Kövérkés magyar euró
Varga Ferenc József
2010. 08. 11. · Hócipő 2010/16
Ugyan messze van még az eurózónához való csatlakozás, elemzők szerint nem lehet teljességgel kizárni, hogy a kabinet már a jövő héten dönt az új pénznem bevezetéséről. Ennek alapja az lehet, hogy bizonyos források szerint kormánykörökben arról beszélnek, miben különbözzön a magyar euró a más országokbélitől. Sokan szeretnék viszontlátni a forint bankjegyeken megszokott történelmi személyeket, többek között Deák Ferencet, aki jellegzetes bajuszviseletével testesíti meg a magyar idolt. Persze akadnak olyanok is, akik új szimbólumokat látnának a magyar eurón. Az arany középút egy hasonlóképp bajszos magyar államférfi, Kövér László lehet. A királyok körét természetesen Orbán Viktor bővítené, az egyéb jelképek között pedig vezető helyen áll a Nemzeti Együttműködés.
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18 • VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve!
Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is!
Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is
Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut
Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is
Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot
A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona
Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues