Esemes - 2009/09

2009. 05. 06. · Hócipő 2009/09
Mexikóban lapzártánkkor 2500 sertésinfluenza-gyanús beteget és 159 halálesetet tartanak számon. Európában Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Németországban találtak fertőzötteket.
A magyar kormány szerint a válság elkerüli az országot. (smuzewitz)

Az nem fair, hogy volt köztük vegetáriánus is. (kozmosz)

Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság megfordítására, vagyis a fellendülés irányába terelésére, mondta Barroso Brüsszelben Bajnainak.
Bajnai persze nem mert ellenkezni. (megyesi)

Később megkérdezte, most már szabadon engedik-e a nagymamáját. (smuzewitz)

Miközben testőrei diszkréten elhúzták a csillár alól. (trunkó)

Mert akkor még nem beszélt Varga Mihállyal. (buzsik)

Ha jó szót akar hallani Bajnai, kimegy Brüsszelbe. (majláth)

Biztos? Nem Bajnai mondta Barrosónak? (szabados)

Különös körülmények között veszítette életét Bolíviában a szintén különös múltú, részben magyar állampolgár Eduardo Rózsa-Flores.
Dél-Amerikában az agyonlövetés nem számít különös körülménynek.
(majláth)

Kepes mindezt nem sejthette, amikor a Különös történeteket forgatta vele. (buzsik)

Volt hozzá szerencsém - pszichotikus gyilkosnak láttam, igyekeztem elkerülni, átmenni az utca túlsó oldalára akár. Ki szelet vet, vihart arat.
(kozmosz)

Béke poraira. Egyébként nekünk meg különös körülmények között kell élnünk tovább. (szabados)

Lendvai Ildikó szerint szörnyű dolog, ha egy nőnek reggel ötkor kell sminkelnie.
Pont, amikor az ember hazamegy. (megyesi)

Sminkeljen lefekvés előtt. (smuzewitz)

Mesterházy Attilát se irigyelje: azt a szakállkát oly precízen körbeborotválni hajnali ötkor... (buzsik)

Ennél már csak az a rosszabb, ha hajnali öttől kell dolgoznia.
(majláth)

A MOL szerint nem szavazhatnak azon tulajdonosok, melyek nem közlik struktúrájukat. Márpedig a Szurgutnyeftyegaz az orosz hatóságokkal se közli. Egy ottani elemző szerint a harmada Putyiné.
Nem létezik! (smuzewitz)

Ki kéne ezt terjeszteni az általános választójogra is: akinek nincs struktúrája, az választáskor otthon marad. (megyesi)

Márpedig Putyin struktúrája minden anatómiakönyvben megtalálható.
(révbíró)

Sokat és jól dolgozott már a KGB-nél az NDK-ban, azért tud most olajcégeket felvásárolni. És most még csak nem is szavazhat?
(kozmosz)

Sztruktúra nyet! (trunkó)

Az euró nem játék pénz - közölte Barroso, s felszólította a Vatikánt, hozzon forgalomba eurókat, melyeket eddig csak gyűjtőknek szánt.
Dehogynem játék pénz: a játékautomata elfogadja. (megyesi)

Biztos igaza van, de azért én szeretnék gyűjtögetve játszani az euróval. (andrassew)

Csak aztán nehogy eldurvuljon a vita, és kiátkozza Barosso a pápát.
(szabados)

A pénznek nincs szaga, ki innen, kufárok - felelte a pápa. (kozmosz)

Süteményben mobilkészüléket csempészett húsvétkor egy lett pap a börtönbe, ő is oda került.
Rab lett a lett pap. Pap lett a lett rab. Lett lett a rab pap. (kozmosz)

Az ötletet az egyik mobiltársaság már le is védette. (trunkó)

Régi lett szokás húsvétkor mobilt sütni a pirogba. (majláth)

A New York Times nyerte a gyorshír-Pulitzert, mert elsőként számolt be Spitzer call girl-botrányáról, amely a New York-i kormányzó lemondásához vezetett, aki előtte többször kikelt ellenük.
Fogadni mernék, hogy a NYT küldte rá a csajt a kormányzóra!
(trunkó)

Ez semmi. Annak idején anyalapom (az Észak-Magyarország) írta meg elsőként II. János Pál halálát. Egy nappal korábban. (szabados)

Okos a Soma, hogy nem használja a családnevét. (kozmosz)

Lefújta sztrájkját a Gaskó vezette VDSZSZ, mert csak egyetlen szakszervezet csatlakozott hozzájuk, ráadásul a ballagás miatt is sokan támadták. Inkább a Liga május 8-i felhívásához csatlakoznak.
Kíváncsi vagyok, hogy Gaskó mint a MÁV Zrt. felügyelőbizottságának a tagja mikor fog sztrájkolni. (megyesi)

Most meg azok szívnak, akik megfogadták Gaskó tanácsát, és átrakták a ballagást, mondjuk, május 8-ára. (buzsik)

Válság idején sztrájkolni? Nem egyszerűbb és hatékonyabb ilyenkor leugrani egy híd tetejéről? (kozmosz)

Hamis húsz ezresek kerültek forgalomba. Egy tatai bankban vették észre, hogy Deák Ferenc helyett Bethlen Gábor van rajtuk.
Így jár az a hamisító, aki túl sok történelmi személyiséget ismer.
(megyesi)

Hogy vették észre, amikor egyikük sem odavalósi? (trunkó)

Szegényeknek nem volt egy eredeti húsz ezresük. Szerintem ez megélhetési pénzhamisításnak minősül. (buzsik)

Valódiak a Bethlen-féle húszezresek. Numizmatikai ritkaságok, gyűjtőknek. (szabados)

Iránban közfelháborodást keltett, hogy izraeli narancsot importáltak. A hatóságok le is zárták az elosztóközpontokat, de később kiderült, hogy a gyümölcs Kínából származik, csak hamis a címkéje.
Hogy izraeli tésztát nem importálnak, mert metélt, azt értem, de a naranccsal mi a baj azon felül, hogy szombaton nem dolgozik?
(megyesi)

Már a zsidó gyümölcsöt is hamisítják. (smuzewitz)

Az is lehet, hogy magyar narancs volt. (trunkó)

Az izraeli címkét a ravasz zsidók hamisíttatták Kínában, hogy legyen mit cáfolni, aztán az irániak azt higgyék, kínai narancsot esznek.
(andrassew)

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de nem izraeli. (buzsik)

Sok ezer éves kultúrák is ellentmondásba kerülhetnek egymással: az izraeli narancs a kínaiak szerint jobb, a perzsák szerint rosszabb.
(révbíró)

Egyik munkatársunk vette észre, hogy három elszabadult hajó nekisodródott a Margit híd pillérének. Amikor a rendőrségen bejelentette, azt kérdezték, mekkorák, és mit tud még mondani róluk.
A Margit hidat nem kellett lerajzolnia emlékezetből? (megyesi)

Nagyok. Vízen úsztak. Eddig. (smuzewitz)

A jegyzőkönyvbe úgy került be, hogy hajónak látszó tárgyak. (trunkó)

Egy ismerősünk betörőket ijesztett el a lakásából. A rendőrségen közölték, hogy legközelebb igazoltassa őket. (kövesdi)

És mit mondott? Hogy olyan hajónagyságúak? (kozmosz)

Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető szerint fontos, hogy senki ne tekintsen gombnyomogatójánosokként a képviselőkre.
Mesterházy Attila megnyugodhat: már rég nem gombnyomogatójánosoknak, hanem tolvajoknak tekintik a képviselőket. (megyesi)

Na jó, ők is hol jók, hol rosszak, mint te vagy én, átlagosak. De a fő eltérés másoktól mégis az: szavazógombot nyomnak, nem a sparherd gombját. (kozmosz)

A színfalak mögött a 35 milliárdos többletköltségigény ellenére megállapodott a BKV a 4-es metró alagútját fúró Bamcóval a munka folytatásáról.
Pedig most kellett volna kifizetni, mert mire a Fővám térre érnek, már 135 milliárd lesz a többletköltségigény. (buzsik)

Lehet, hogy közben a színfalak mögött már készen is van a 4-es metró, csak nem akarják átadni, megvárják vele a jövő évi választásokat, hogy nagyot szóljon. (szabados)

Aki késik a munka elvégzésével, az nem több pénzt kap, hanem kötbért fizet. Más az előjel. (révbíró)

Bokros előadást tartott a Hit Gyülekezetében, amit többen úgy véltek, hogy az MDF a Tisztelet Társasága helyett most velük akarja a kopogtatócédulákat begyűjteni.
Holott csak egy jót akartak énekelni és táncolni. (megyesi)

Hátha ők összeimádkozzák nekik. (kövesdi)

Bokros mindenhová elmegy, ahová hívják vagy küldik. (majláth)

11 ember ül a vádlottak padján, akik felosztották egymás között a 4-es főutat.
A Debreceni Ítélőtáblán kerítéssel vádolják őket. Tizeneggyel osztani tudni, az már fehérgalléros bűnözés. (megyesi)

Kerítéssel osztották föl a 4-es főutat? Ezt nem vettem észre, viszont annál több kedves lányt, akik alighanem a szerelmükre vártak.
(andrassew)

A védő szerint egy ártatlan focicsapatról van szó. Street football.
(szabados)

Hiányoznak a részletek. Mindjárt az első: vajon hosszában vagy keresztben osztották fel? (révbíró)

A lemondott Hunvald helyére azt a Kivágó Iván Györgynét delegálta az MSZP a fővárosi közgyűlésbe, aki a 70-es évektől a III/II-es csoportfőnökségen külföldi beutazókat ellenőrzött, kémek-e.
A szocialisták egyik fő erőssége a káderpolitika, ezt a legutóbbi államelnök-választás óta tudjuk. (révbíró)

Attól még nagyon jól meg tudja szavazni a főváros költségvetését.
(buzsik)

Fogadjunk, hogy mire ezek a sorok megjelennek, Kivágó Iván Györgyné már le is mondott a mandátumáról... Ne fogadjunk.
(szabados)

Benkő Dániel a Művészetek Palotája előtt akart sajtótájékoztatót tartani, de amikor távozásra szólították fel, a lantművész felháborodott, mert az ő forintjaiból is épült, tehát akkor jelenik meg előtte, amikor akar.
A vízhálózat meg az én adófizetői forintomból, tehát akkor jelenek meg Benkő fürdőkádjában, amikor akarok. (megyesi)

Nem az ő forintjaiból épült, hanem a Demjánéból. (majláth)

Az ő forintjaiból a parkoló legtávolabbi sarka épült, és passz. (révbíró)

Jogos. Amúgy kitette a farkát, vagy bent hagyta a nadrágban?
(szabados)

Az ORTT közszolgálati műsorokat kért volna számon a 3. legnagyobb magyar kereskedelmi adón, ezért a Viasat 3 inkább Nagy-Britanniába tette át székhelyét.
Az ORTT-t is kivihetné már valaki az országból. (megyesi)

A királynő elnézőbb. (kozmosz)

Nagy-Britannia óriási szerencséje, hogy nem az ORTT tette át a székhelyét. (révbíró)

Az Alkotmánybíróság szerint jogsértő az a 13 hónapos gadácsi rendelet, hogy nem kaphat segélyt, aki iszik, dohányzik vagy játékgépezik. Egy olyan férfi perelt, aki azért nem kapott segélyt, mert rendszeresen kávézott.
Lehet, hogy rosszul értettük, és feketézett. (trunkó)

Mi van azzal, akinek az orvos azt mondja, hogy reggel igyon egy kávét, este pedig egy pohár bort? (andrassew)

Egy ír fapados légitársaság pluszdíjat fizettetne a 130 kilón felüli férfiakkal és a mázsán felüli nőkkel. Akiknek pedig mindkét csípőjük a karfához ér, ki kell fizetniük a mellettük lévő ülést is.
Mi van akkor, ha csak az egyik csípőm ér a karfához? (megyesi)

Túlsúlyadó. (smuzewitz)

Csak meg ne tudják ezt az ötletet a PM-ben! (trunkó)

Kettős diszkrimináció, hiszen nem elég, hogy szegény kövéreket sarcolják, különbséget tesznek a nők és a férfiak között is.
(andrassew)

A nagy mellű nők viszont kedvezményt kapnak. (szabados)

A 30 kiló különbség vajon a nők pozitív vagy negatív diszkriminációja?
(révbíró)

Egyetértés van köztem és a szakszervezetek közt: meg kell védeni Magyarországot a válság hatásaitól - mondta Bajnai, miután szakszervezeti vezetőkkel találkozott az MSZOSZ-majálison.
A baj csak az, hogy mást értenek megvédésen, válságon és hatásokon. (megyesi)

Ha egyetértés van, akkor a válságnak tényleg esélye sincs.
(smuzewitz)

Szép lesz, amikor a közeljövőben a szakszervezetek sorra hirdetik majd meg a sztrájkokat, és a nagy egyetértésben a kormány csatlakozik ezekhez. (szabados)

Nem a gazdasági válság kezelése, hanem a hatalmukat átmenteni akaró szocialisták politikai válságának kezelése folyik - mondta Orbán a Fidesz EU-zászlóktól mentes EP-kampánynyitóján.
No de korábban azt mondta, nem válság van, hanem új világ kezdete vagy micsoda. (megyesi)

Hát… van valamilyen szocialista eredmény, ami ezt megcáfolná?
(smuzewitz)

Ilyenek ezek: most is összekötik a kellemetlent a hasznossal.
(buzsik)

Piros-fehér-zöld zászlókkal sem lehet eltakarni, hogy aki válság idején is uszít, az a népe ellen szónokol. Lehet, hogy győz majd, de szánalmasan. (andrassew)

„Főnök! Vigyünk ki EU-zászlókat?” „Azt mondja a meteorológia, hogy nagy szél lesz. Inkább kíméljük őket.” „A zászlókat?” „A híveinket.”
(szabados)

Szili Katalin, az MSZP pécsi polgármester-jelöltje szembeszállna a kormánnyal, „legyen az bármilyen színezetű”, hogy ne épüljön radar a Tubesen.
Igaza van. Nem lehetne azt a radart a pécsi tévétorony tetejére rakni?
(buzsik)

Akkor kezdjük újra a bazsarózsás történetet? (andrassew)

Áldani fogják Szili nevét. Azok, akik végül megkapják a radart.
(szabados)

Michel Platini UEFA-, és Joseph Blatter FIFA-elnök jelenlétében adták át a 3 milliárdból épült Telki Edzőközpontot. Utóbbi szerint jó a magyar futball, csak a múltban él.
Így is meg lehet fogalmazni azt, hogy nem jó. (smuzewitz)

Igaz, ami igaz, visszamenőleg minden meccset megnyerünk.
(megyesi)

Ehhez képest a FIFA nem Koplárovics Béla-, hanem Puskás Ferenc-díjat alapít. (buzsik)

Három nagy pálya is van a szuper futball-létesítményben, gondolva a következő választások parlamenti pártjaira és szurkolóikra.
(szabados)

Obama szerint a jövőben kevésbé lesz fontos a tőzsde, ezért nem szeretné, ha minden jó matematikus diplomás brókernek állna, menjenek inkább a gépiparba.
Majd akkor a rosszabb képességűek brókerkedik el a gépipari papírokat. (andrassew)

Az autóipar egyenesen szárnyal. A tőzsdétől függetlenül. (smuzewitz)

Most már csak a gépipar számára kellene jó tanácsot adnia.
(szabados)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.