Lázár-Blokkoló

Családbarát kormány

Hócipő szerkesztőség
2014. 05. 28. · Hócipő 2014/11
Amikor már nagy volt a társadalmi nyomás, hogy ki kellene vizsgálni a Lázár-vagyon volumenét és eredetét, a szakértők úgy gondolták, arra elegendő lesz egy hétvége is.

Az alapos vizsgálat megállapította, valójában nincs semmi probléma, a célszemély oldalán számottevő vagyongyarapodás nem észlelhető, jelentős vagyonnal nem rendelkezik, szerény körülmények között él, és elítélhető kapcsolatai sincsenek. Az ily módon lezárt vagyonvizsgálat dokumentumait irattárba helyezték, és rutinból 80 évre titkosították.

Ez utóbbi mozzanat később jelentősen megnehezítette azt a fegyelmi eljárást, amelyet a vizsgálatot végző tisztviselő ellen folytattak le, aki tévedésből Lázár György egykori miniszterelnök (1975–1987) vagyoni viszonyait tárta fel. Így az összegyűjtött dokumentumok mindössze a kiemelt nyugdíj figyelmeztető jellegű csökkentésére voltak alkalmasak.

LÁZÁR 2.0
A Lázár-vagyon további vizsgálata elmaradt, mert senkit sem lehet egy vagyon miatt kétszer is megvizsgálni, még Lázár Jánosnak, a hódmezővásárhelyi jegyzői iroda egykori gyakornokának vagyoni helyzetét sem.

Karrierje akkor kezdődött, amikor a legendás polgármester, Rapcsák András személyi titkára lett, de valójában önerőből küzdötte fel magát, mert a főnök keze akkoriban már nem ért el mindenhova.

Lázár mindig nyíltan beszélt a havi félmilláért bérelt Audijáról, s a lézerblokkolóról is, amivel csak a Hódmezővásárhely–Budapest útvonalon lesben álló Pintér-huszárokat akarta szívatni. (A belügyminiszter irigységből vadászott Lázárra, mert neki csak Wartburgja van.) Azóta a norvégoktól is sikerült 30 milliárdot leblokkolni.

Hódmezővásárhely ifjú polgármestere a megyei jogú város közgyűlésén a napirend előtti, utáni és egyben helyetti felszólalásában figyelemre méltó részleteket ragadott ki saját szövegkörnyezetéből:

„Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete.”

Aki pedig vitte valamire, az tartsa itthon a pénzét, de lehetőleg ne az ország első számú uzsorásának a bankjában! Aki közben az ország leggazdagabb embere lett, ezért azt üzente vissza neki: na, most mondja, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Lázár hadat üzent azoknak, akik svájci bankokban tartják a pénzüket, jelezve, hogy ezek felderítésére még titkosszolgálati eszközöket is hajlandó bevetni, talán még egy zürichi alvóügynökünkkel, bizonyos Dórával is felvette a kapcsolatot. A bejelentés svájci banki körökben élénk derültséget okozott; Tell Vilmos népe híres a humorérzékéről.

Eddig még csak egy ilyen svájci számlatulajdonost sikerült felfedni, bizonyos Lázár János Boldizsárt (2004), az államtitkár kisfiát, akit az apja nyomott fel, felhívva a hódmezővásárhelyi lányos anyukák figyelmét arra, hogy a kis Boldizsár húsz év múlva jó parti lehet, feltéve, hogy a forint-euró árfolyam kedvezően alakul, és a debreceni kolléga is bejelent majd néhány államcsődhöz közeli helyzetet.

VAGYONNYILATKOZUNK
Lázár vagyoni helyzete nyitott könyv, mint minden képviselőé, ha megálljuk röhögés nélkül.

A nyilatkozat legújabb, átdolgozott és bővített (néhol szűkített) kiadása szerint az államtitkár a kötvényben tartott megtakarításait 30-ról 42 millióra növelte, de a párnacihában tartott készpénz is 8,2 millióról 12,6-ra nőtt.

A megtakarítások összege annyi, amennyi adóssága van, s ez körültekintő gazdálkodásra, valamint az ilyen jellegű kérdőívek kitöltésében való jártasságra utal.

Az általa vezetett városnak persze jóval nagyobb adósságai voltak, hiszen egy lökött osztrák bank nyakló nélkül adta neki a hiteleket, amelyek valószínűleg hibás termékek voltak, mert a tőzsdén nagyon könnyen el lehetett tapsolni. A labanc bankárok ezért a következő hónapban nem törlesztőrészletet kaptak, hanem egy fenyegető levelet, hogy a polgármester pénteken bead egy olyan egyéni módosító indítványt, ami kedden reggel már a Magyar Közlönyben ki is lesz nyomtatva, és eltörli a hiteleket egészen Mária Teréziáig visszamenőleg. De szerencsére erre nem került sor, mert a tartozást átvállaltuk a várostól.


Nem Kiszel Donatellával

SZÉP VÁROS KOLOZSVÁR
Lázárnak egy fél háza van Vásárhelyen (a másik tulajdonos neve adatvédelmi okokból nem közölhető), valamint a környéken 10 szántója is, ezekből évente 10 millió bevétele származik.

Két vállalkozásban érdekelt, az egyiknek székhelye az elcsatolt területeken van (ott, a Szamosnál), a másik meg a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., amibe a többségi tulajdonos nagybácsi vette be szerény részvényesként, de az igazgatósági tagságáról már lemondott. Így talán csak utólag értesülhetett arról, hogy a zrt. 1300 hektár állami földet nyert a legutóbbi pályázaton.

A vagyonbevallás szerint vannak még értékes műalkotásai is, pontosabban értéktelenek, mert az értékük nincs feltüntetve. Ezt a megoldást már szinte valamennyi ország megtiltotta a vagyonnyilatkozatok kitöltésénél, hiszen egy hirtelen vagyongyarapodás például azzal is indokolható, hogy a nyilatkozattevő az előző bevallásában érték nélkül feltüntetett Utolsó vacsora című freskóját eladta egy akasztói időszaki műgyűjtőnek.

A legnagyobb magyar vadász, gróf Széchenyi Zsigmond karosszéke is a Lázár-vagyon része, aki azóta a vadaknak is hadat üzent, 913 darab fácán került puskavégre azon a szerény tavalyi vadászaton, amelyet Lázár szervezett, és amelyen részt vett a Magyar Gothai Almanach remittenda-arisztokráciája, valamint Oszter Sándor Kossuth-díjas is, akinek akkoriban még nem volt összetörve az autója. Felesége, Donatella Failloni meg is örökítette a Facebookján, de aztán gyorsan leszedte. Lázár idén egy Prága melletti erdészettől „rendelt” 2500–3000 fácánt, potom 27 millióért, bár állítja, nem egyedül szándékozik kilőni őket.

Czinege Lajos hogy irigykedhet. Tessék mondani: holnap is lesz fácán?


Mostanában inkább a fácán van terítéken!

NEO-CONTINENTALIZÁCIÓ
Lázár barátai közül Sánta Jánost, a magyar dohányipar zászlóshajójának, a Continental Zrt.-nek a kapitányát nem érhette váratlanul a trafikkoncessziós törvény, hiszen annak egyik uniós tervezete az ő nevén regisztrált számítógépen készült. Olyan ez, mintha a saját emailről küldte volna el a dokumentumot Brüsszelnek. Így aztán fel tudta készíteni a családját, barátait és kollégáit a váratlan eredményhirdetésre.


A Sikeres Magyar Dohányipari Vállalat

Berényi János, a cégcsoport alkalmazottja Szegeden és Makón 2- 2 koncessziót nyert, holtversenyben a nejével, aki ugyanitt négyet.

Egy másik kolléga, Egedi István Tamás is nyert Szegeden két Nemzetit, de őt a neje alaposan beelőzte a megnyert négy dohánybolttal.

Ma már több mint 500 nemzeti dohányboltot irányíthatnak a Continentalhoz közel állók; egy bajai lakásba 25 céget jegyeztek be, amelyek bel- és kültagjai 100 trafiküzemeltetési engedélyt nyertek.


Pozsonyi út: négy hónapja bezárt a kisbolt, mert nem árulhatott cigit, szemben a dohánybolt most zárt be, mert nem árulhatott mást.


A benzinkút ismét átalakítás alatt.

De van olyan falu, ahol a két nyertes férj és feleség, és megosztották a házukat a két bolt miatt. De egy Orbán-fiesztán éneklő megasztárnak is jutott öt. A benzinkutak viszont ráfáztak, milliókért átalakították őket, most finomhangolás címén ugrik a cigiárusítás, bonthatják le a papundeklifalakat.

ORBÁN VIKTOR KÖZÉRTESE A LEG NAGYOBB CSALÁDFŐ
A Lázár fivérek csak névrokonai az államtitkárnak. Vilmosnak és Zoltánnak szinte megszámlálhatatlan világbajnoki címe van fogathajtásban. Övék a domonyvölgyi csodalovaspark, és már a Nemzeti Vágta is. Vilmos üzletember: résztulajdonosa és fb-elnöke a CBAnak, amelynek évi forgalma már 600 milliárd fölött van. Egy szilvásváradi kempingre és üdülőfalura pedig 317,3 milliót nyert, hátha az országot járó Békemenet egyszer ott akar megpihenni.

A boltbirodalom kedvező politikai hátszéllel dübörög, jól jött ki a különadók kiszabásából, magyarán, rájuk nem vonatkozott, amit az Unió nehezményezett, de hát Brüsszel kit érdekel, a plázastop is nekik kedvezett, az Erzsébet-utalványokat is korábban vezethették be, mint a versenytársak. Ezért a birodalom hálás a kormánynak. Különösen a CBA elnöke, Baldauf László, akit a szakma csak „Orbán közértesének” nevez, s aki a 2010-es kampány idején Ítéletidő szlogennel színesítette a CBA gigantposztereit, amihez nem természetbeni juttatást is adott, nem túl hosszú megtérülési időre számítva.


A két fogatos sok mindenen rajta tartja a kezét, s szegényeknek Baldauf és a CBA is a vállukat nyomja.

Az elnök úr és Lázár Vilmos szolgálati közleményt intézett a CBA nagycsaládhoz, amelyben a 2013. október 23-i Békemeneten való részvételre buzdította a boltosokat, meg is indokolva azt: „Csak összefogva tudunk gátat szabni és kategorikusan elutasítani a posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit, akik lépten-nyomon elárulják hazánkat, külföldi multiérdekeket szolgálnak ki, mindezt úgy, hogy a magyar emberek boldogulását, fejlődését is beáldozzák. Fontos, hogy mi mindnyájan, a nemzeti érzelmű igaz hazafiak támogassuk a legnagyobb formátumú magyar politikusunkat, nemzetünk miniszterelnökét, Orbán Viktort.”


– Kicsinálhatom a Nemzet Uzsorását?

Az üzenet így zárul:

„Megkérjük a Tisztelt Boltvezetőket, hogy az áruházi személyzet minden tagját legyenek szívesek a levélről és a benne szereplő fontos tartalomról tájékoztatni.”

De akkor ki marad a boltban?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.