Fekete-fehér, igen-nem

Varga Ferenc József
2010. 05. 15.
Bár az MSZP - élén Mesterházy Attilával - néhány nappal korábban még zöld utat adott a Jobbiknak a nemzetbiztonsági bizottságban, csütörtökön már - szintén Mesterházy nyilatkozatából - az derült ki, hogy a szocialisták mégis határozottan elutasítják a Jobbik bárminemű pozícióhoz jutását az említett testületben. A Hócipő megkereste Mesterházyt, aki eleinte hajlandó volt nyilatkozni, később azonban elzárkózott a riporttól.

Hócipő: Tegnap megalakult az új Országgyűlés.

Mesterházy: Igen. Nagyon örülök neki.

Hócipő: Örül az ellenzéki szerepnek?

Mesterházy: Nem, és ennek az egész új Országgyűlésnek sem.

Hócipő: Az imént azt mondta, hogy örül neki.

Mesterházy: Nem mondtam.

Hócipő: Végül is mindegy. Biztosan én emlékszem rosszul.

Mesterházy: Megesik az mindannyiunkkal.

Hócipő: Hogyan élte meg, hogy a pénteki alakuló ülésen eltévesztették a nevét?

Mesterházy: Apróság! Sőt, nekem már Lendvai Magda elnökasszony is mondta, hogy rossz a névmemóriám.

Hócipő: Ezek szerint nem zavarta, hogy a korelnök, Horváth János önt Miklósnak nevezte?

Mesterházy: Hát... nem tudom, ő mit szólna, ha én egyszer csak Horváth Bendegúzra keresztelném!

Hócipő: Térjünk a tárgyra!

Mesterházy: Jó.

Hócipő: Ön kedden még azt nyilatkozta...

Mesterházy: Nem jó.

Hócipő: Mi nem jó?

Mesterházy: Semmi.

Hócipő: Kedden, az Országgyűlés alakuló ülését megelőző egyeztetésen még elfogadta, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban a Jobbik is pozícióhoz jusson. Csütörtökön teljesen másképp vélekedett. Ezt mivel magyarázza?

Mesterházy: Aszongya... hogy is volt? Kedden... reggel elmentem a közértbe, utána volt egy nem t'om milyen találkozó, aztán valamiért mutattak a tévében... de erre az egyeztetősdire nem emlékszem. Szerintem az nem én voltam.

Hócipő: De a felvételek szerint ön volt.

Mesterházy: Honnan tudja, hogy nincs egy ikertestvérem? Az is lehet, hogy van egy hivatalos Mesterházy-imitátor.

Hócipő: Biztos, hogy Ön volt. Ön azt mondta, hogy a Jobbik benne lehet a nemzetbiztonsági bizottságban.

Mesterházy: Nem. Nem lehet benne, mert egy ilyen párt képviselője ne legyen!

Hócipő: Ezt mondta csütörtökön.

Mesterházy: Nem mondtam. Most mondom.

Hócipő: Végül is mindegy, hiszen a Jobbik már nem pályázhat a posztra. Viszont a költségvetési bizottság az övék.

Mesterházy: Helyes. Így minden választó akarata érvényesül. A Jobbik is egy parlamenti párt, nekik is kell adni valamit.

Hócipő: Mi a véleménye Vona Gábor gárda-mellényes parlamenti esküjéről?

Mesterházy: Hát... ő abban szeret, joga van hozzá. Otthon én is olyan ruhában vagyok, amiben jól érzem magam. Vona meg otthon érzi magát a Parlamentben, gondolom.

Hócipő: Fogadjunk, hogy két nappal később el fogja ítélni a Jobbik-vezető magatartását!

Mesterházy: Már most elítélem! Egy betiltott, félfasiszta szervezet egyenruhájában megjelenni...!

Hócipő: Látja? Az előbb teljesen mást mondott.

Mesterházy: Persze, mert... mert félreértettem a kérdést. Fogalmazzon egyszerűen!

Hócipő: Igyekszem. Hisz az új kormány hatékonyságában?

Mesterházy: Igen.

Hócipő: És most? Hisz az új kormány hatékonyságában?

Mesterházy: Nem.

Hócipő: Látja? Most is mást mondott!

Mesterházy: Mert közben esett a forint árfolyama.

Hócipő: Jó, akkor valami semlegeset kérdezek: szereti a lecsót?

Mesterházy: Igen.

Hócipő: Szereti a lecsót?

Mesterházy: Nem.

Hócipő: Szögezzük le: ön nem egy határozott ember.

Mesterházy: Ezt a leghatározottabban visszautasítom!

Hócipő: Kérdezhetek még valamit?

Mesterházy: Igen.

Hócipő: Akkor kérdezek...

Mesterházy: Ne kérdezzen semmit, mert mennem kell. Amúgy sem akartam interjút adni maguknak!

Hócipő: Az elején még egészen nyitott volt.

Mesterházy: Hmm... ezt majd még később eldöntöm! Viszlát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18  •  VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.