A lebukottak

Ma volt a holnap tegnapja

Varga Ferenc József
2009. 11. 28.
A Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős ítélete szerint a vecsési számlagyár ügyében a több mint félszáz vádlott közül hárman letöltendő szabadságvesztést kaptak. A három elítélt az internetről akarta letölteni a büntetést, de az internetjük olyan lassú, hogy jobbnak látták önként bevonulni a börtönbe.

I shot the sheriff
Január elsején áll munkába hazánk első seriffje Polgáron. A hajdú-bihari település képviselő-testülete csütörtökön döntött a seriff személyéről. A főszerepben: John Wayne. Ezzel egyidejűleg munkába lépnek az első magyar vadnyugati rablóbandák is.

Jó az anyag, mi?
Bencsik András nevén fehér port tartalmazó borítékot küldtek Kovács Péternek, a XVI. kerület fideszes polgármesterének. A rendőrség lezárta az irodákat, a dolgozók egy ideig nem hagyhatták el a helyszínt. Sokan bosszankodtak, többen azonban örültek, hisz végre extra cukorral ihatták meg a kávét.

Súlytalanság
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője Andor László szociális és munkaügyi uniós posztjáról úgy nyilatkozott: Magyarország az európai bizottságban súlytalan tárcát kapott. Andor László azonban örül a kinevezésnek, hisz így végre az ő tárcája súlyosabb lehet.

Kto éta? Éta Viktor.
Diplomáciai források szerint Orbán Viktor alaposan túlkommunikálta múltheti, oroszországi látogatását. A Fidesz elnöke azt állítja: tárgyalt Putyinnal, míg bizonyos források ezt határozottan cáfolják. Navrasics Tibor állítja: Putyin mögött is Lendvai Ildikó és az MSZP áll, így akarják lejáratni a magyar jobboldalt. Orbán Viktor szerint Putyin maga kérte fel az egykori Szovjetunió újraegyesítésére és vezetésére.

Gondold meg és igyál
Gráf József agrárminiszter a pálinkát éltette egy miskolci pálinkafőzde bővítésének átadásán. A miniszter szerint a szeszipar hazánk sikerágazata és a kormány ígértéhez híven a magyar pálinkatermelők a jövőben komoly támogatásra számíthatnak. Az eseményen néhány kupica után inkább a vendégek szorultak támogatásra.

Rossz a levegő!
Mind az USA, mindpedig Kína jelezte: csökkentené károsanyag-kibocsátását a globális felmelegedés elleni védekezésként, bár két héttel a koppenhágai klímacsúcs előtt ezek csak szimbolikus gesztusok, mintsem komoly tettek. Több környezetvédő máris javaslatot tett a károsanyag-kibocsátás csökkentésre: szerintük minden politikus maradjon otthon!

Hal a tortán
Egy férfi főzni tört be az Egyesült Államokban egy lakásba. A tulajdonos hölgy hazaérve meglepődve látta, hogy egy idegen sürgölődik a konyhájában. A kérdésre, hogy mit keres ott, férfi azt a magyarázatot adta, hogy a nagynénje lakásában van, csak a nagynéni épp nincs otthon. Magyarországon közben két tréningruhás, mátészalkai lakos olvasni tört be egy lakásba, de aztán úgy döntöttek, hogy inkább rendet raknak a szobákban. A nénikéjüket!

Lerágott csont
Őseink többnyire nagyvadra vadásztak, ám egy spanyolországi barlangban lerágott madárcsontokat találtak, ami azt bizonyítja, hogy a szárnyast sem vetették meg. Olyannyira nem, hogy megtalálták az első, 18 ezer éves madárinfluenza vírus ásványba fagyott maradványát is.

Lapos (2D ultraslim) kisbaba született
Vakbélgyulladásnak hitte gyermekét egy kismama. A 37 éves nő panaszai alapján az orvosok is vakbélgyulladásra gyanakodtak, ám egy órával később egészséges fiúgyermeket segítettek a világra. Az orvosok szerint a terhességnek semmi látható jele nem volt. Elég girhes lehet a kismama! Amúgy még jó hogy nem náthának nézte a gyereket, mert akkor egy orrcseppel meg egy "pézsével" meg lett volna az abortusz.

Nem áll a zászló
Ismét egyre több a válás azok között az amerikai katonák között, akik számára a kilenc éve tartó folyamatos hadviselés komoly stresszt okoz. Házaséletük kudarcának oka: unják, hogy mindig, mindenhol lőni kell!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.