István megszólal
Majláth Mikes László
2009. 08. 24.
A szlovákiai Révkomáromban augusztus 21-én felavatták Szent István szobrát. Sólyom László köztársasági elnököt nem engedték be az országba. Lovon ülő nagy királyunk szobrát arról kérdeztük, mit szól az eseményekhez.Hócipő: Szent királyunk! Mi a véleménye erről a nemzetközi botrányról?
Szobor: Lehet önálló véleményem?
Hócipő: Kérjük felségedet!
Szobor: Én a mai Szlovákia nagy királya is voltam. Lovasszobrom avatására így illett volna meghívni a szlovák köztársasági elnököt vagy a miniszterelnököt is.
Hócipő: A rendezők csak Sólyom elnököt hívták.
Szobor: Itt volt az első hiba.
Hócipő: Mi volt a második?
Szobor: Tényleg nem túl ízléses az augusztus 21-i időpont, ezen a napon vonultak be 1968-ben a Varsói Szerződés csapatai, köztük a magyarok Csehszlovákiába.
Hócipő: De ezért a magyar kormány már húsz éve bocsánatot kért.
Szobor: Akkor sem kellett volna feladni a szlovákoknak ezt a magas labdát.
Hócipő: A magyar illetékesek azt mondják, hogy már hónapokkal ezelőtt egyeztettek a szlovákokkal.
Szobor: A szlovák illetékesek ezt tagadják, szerintük csak néhány napja vetődött fel az ötlet.
Hócipő: Kinek van igaza?
Szobor: Ezt csak a Jóisten tudja. Én csak egyszerű király vagyok, nem értek a mai diplomáciához. De azt tudom, hogy Sólyom elnöknek már volt egy hasonló incidense a románokkal is. Oda a repülőgépét nem engedték be, de elment kocsival. Révkomáromba már kocsival sem jutott el. Talán jött volna biciklivel vagy gyalog, mint a Tubesre.
Hócipő: Mit szól ahhoz, hogy az első éjszaka már megdobálták tojással?
Szobor: Ki fogom bírni az inzultusokat. Különben is megírtam a Szent Imréhez intézett Intelmeimben, hogy csak a sokfajta népű ország lehet erős és egészséges.
Hócipő: Szombaton már negyven jobbikos és magyar gárdista koszorúzta meg.
Szobor: Nagy király vagyok, de csak szobor. Nincsen mozgó kezem, amivel odaverhetnék. De ezt is elviselem, mint a szlovák tojásokat.
Hócipő: A magyar illetékesek az Európai Unióhoz fordulnak a panaszukkal.
Szobor: Az Unióban nem szeretik, ha a közép-kelet európai országok egymás közötti acserkodásaikkal kell foglalkozniuk. Nem is értik igazán.
Hócipő: Akkor mit tegyünk?
Szobor: Bízzák a szobrokra a dolgot. Mi ércnél maradandóbbak vagyunk. Hacsak néha le nem döntenek.
Majláth Mikes László
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Majláth Mikes László
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.