Sötét MTV
Ma volt a holnap tegnapja
Szabados Gábor
2009. 09. 25.
Takarékosságra hivatkozva megszüntette az MTV a Nap-keltét. Hamarosan bevezetik a hétfői adásszünetet, majd visszatérnek a fekete-fehér sugárzáshoz.Bajnai&Balázs
Szlovákia az Európa Tanács Velencei Bizottságához fordult jogi szakvéleményért a módosított nyelvtörvény ügyében. A hírre Bajnai Gordon a Miniszterelnöki Hivatalba kérette Balázs Péter külügyminisztert, majd arra utasította a kormányőröket, hogy pár napig ne engedjék ki onnan, nehogy valamit is nyilatkozzon.
Anyaszült Claudia
Semmi jóval nem kecsegteti az ügyvéd Liptai Claudiát, aki továbbra sem engedi néhány aktképét megjelenni a Playboyban - írja a Blikk. Claudiát az sem érdekli, hogy ez szerződésszegésnek számít, így nemcsak a kialkudott hárommillió forinttól esik el, hanem még neki kell súlyos milliókat fizetnie. Semmi jóval nem kecsegteti az ügyvéd a Hócipőt, ha azt feltételezné, hogy ez is csak a reklám része.
Álmennyezet
A régió legstabilabb országa lesz Magyarország 2011-re, a magyar uniós elnökség évére; az államháztartási hiány akkorra - a szakértők szerint is - 3 százalék alá esik - mondta Oszkó Péter „A gazdasági válság és az Európai Unió” című konferencián, Budapesten. A konferencia végén a takarítónők összeseperték az időközben teljesen lehullott álmennyezetet.
G-randalír
A gazdasági válságkezelés nyomán teljes létjogosultságot kapott G20 csoport formálisan is átveszi a G8 szerepét. Nem mindegyik G8-as ország veszi ezt jónéven. Magas rangú képviselőik utcai tüntetését Pittsburgh-ben rohamrendőrök oszlatták fel.
Kézrátét
A körbe- és lánctartozások megszüntetésére október elsején lép életbe a kormány által - német és osztrák mintára - meghirdetett Biztos Kéz Program. Az építési vállalkozók pesszimisták, szerintük nálunk a Biztos Kéz kezet mos, és továbbra is győz a Fekete Kéz.
Gyorssegély
Összesen 1,9 milliárd forint versenybírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal kilenc hazai kártyaelfogadó bankra és 477-477 millió bírságot a Visa és a MasterCard kártyatársaságra kartellezésért. A váratlanul jött csaknem 3 milliárd forintért elsőként az egészségügy jelentkezett be.
Olaj a Malévre
Garázdaság gyanúja miatt eljárás indult egy cseh újságíró házaspár ellen, akik olyan durván kezdtek veszekedni a Ciprusra induló repülőgépen, hogy vissza kellett fordítani miattuk a járatot Ferihegyre. A Malév az eset miatt letiltotta őket a járatairól. Olaj volt a tűzre, hogy a házaspár tagjai azzal védekeztek: azon vesztek össze, hogy sikerül vagy nem sikerül megmenteni a Malévet.
Orbán bevállalja
A Blikknek adott interjúban Orbán Viktor egyebek között ezeket mondja: „Sosem hallottak tőlem üres ígéreteket, legfeljebb vállalásokat tettem... Az esetek többségében sikerrel is jártam. Most is azt mondom: komoly, nagy ívű vállalásokat fogok tenni, és azokat be is tartom majd...” A Gyurcsány-féle Magyarország Rt. (copyright by Fidesz) után jön az Orbán-féle Magyarország Vállalat.
Hun nem vald
Nem jár fizetés előzetes letartóztatásban lévő polgármestereknek - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A VII. kerület azért utalja változatlanul az előzetesben ülő Hunvald György polgármester fizetését, mert az MSZP-s többségű képviselő-testület szerint nincs joguk a fizetés felfüggesztésére. Hunvald kiüzent a börtönből: „Még nem kaptam meg a szeptemberi prémiumomat!”
Téli morál
Javult a vállalkozói morál a Balatonnál az idén, a fogyasztói jogok magasabb szinten érvényesültek, mint az elmúlt években - derült ki a tó környéki régiók fogyasztóvédelmi hatóságainak beszámolóiból. A fogyasztóvédők szerint a következő hónapokban tovább javul a morál, ami a csúcspontját január végén, február elején éri el.
Rablópéntek
Egy fegyveres férfi kirabolta pénteken délben Szentkirályon a postát. Pénteken este Budapesten, az Andrássy úton egy utazási irodát rabolt ki egy maszkot viselő, feltehetően fegyveres férfi. A két rablás elkövetői kölcsönösen elhatárolják magukat a másiktól, és szóvá teszik, hogy nagy a konkurenciaharc, nem kellene annyi rablási engedélyt kiadnia a kamarának.
Szabados Gábor
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Szabados Gábor
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!



GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.






