Tengerre magyar!

Dési János

2023. 08. 23. · Hócipő 2023/18

Ha valaki megérti Mészáros Lőrinc olthatatlan vágyakozását a kék tengerek, a szép hajók és az örök szépasszonyok iránt – az én vagyok.

Én ugyanis az egész gyermekkoromat hajón töltöttem. Gyors klippereken, kis jollékon, kecses fregattokon, méltóságos tomporú karavellákon. A „Fecskék és Fruskákból” tudom, hogy néha széllel szemben is lehet. És ma is hálával gondolok a bölcs Daniló kapitányra, aki először vitt el Jadran nevű sónerén az Adriára, miközben én Dékány András regényeit olvastam. Azóta is szeretem a dalmát partokat. Long John Silvertől a grogfőzés tudományát lestem el, Fülig Jimmytől azt, hogy nem kell mindig egészen pontyosan fokalmászni azt a cikert. Nemo kapitány a tengermélyek világát mutatta meg nekem, és Grant kapitány gyermekei azt, hogy a jó tengerész nem adja fel könnyen. Minden fontosat ismerek hát a tengerekről, Kolumbuszról és tojásáról. A Titanic szomorú útjáról még iskolai dolgozatot is írtam. (Tartalom: 5, helyesírás: 3, külalak: 2)

Mészáros Lőrinc példája most újra felébresztette bennem az örök vándort, a hét tenger ördögét. Ugyan én nem vagyok gáz- és viccszerelő, mint ő – de vállalom a kihívást, ahogy ma mondják jobb felcsúti körökben: a cselendzset. Kapaszkodj Lőrinc a sprayhood alatt, miközben én már a második szálinghoz mászva igazgatom a grószt.

Persze ez a történet mindenkinek máshol kezdődik. Lőrincnek akkor, amikor beficcen neki két állami megrendelés dupla áron, vagy egy harmincöt éves koncesszió utak felújítására. Esetleg egy egyetemet kell helyrepofoznia, vagy a tűzoltókra kell biztosítást kötnie – miután hallhattuk, hogy biztosítóval üzletelni pazarlása az állami pénzeknek, mert úgyis ők járnak jól. (Pintér pedagógiai és rendőrminiszter szíves közlése.)

Nekem kicsit korábban indul a szezon.

Mikor már hosszabbodnak a napok, és a kabátot sem húzzuk oly fázósan össze magunkon, amikor lassan el lehet hinni, hogy nemsokára végre vége a szörnyű télnek, és jön az a kellemes, langy nyár – már a hajókról álmodunk. Számolgatjuk a hónapokat, a heteket, aztán már a napokat, hogy mikor szállunk a fedélzetre. És ahogy afféle nagyképű hajósokhoz illik, baráti társaságokban olyasmiket mondunk, hogy „emlékszel, amikor a spinakker elakadt a hatos szélben?” vagy „nagyon jó volt a grósza annak a teknőnek, bár csak betekerős, de a spinákert egyszer sem húztuk fel”, „aztán luvoltunk egyet”. Ja, és a kiszera méra is bávatag.

És akkor a többiek szemében – akik természetesen egyszerű, lenézett szárazföldi patkányok – irigység gyúl, hogy nekünk rövidesen milyen jó lesz majd, amint könnyedén siklunk a szelek szárnyán, azon a vadítóan kék és simogató Adrián. Miközben a sós tengeri levegő hűti arcunkat, a hátsó decken a lábunkat lógázzuk, gyönyörködünk a partig leérő, nagy kopár hegyekben. És persze könnyű fröccsöket és gyors travaricákat iszunk. Hogy aztán este megint valami csoda kis kikötőben vessünk horgonyt, ahol a szakács a fél órája kifogott halat dobja fel a faszenes sütőre, csak nekünk.

Megértem, ha a Mészáros család, elfáradván a pénz utáni hajszában, valami aktív kikapcsolódásra vágyik, fiatalkori, romantikus vágyait hajszolva hét tengerek ördögei szeretnének lenni ők is.

Ebben bizonyára sokat tud segíteni a 14 fős személyzet – persze ebben benne szerepel a hajópincér, a steward, a szakács, a matrózok, a kormányosok, a gépészek, na és a kapitány. Nem beszélve a fedélzetmesterről, akiről Rejtő óta tudjuk, hogy ritka köztük a normális.

Engem mondjuk zavarna, hogy minden nyaraláshoz meg kell jegyezni ennyi új nevet. De a hajózási szakirodalom ehhez is nyújt segítséget. Wagner úr, vagy ahogy baráti körben inkább ismerik, a „Kékszakállú Wagner” mindenkit Sztrovacseknek szólított. És ebből nincs gond.

Sztrovacsek fiam – két fokkal tekerje nekem balra a kormányt – éppúgy elhangozhat a kormányosnak, mint hogy „Ma grízes tésztát kérünk végre vacsorára a hülye lobster helyett, Sztrovacsek chef úr”. És máris kihúzva a méregfoga az efféle túra veszélyeinek.

Amúgy az efféle nyaralás egyik nagy előnye, hogy nem kell másokkal törődni, mi magunk vagyunk – és a 14 főnyi személyzet – ott kötünk ki, ahol akarunk. Persze, ha három-négy hónappal előbb lefoglaltuk a kikötőhelyet, és befizettük az éjszakánkénti egymilliónál kezdődő díjat, mert efféle sajkák azért nem férnek el olyan egyszerűen.

A hajózás egyesülés a természettel – mondják sokan. És ennek még az a 130 ezer liter gázolaj sem mond ellent, amit beletöltenek egy ekkora járműbe. 130000 liter dízelolaj. Egy óra alatt 300 liter simán elmegy, ha kicsit megnyomják a gázkart, mert az asszony vízisíelni akar. És egy hónapnyi nyaralásban több fogy el, mint két átlagos dízelautó teljes élettartalmának a fogyasztása. (Ha darabját 300 ezer kilométerrel számoljuk.)

És nyilván viccesen emlegetik holdfényes estéken, amikor a 3 generátor gyengéden duruzsolva fejleszti az áramot, amivel három-négy falu ellátását is könnyedén lehetne biztosítani, hogy nem a méret a lényeg. „Nem hát” – nyerít fel valaki az egyik tat jacuzzijából, és hozzáteszi, hogy míg ez a hajó kicsit több, mint 62 méteresre nőtt, addig egy balatoni komp – idézzük csak fel, hány autó, busz fér rá – mindössze 45 méter hosszú. Jogos a felvetés, akkor kinek van nagyobb?

A természetközeliség azonban mindent megér. Alig 5-6 méter magasan, az első deckről nagyszerűen látszik a víz, és innen a sirályok izgalmas világához is közelebb vagyunk.

Egy efféle kis játékszer éves fenntartása 7 millió dollár körül indul, ami – jelen állás szerint – erős 2500000000 forint felett jár. S miután a költségvetési hiányok miatt éppen eladták a tűzoltók, a postások, a vasutasok a rendőrök üdülőit – hogy a helyén aztán közpénzből megtámogatva luxusszállodák nőjenek ki a földből –, direkt jó, hogy maradnak még helyek, ahol nyugodtan pihenhetünk pár napot szeretteink társaságában.

A Hócipő legolvasottabb cikkei

A Hócipő legfrissebb cikkei

archívum

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.

Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.