Egy mondat a nagy öregekről

Lengyel László

2004. 05. 12. · Hócipő 2004/10

Magyarországon nincsenek tekintélyes nagy öregek, politikus mesterek, akikre a politikai osztály pártállástól függetlenül fölnéz, véleményét kikéri, cikkeit olvassa, politikai közvetítésre kéri, mert talán a nagy öreg a tartós demokráciák sajátja, ahol hozzászoktak, hogy a tapasztalat, a játékszabályok ismerete és alkalmazása nem hátrányos, hanem előnyös, s elődeinket nem dísznek tartjuk, kitömve mutogatjuk, nem alkalmanként leporoljuk, és az emelvényre ültetjük őket, hanem tudásukat és tekintélyüket használjuk; az Egyesült Államokban, a volt elnökök, mind-mind nagy öregek, így a legfőbb erkölcsi ítélő tekintélyét kivívó, nemzetközi konfliktusok elsimítására fölkért demokrata Jimmy Carter, vagy a republikánus idős Bush, sőt még "trükkös Dicky", azaz Richard Nixon is megbölcsült életének utolsó húsz évében, nem beszélve Henry Kissingerről, a nemzetközi társaságok ironikus és szkeptikus, kegyetlen öregéről; ki ne figyelne a vén Szörny Ella de Frászra, a Vasladyre, amikor azt hirdeti Hongkongban és New Yorkban, Davosban és Szentpéterváron, hogy igazán Európa veszélyes a világra, mert egy szuperállami szörnyet szült, alkalmatlan minden versenyre, az Egyesült Államok ötvenmillió munkahelyet teremtett az elmúlt harminc évben, az Európai Unió viszont mindössze ötmilliót, ezért mindenkinek ajánlja, hogy meneküljön Európából, leginkább Nagy-Britanniának, szegény hazájának, forduljon az Egyesült Államok és a NAFTA felé, ugye, látják maguk előtt a könyörtelen vénasszonyt, karján a táskájával, a tökéletesen rémes frizurájával; mindenki olvassa az ezüsthajú, figyelmes tekintetű szociáldemokrata Helmut Schmidt szavait: "A század gyalázatosan tehetségtelen demokratáinak sikerült kompromittálni a demokráciát, csakúgy, mint ahogy a tizenkilencedik század kapzsi és ostoba kapitalistái kompromittálták a szabad verseny nagyszerű és termékeny gondolatát. Az európai politikusok éppen azon vannak, hogy Európa nemes eszméjét kompromittálják"; s történjen bármi, Helmut Kohl akkor is Kohl marad, betölti a szobát, a termet, az országot, Európát; ezek az emberek mind voltak színpadon és süllyesztőben, valamennyien átélték a politikai halált, megismerték az életet önmaguk után, kinéztek az ablakon, és látták, hogy a fák nélkülük is zöldellnek, a madarak ugyanúgy szállnak, szarják le a szobrokat, a lányok virágoznak, gyönyörűbbek, mint kormányzásuk idején, átélték, hogy a sereglők más köré sereglenek, a nyalók másnak nyalnak, a kamerák mást üldöznek, a hatalom gépezete megszakítás nélkül tovább zabálja a szájába bele csusszanókat, mert Tacitusszal tudják, hogy "félő ember szemében eléggé híres akárki, csak félni lehessen tőle", és mégis élnek e halál után, öreg, csiszolt és tovább csiszolódó kövek a patakban, már nyugodtan gondolhatnak a mai napon túl az elkövetkező húsz vagy harminc évre, hiszen még csak hetvenöt, nyolcvanévesek, hiányzik egyik tüdejük vagy veséjük, az egészségükre panaszkodóknak azt válaszolják kedves mosollyal, sajnos én is meghaltam a múlt héten, kissé kellemetlen, de meg lehet szokni; Hegyeshalomnál agyon kell ütni az Álmosokat, nehogy bemenjenek az új világba, Kelet felé, inkább önmagukra hallgatnak uraink, apródokat ugratnak, kikről Arany mondaná a Toldi estéjében, "Mert, ha gyalu nélkül bunkósbot az elme; Gyakran kétélű tőr lesz az kiművelve", akiknek a szegény és szelíd, kopott aprócska öregember megköthette ugyan a hatvanas években az ország legfontosabb belső gazdasági megállapodásait, de mit ér az ma, amikor mi jobban tudjuk, hogyan, kivel, miként kell a televízión vagy népgyűlésen keresztül megállapodni vagy háborúzni, vezérelhetett ugyan békés rendszerváltást, de mi jobban tudjuk, hogyan kell összeütközésekkel kimenni e rendszerváltásból; semmit nem jelent az önironikus, mindannyiunkat nemcsak pénzügyekre, hanem civilizációra, viselkedésre tanító Pénzügyminiszter, nem kell visszahívni, nem kell leveleire válaszolni; a vén gonosz csont, mindannyiunknál ravaszdibb Boross Péterre rá lehet uszítani a jobboldali szelindekeket, hadd csapkodjon maga körül, "Ni, az öreg molnár!" sugja másik "látod, Hogy’ fejéhez verték a nagy lisztes zsákot?"; menj haza, öreg, húzd a fejedre a takaród, kushadj, vannak itt elegen körülöttem - "Mondj bármit, s én dicsérem - tagadd, s dicsérem azt is, ha nem tetszik - nekem se, bólint, s bólintok én is" - írta Terentius; nem mondom én, hogy kérjenek tanácsot, politikus hölgyeim és uraim, úgy is tudnak mindenről mindent, és tanácsot adni értelme nincs olyan vevőnek, ki azt meg nem fogadja, s talán az a jobb, mert ha megfogadja, biztosan az ellenkezőjét teszi, mert ő úgy értette, maga számára így fabrikálta, különben is az egyetlen igazi tanács: ne hazudozz, kérlek, de beszélgessenek, társalogjanak, gyalultassák és simíttassák magukat olyanokkal, kik már látják, hogy egy húsz évvel ezelőtt elkövetett hiba milyen következményekkel jár, értik, hogyan lehet egy országot fölemelni vagy tönkretenni; talán egymásra néztek, és csendesen azt mondja, sokat sétálok, s tudod-e, hogy a budai erdőkben tízezer hajléktalan húzza meg magát, nem tudom, hogy mikor és ki hibázott, de ideje lenne magunkba nézni, szép lenne, ha kormányzatod ezt az egyet megoldaná, emlékezz Erasmusra: "ha igazat mondott a nagy Afrikai - Szent Ágostonra gondol -, hogy ez a kifejezés: »nem gondoltam volna«, nem méltó egy bölcs emberhez, akkor mennyivel inkább méltatlan egy fejedelemhez, hiszen ezért a kifejezésért ő maga is sokat fizet, az ország azonban még többet. Mondjuk, hogy az a háború, amelyet tapasztalatlan ifjú korában meggondolatlanul elindított, elhúzódik húsz évig. A kínoknak milyen tengere származik ebből! Aztán idő múltával körültekint, és ezt mondja: "nem gondoltam volna". Egyszer meg egyéni elhatározásból vagy mások kérésére korrupt hivatalnokokat nevezett ki, akik aztán felforgatták az egész ország rendjét. Végre belátja ő is, és azt mondja: -nem gondoltam volna-. Ámde ezt a bölcsességet nagyon drágán veszi meg az ország..."; belevágok a gazdaság és a társadalom élő szövetébe, hogy szebben nézzek ki, hogy megválasszanak újra, "nem gondoltam volna", hogy tartós sebet és fájdalmat okozok ezzel, de öregeink már láttak ilyet, követtek el hasonlót, már nincs szükségük a fellebbvalónak kedveskedésére, hiszen felettük a halál, e barátságtalan hatalom álldogál, türelmes hetekkel és napokkal, órákkal és percekkel, a laboreredménnyel, a reménytelen kórházi folyosóval, a halál, válaszol nekik, visszahívja, fogadja őket - egyszer majd téged is, uram.

Lengyel László
legolvasottabb cikkei

Lengyel László
legfrissebb cikkei

Lengyel László összes cikke

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8 • IV. 10. – IV. 23.

Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!

Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.