Vezetékes mobiltelefon

Varga Ferenc József
2010. 08. 25. · Hócipő 2010/17

Az egyik nagy mobilcég új termékkel rukkolt elő. Számos ügyfél sírja vissza a vezetékes telefon hosszú időszakát, mert szerintük a „drótos” sokkal olcsóbb volt, s nem vette el az emberek eszét, hisz nem vihettük magunkkal a munkába, a színházba, a kirándulásra. Az idők szavára azonban hallgatni kell, így a megszokott tárcsás, „háborús” készülékek helyett a közkedvelt okostelefonok egyikét alakították át hagyományossá. Az Állj-phone egyik alapszolgáltatása a GPS, amely a lakásban való tájékozódást segíti elő. Ha például egy panellakásban valaki ki akar menni a konyhába, csak felemeli a kagylót, és egy kellemes női hang elnavigálja: Menj előre 3 centit majd fordulj balra!



HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.