Szembeszoci

Ma volt a holnap tegnapja

Szabados Gábor
2009. 07. 04.
Az MSZP kongresszusára benyújtott határozati javaslat nem felel meg annak az őszinte szembenézésnek, amit a párt tagsága és a társadalomnak a baloldallal rokonszenvező része joggal elvár - ez az MSZP V. kerületi szervezetének álláspontja. Ezért az V. kerületi szocialisták azt javasolják, hogy a kongresszus résztvevőinél legyen egy-egy tükör, és abba nézve tegyék fel a kérdést: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hol basztam el e vidéken?”

Parlagi Gárdakultúra
Bár a Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint a Magyar Gárda Mozgalom egyértelműen a betiltott Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület része, a hét végén országszerte számos helyen újabb tagokat toboroz a Magyar Gárda. Ennek oka, hogy eddig elfelejtettek érdemben tenni azért, hogy valódi céljukat elérjék: irtsák a globalista parlagfüvet, és terjesszék a magyar kultúrát.

Antipiréz
A Tárki kutatói 2006 óta egy kitalált népcsoportot is szerepeltetnek a kérdőívükön, ami idegenellenességünk mértékének alakulását vizsgálja. Bár a pirézek megítélése mára valamelyest javult, a „mérlegelők” 63 százaléka továbbra is ellenzi a befogadásukat. Még pontosabb képet mutatna rólunk az a felmérés, amelyben külön szerepelnének a cigány és zsidó pirézek.

Ki szolgáltat
A Gazprom 2 milliárd dollár értékű, dollárban és euróban jegyzett eurókötvény kibocsátását tervezi, hogy pénzügyileg támogassa olajvállalkozása, a Gazprom Neft berendezésvásárlásait. A Gazprom Oroszország leginkább eladósodott cége, tartozása összesen több mint 40 milliárd dollár. A magyar kormány azt fontolgatja, hogy országunk beszáll az üzletbe, igencsak kiszolgáltatott helyzetbe hozva a Gazpromot. Nem az új kötvényeket vennénk meg, hanem a 40 milliárd dolláros adósságot vásárolnánk fel.

Trezort a Dunába
A széffel együtt loptak el 9 millió forintot egy darnózseli húsüzem irodájából. A három tolvaj motorral vitte el a 30 kilós trezort. A tolvajokat 24 órán belül elfogták, a széfet az áradó Mosoni-Dunában, az ellopott pénz nagy részét pedig különböző rejtekhelyeken találták meg a rendőrök. A történet ott sántít a nyomozó hatóságok szerint, hogy mit keresett egy magyar húsüzem irodai trezorjában 9 millió forint.

A GDP nyomában
Az EU pénzügyminiszterei felszólították Magyarországot, Lengyelországot és Litvániát, hogy szorítsák le költségvetési hiányaikat, különben még későbbre tolódhat az euró bevezetésének várható időpontja. Az európai közös pénz bevezetésének érdekében Lengyelországnak 2012-re, Magyarországnak és Litvániának pedig egy évvel korábbra kell a költségvetés hiányát a GDP három százaléka alá szorítani. Máris megvan a magyar megoldás: ha nem sikerül csökkenteni a költségvetés hiányát, akkor megfelelő arányban csökkenteni kell a GDP-t.

Paramilitary
Bajnai Gordon jó esélyt lát arra, hogy a külföldi befektetők ismét felfedezzék Magyarországot. Utalt arra, hogy az Ernst and Young tanácsadó cég az ötödik legjobb európai befektetési célpontnak minősítette hazánkat legfrissebb tanulmányában. Kínai ruhagyárosok arra készülnek, hogy Magyarországra telepítik különböző paramilitáris szervezeteknek való egyenruhák gyártását.

Fél lábbal a másik félen
Barack Obama közölte: bár Putyinnak még mindig jelentős befolyása van Oroszországban, Washington „nagyon jó kapcsolatot” épít ki Medvegyevvel. „Szilárdan állunk a lábunkon és a jövőbe tekintünk” - válaszolta Putyin a Moszkvába készülő amerikai elnök azon megjegyzésére, amely szerint Putyin fél lábbal a múltban él. Azóta egyébként amerikai orosz-szakértők felvilágosították Obamát, hogy Medvegyevnek mindkét lába Putyiné.

Melyik SZDSZ
Bőhm András szabad demokrata politikus szerint az SZDSZ elnökválasztásánál nem arról van szó, hogy az egyik jelöltet Fodor Gábor, a másikat pedig Kóka János támogatja, hanem arról: Demszky Gábor főpolgármester és a körülötte állók megkísérlik átvenni a főváros után a pártot is. Bőhm ugyanakkor jó esélyt lát arra, hogy ez nem sikerül Demszkynek, mert se ő, se más nem találja a pártot.

Szembeszél
Nemzeti Regatta elnevezéssel rendeznek szeptemberben vitorlásversenyt Balatonszemesen. A Nemzeti Vágtához hasonlóan települések csapatai állnak majd rajthoz. Rajtengedélyt csak az a hajó kaphat, amelyiknek fedélzetén ott lesz az adott település polgármestere, jegyzője vagy legalább egy önkormányzati dolgozója. Sőt: egy önkormányzattól nem is lehet több egy embernél, mert ha már ketten lennének, egymással szembe fújnák a szelet.

FC Önkormányzat
Az FC Tatabánya labdarúgócsapatának amerikai tulajdonosa, David Altomare magyarországi érdekeltségének csökkentése miatt nem tudja támogatni a tatabányai labdarúgást. Az üzletrészét felajánlotta a kisebbségi tulajdonosnak, vagyis Tatabánya város önkormányzatának, ezt elfogadták, így a városé lett a csapat tulajdonosi joga. Előtte azért megpróbált alkudozni az önkormányzat, hogy inkább tartsa meg Altomare a focicsapatot, helyette pedig adja neki egyéb érdekeltségeit.

Jogos Patrubány
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke szerint a Magyar Gárda feloszlatását kimondó bírói ítélet minden bizonnyal politikai indíttatású, és újabb bizonyítéka annak, hogy a Magyar Köztársaság, ahol az Alkootmánybíróság „alapítása óta, azaz húsz éve folyamatosan, nyílt és nyilvános törvényszegéssel működik”, nem jogállam. Nyilván jogellenes volt, ezért máris visszafizeti a Magyarok Világszövetsége mindazt a támogatást, amit a nem jogállam Magyarországtól felvett.

Sötét tv
Tizenkét órás - déltől éjfélig végrehajtandó - képernyő-elsötétítéssel büntette az RTL Klubot az ORTT. A csatorna március elején egy délutáni talksow-jában két, szexualitással kapcsolatos témát is tálalt, az Országos Rádió és Televízió Testület szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon. Az AGB Hungary szerint korábbi méréseik azt vetítik előre, hogy az elsötétítés 12 órája alatt körülbel 35-45 százalékos lesz az RTL Klub nézettsége, és 65 százalékos a tetszési indexe.

Bizalmas
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes tájékoztatta Kocsis István BKV-vezérigazgatót, hogy megrendült a városvezetés jelentős részének a bizalma benne. Kocsist tavaly augusztus végén több mint tíz pályázó közül választotta meg a főváros gazdasági bizottsága öt évre a BKV vezérigazgatójának. Most ez a több mint tíz pályázó közösen készül becsületsértésért beperelni Hagyót, mert ha Kocsis iránt egy év alatt elveszett a bizalom, azzal arra utal, hogy irántuk egy percig se volt meg.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.