Elmebaj
Ma volt a holnap tegnapja
Varga Ferenc József
2009. 12. 26.
A rendkívüli melegben minden magyar sípálya bezárt, és nem érdemes elmenni a határ közelében fekvő szlovén, osztrák, és szlovák pályákra sem. Ellenben nyitásra készülnek a strandok, de miután a hideg visszajön, így ismét bezárnak és a sípályák fognak újra kinyitni, majd megint a strandok, és megint a sípályák. És ez nyáron is így lesz.A Jedi visszatér
Torgyán József, az egykori FKgP-elnök ismét indul a választásokon - ezúttal az általa alapított Torgyán-Kisgazda-Koalíció zászlaja alatt. Torgyán annyira bízik a sikerben, hogy már meg is rendelt 10 kiló chilei cseresznyét, valamint egy fehér koncertzongorát a Földművelésügyi Minisztérium számára.
Nagyon fáj!
Angol tudósok bebizonyították, hogy az együttérzés az emberekben nemcsak azt jelenti, hogy átérzik a másik fájdalmát, hanem a másik szenvedése láttán ők maguk is fájdalmat éreznek. A kísérletet Bajnai Gordonon is elvégezték oly módon, hogy a szeme láttára megvonták a brit miniszterelnök havi fizetését és összes juttatását. A kísérlet előtt közölték Bajnaival: "Fájni fog!". És fájt neki!
Fontos hír
Tarlós István boldogan emlékszik vissza gyermekkora karácsonyaira. A politikus idén is családi körben ünnepel és a hagyományos ételek sem hiányoznak az asztalról. Más politikusok nem így ünnepelnek. Lendvai Ildikó például biztos Metál Karácsony-koncertre ment a haverokkal, Orbán Viktor az aluljáróban cigizhetett, Oszkó Péter pedig talán azt sem tudja mi az a karácsony.
Hülye viccek
Állítólag csak meg akarta ölelni a pápát az a 25 éves svájci-olasz nő, aki Szenteste, a Szent Péter Bazilikában rá akart ugrani XVI. Benedekre. Az egyházfő megtántorodott és elesett, de nem lett komoly baja. A George Busht 2008-ban cipővel megdobó iraki újságíró is csak meg akarta mutatni az amerikai elnöknek, hogy milyen szép lábbeliket lehet kapni a Közel-Keleten.
Füstbe ment reklámterv
A Le Monde című tekintélyes párizsi lap első ízben választotta meg az év emberét - a sikeres brazil elnök Luiz Inacio Lula da Silva személyében. Ha 2006-ban kezd hozzá a projektnek, akkor minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc lett volna a Le Mond évének embere. Akkor ugyanis a magyar miniszterelnök miatt naponta több milliószor hangzott el a lap neve, remélve, hogy Gyurcsány Le Monde!
Bumm!
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerint szavatolni kell Ororszország nukleáris elrettentési erejét. Ezért a nagyhatalom tovább munkálkodik atomrobbanófejeket hordozó rakéták új generációjának kifejlesztésén. A rakétákat azonban - az olcsóbb előállítás okán - Kínában gyártják, így ha selejtesek lesznek, akkor azért, ha nem, akkor meg azért lesznek hatékonyak.
Medvegyev megint
Az orosz elnök azt nyilatkozta, hogy szeretné megtiltani az alkoholfogyasztást a közlekedésben résztvevőknek. Oroszországban ugyanis egy nemrég született törvény lehetővé teszi a járművezetőknek, hogy 0,3 ezrelékes véralkoholszintig volánhoz ülhessenek. Akkor minek a rakéta? Beülnek az autóikba, és a világ már is el van rettentve!
Miért érdekes?
R. Kárpáti Péter, a Barátok közt sztárjának gyermekei már nagyok, így a karácsonyi készülődésből ők is kiveszik a részüket. A színész azt is elárulta milyen ételek kerülnek terítékre náluk. A szomszédjában lakó Kovács Erzsi néni is készült a karácsonyra, a 153 méterrel arrébb lakó Varga-családról nem is beszélve. És persze ne feledkezzünk meg Bodnár Endréről sem, aki egy másik kerületben lakik...
Csínján a szavakkal!
A modellből lett énekesnő, Kustánczi Lia nem örül annak, ha bántják a zenéje miatt. Nem érti, hogy miért a rosszindulat és az általános közöny. Azt sem érti, hogy miért teszik fel a kérdést: ki az a Kustánczi Lia? És azt sem, hogy a "zene" szó használatakor miért mondják neki: "Ne fogjunk könnyelműen a húrok pengetéséhez!"
Erre inni kell!
A providence-i Brown Egyetem kutatói szerint a whisky lényegesen rosszabb másnaposságot okoz a vodkánál. Köszönöm az információt. Ezentúl a rendes két whiskym után beküldök még 2-3 vodkát, hátha jobban leszek másnap!
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues