevés egyetértés.
Révbíró Tamás

Hány szín?
Ha az MDF Dávid Ibolyával szembenálló potentátjait nézem, Lezsáktól kezdve Balsain át Horváth Balázsig, meg pláne Hende Csabáig, akkor igazat kell adnom az elnök asszonynak, legalábbis annyiban, amennyiben a kétszínűség is voltaképpen sokszínűség. Több színt nem látok.
Megyesi Gusztáv
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.