Az elveszett város fosztogatói

Varga Ferenc József
2010. 10. 31.
25-30 ezer fős leépítésre lehet számítani, ha a kormány tartani akarja a 3%-os hiánycélt. Ha belegondolunk, ez egy nem is olyan kicsi magyar város lakossága. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik nevét nem vállaló, arcát eltakaró, hangját eltorzító főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a kormány valójában egy teljes város leépítését tervezi. A Hócipőnek adott interjúból kiderül, mely településtől kell elbúcsúznunk 2011-ben.

Károly (főosztályvezető): Esztergomtól.

Hócipő: Miért pont Esztergomot szemelték ki? Fontos történelmi városunk, turizmusa is jelentős.

Károly: Ez az önkormányzati belharc gazdaságtalanná tette a működését, így indokoltnak és jó döntésnek tartjuk, hogy a tervezett 30 ezer embertől ily módon szabaduljunk meg.

Hócipő: Mi lesz a város helyén?

Károly: Egy nagy tó, amelyet még Meggyes Tamás, az előző polgármester kezdett el ásni. Szerintem ő egy előrelátó ember volt, tudta, mire lesz jó a tavacska.

Hócipő: Tehát az egész város eltűnik a Föld színéről, csak egy mesterséges állóvíz lesz a helyén...

Károly: Nem tűnik el, csak átalakul és gazdaságosabb lesz a működése.

Hócipő: Magyarán Esztergom állami tulajdonba kerül.

Károly: Mondhatjuk így is, és persze, aki az állami Esztergomba való visszalépést választja, attól nem vonjuk le a 98%-os adót a végkielégítéséből.

Hócipő: Akartam is kérdezni, hogy kap-e a leépített város végkielégítést. Ezek szerint igen.

Károly: Naná, hiszen ha nem kapna, nem tudnánk behajtani a végkielégítés-adót!

Hócipő: És mi lesz, ha mindenki visszalép az állami városba? Akkor nem vonhatják le a 98%-ot!

Károly: Nem is. Akkor csak 97-et vonunk le.

Hócipő: Ön szerint mihez kezd majd az a 30 ezer ember, aki város nélkül marad?

Károly: Államilag támogatott továbbképzéseken vehetnek részt és új várost kereshetnek.

Hócipő: Nem kerül ez így többe, mintha nem építenének le senkit?

Károly: De igen.

Hócipő: Akkor miért jó?

Károly: Magyar hagyomány. Mi pedig egy konzervatív kormány vagyunk.

Hócipő: Ha már a hagyományoknál tartunk, van az ominózus városban egy japán autógyár - néhány japán munkatárssal.

Károly: Ők is részt vehetnek a továbbképzéseken. Van foltvarró tanfolyam, virágkötészet, dobozragasztás...

Hócipő: És gondolom, ők is kereshetnek új várost.

Károly: Persze. Még a repülőjegyet is kifizetjük nekik. Biztos régen látták már Tokyot! Újnak hat majd.

Hócipő: Ha nem sikerül tartani a 3%-os hiánycélt, számíthatunk újabb városok elbocsátására?

Károly: Hogyne! Addig próbálkozunk, amíg nem sikerül elérni a az említett sarokszámot.

Hócipő: Tehát elmennek a végsőkig?

Károly: Persze! Ha szükséges, leépítjük az egész országot!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18  •  VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.