Tengerre magyar!

Dési János

2023. 08. 23. · Hócipő 2023/18

Ha valaki megérti Mészáros Lőrinc olthatatlan vágyakozását a kék tengerek, a szép hajók és az örök szépasszonyok iránt – az én vagyok.

Én ugyanis az egész gyermekkoromat hajón töltöttem. Gyors klippereken, kis jollékon, kecses fregattokon, méltóságos tomporú karavellákon. A „Fecskék és Fruskákból” tudom, hogy néha széllel szemben is lehet. És ma is hálával gondolok a bölcs Daniló kapitányra, aki először vitt el Jadran nevű sónerén az Adriára, miközben én Dékány András regényeit olvastam. Azóta is szeretem a dalmát partokat. Long John Silvertől a grogfőzés tudományát lestem el, Fülig Jimmytől azt, hogy nem kell mindig egészen pontyosan fokalmászni azt a cikert. Nemo kapitány a tengermélyek világát mutatta meg nekem, és Grant kapitány gyermekei azt, hogy a jó tengerész nem adja fel könnyen. Minden fontosat ismerek hát a tengerekről, Kolumbuszról és tojásáról. A Titanic szomorú útjáról még iskolai dolgozatot is írtam. (Tartalom: 5, helyesírás: 3, külalak: 2)

Mészáros Lőrinc példája most újra felébresztette bennem az örök vándort, a hét tenger ördögét. Ugyan én nem vagyok gáz- és viccszerelő, mint ő – de vállalom a kihívást, ahogy ma mondják jobb felcsúti körökben: a cselendzset. Kapaszkodj Lőrinc a sprayhood alatt, miközben én már a második szálinghoz mászva igazgatom a grószt.

Persze ez a történet mindenkinek máshol kezdődik. Lőrincnek akkor, amikor beficcen neki két állami megrendelés dupla áron, vagy egy harmincöt éves koncesszió utak felújítására. Esetleg egy egyetemet kell helyrepofoznia, vagy a tűzoltókra kell biztosítást kötnie – miután hallhattuk, hogy biztosítóval üzletelni pazarlása az állami pénzeknek, mert úgyis ők járnak jól. (Pintér pedagógiai és rendőrminiszter szíves közlése.)

Nekem kicsit korábban indul a szezon.

Mikor már hosszabbodnak a napok, és a kabátot sem húzzuk oly fázósan össze magunkon, amikor lassan el lehet hinni, hogy nemsokára végre vége a szörnyű télnek, és jön az a kellemes, langy nyár – már a hajókról álmodunk. Számolgatjuk a hónapokat, a heteket, aztán már a napokat, hogy mikor szállunk a fedélzetre. És ahogy afféle nagyképű hajósokhoz illik, baráti társaságokban olyasmiket mondunk, hogy „emlékszel, amikor a spinakker elakadt a hatos szélben?” vagy „nagyon jó volt a grósza annak a teknőnek, bár csak betekerős, de a spinákert egyszer sem húztuk fel”, „aztán luvoltunk egyet”. Ja, és a kiszera méra is bávatag.

És akkor a többiek szemében – akik természetesen egyszerű, lenézett szárazföldi patkányok – irigység gyúl, hogy nekünk rövidesen milyen jó lesz majd, amint könnyedén siklunk a szelek szárnyán, azon a vadítóan kék és simogató Adrián. Miközben a sós tengeri levegő hűti arcunkat, a hátsó decken a lábunkat lógázzuk, gyönyörködünk a partig leérő, nagy kopár hegyekben. És persze könnyű fröccsöket és gyors travaricákat iszunk. Hogy aztán este megint valami csoda kis kikötőben vessünk horgonyt, ahol a szakács a fél órája kifogott halat dobja fel a faszenes sütőre, csak nekünk.

Megértem, ha a Mészáros család, elfáradván a pénz utáni hajszában, valami aktív kikapcsolódásra vágyik, fiatalkori, romantikus vágyait hajszolva hét tengerek ördögei szeretnének lenni ők is.

Ebben bizonyára sokat tud segíteni a 14 fős személyzet – persze ebben benne szerepel a hajópincér, a steward, a szakács, a matrózok, a kormányosok, a gépészek, na és a kapitány. Nem beszélve a fedélzetmesterről, akiről Rejtő óta tudjuk, hogy ritka köztük a normális.

Engem mondjuk zavarna, hogy minden nyaraláshoz meg kell jegyezni ennyi új nevet. De a hajózási szakirodalom ehhez is nyújt segítséget. Wagner úr, vagy ahogy baráti körben inkább ismerik, a „Kékszakállú Wagner” mindenkit Sztrovacseknek szólított. És ebből nincs gond.

Sztrovacsek fiam – két fokkal tekerje nekem balra a kormányt – éppúgy elhangozhat a kormányosnak, mint hogy „Ma grízes tésztát kérünk végre vacsorára a hülye lobster helyett, Sztrovacsek chef úr”. És máris kihúzva a méregfoga az efféle túra veszélyeinek.

Amúgy az efféle nyaralás egyik nagy előnye, hogy nem kell másokkal törődni, mi magunk vagyunk – és a 14 főnyi személyzet – ott kötünk ki, ahol akarunk. Persze, ha három-négy hónappal előbb lefoglaltuk a kikötőhelyet, és befizettük az éjszakánkénti egymilliónál kezdődő díjat, mert efféle sajkák azért nem férnek el olyan egyszerűen.

A hajózás egyesülés a természettel – mondják sokan. És ennek még az a 130 ezer liter gázolaj sem mond ellent, amit beletöltenek egy ekkora járműbe. 130000 liter dízelolaj. Egy óra alatt 300 liter simán elmegy, ha kicsit megnyomják a gázkart, mert az asszony vízisíelni akar. És egy hónapnyi nyaralásban több fogy el, mint két átlagos dízelautó teljes élettartalmának a fogyasztása. (Ha darabját 300 ezer kilométerrel számoljuk.)

És nyilván viccesen emlegetik holdfényes estéken, amikor a 3 generátor gyengéden duruzsolva fejleszti az áramot, amivel három-négy falu ellátását is könnyedén lehetne biztosítani, hogy nem a méret a lényeg. „Nem hát” – nyerít fel valaki az egyik tat jacuzzijából, és hozzáteszi, hogy míg ez a hajó kicsit több, mint 62 méteresre nőtt, addig egy balatoni komp – idézzük csak fel, hány autó, busz fér rá – mindössze 45 méter hosszú. Jogos a felvetés, akkor kinek van nagyobb?

A természetközeliség azonban mindent megér. Alig 5-6 méter magasan, az első deckről nagyszerűen látszik a víz, és innen a sirályok izgalmas világához is közelebb vagyunk.

Egy efféle kis játékszer éves fenntartása 7 millió dollár körül indul, ami – jelen állás szerint – erős 2500000000 forint felett jár. S miután a költségvetési hiányok miatt éppen eladták a tűzoltók, a postások, a vasutasok a rendőrök üdülőit – hogy a helyén aztán közpénzből megtámogatva luxusszállodák nőjenek ki a földből –, direkt jó, hogy maradnak még helyek, ahol nyugodtan pihenhetünk pár napot szeretteink társaságában.

A Hócipő legolvasottabb cikkei

A Hócipő legfrissebb cikkei

archívum

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.

Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.